Index Vakbarát Hírportál

Ismét rekordot döntött a Most vagy soha!

2024. március 23., szombat 20:38

A Most vagy soha! március 14-i bemutatója óta több mint 100 000 ember nézte meg a nagyszabású történelmi kalandfilmet – közölték a film producerei és a Forum Hungary szombaton az MTI-vel.

Rákay Philip kreatívproducer elmondta, a Most vagy soha! bemutatója utáni tizedik napon több mint százezer magyar ember nézte meg a filmet. „És ebben nincsenek benne a határon túli vetítések – húszezer körüli –  impozáns adatai. Ez hatalmas siker, szinte hihetetlen szám, ami minden pillanatban növekszik” – idézi Rákayt a közlemény.

A producer megköszönte a nézők szeretetét, akik nemcsak a filmnek és Petőfinek, hanem „a közösség erejének is bizalmat szavaztak”.

Rendkívül jólesik, hogy a nemtelen támadások ellenére is ennyien kiállnak a filmünk mellett, ami a legtisztább alkotói szándékból született: fejet hajtani a hőseink előtt. A Most vagy soha! teljes csapata nevében: hálásan köszönöm!

– fogalmazott Rákay Philip.

Mint megírtuk, március 14-én debütált a mozikban a Most vagy soha! című, Lóth Balázs, Szente Vajk, Rákay Philip és Kis-Szabó Márk által jegyzett alkotás, amelyről már kritika is született az Index oldalán. A film története egyetlen nap eseményeit dolgozza föl, az 1848. március 14. és 1848. március 15. közötti pesti és budai eseményeket. A produkció a nyitó hétvégén 75 551 nézőt vonzott a magyarországi mozikba – több iskola diákjának kötelező jelleggel kellett megtekintenie a produkciót –, 162 millió forintot hozva a konyhára.

Rákay Philip a közösségi oldalán osztott meg egy hosszabb bejegyzést, kifejtve, hogy a Most vagy soha! valójában egy kalandfilm.

Rovatok