Index Vakbarát Hírportál

Szász Júlia a Nemzeti Színházban történt balesetről: Azt hittem, hogy meghaltam

2024. március 22., péntek 10:08

Szász Júlia színésznő nagyinterjút adott, amelyben többek között karrierjéről, életszemléletéről és a Nemzeti Színházban történt balesetéről is beszélt.

„Azt hittem, hogy meghaltam, de az csak a dupla adag ketamin volt, amit belém nyomtak. Nagyon durva hallucinációim voltak. Azt gondoltam közben, hogy milyen jó filmet lehetne csinálni ebből a nézőpontból, ahogy mennek a neonok a mentőkocsi ablakában, meg azok a hangok. Amikor kezdtem kitisztulni, akkor beugrott, hogy ú, basszus, ez a kórház, akkor valami nagy baj van” – mondta el színházi balesetéről Szász Júlia a hvg.hu-nak adott interjújában. 

Mint ismert, a színésznő és Horváth Lajos Ottó színész a Rómeó és Júlia című előadás közben leestek a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről. A balesetben Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó súlyosan megsérült, a történtek után mindkettejüket azonnal műteni kellett.

Szász Júlia az interjúban többek között arról is beszélt, hogy

Rovatok