Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Eötvös Péter

2024. március 24., vasárnap 12:16

80 éves korában meghalt Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, a 20–21. század egyik legelismertebb kortárs operaszerzője.

Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István-renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja – tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után érte a halál.

„A sorsomat a véletlenek irányították, gondolom, ez másokra is igaz. Visszatekintve úgy látom, hogy a legfontosabb lazasággal tudomásul venni és elfogadni az adott állapotot, illetve nyitottnak maradni és észrevenni azokat a pillanatokat, amikor valamilyen lehetőségünk adódik” – mondta korábban a PRAE-nek adott interjúban Eötvös Péter.

Három sorsdöntő eset

Eötvös Péter életében három olyan sorsdöntő eset történt, amely a szerencsés véletlen folytán pozitívan alakította a jövőjét, a legelső még egészen fiatalon. „A zeneszerzés-diplomámat korán kaptam meg, és behívtak volna katonának, ami alól csak a továbbtanulás menthetett fel. Jelentkeztem karmester szakra Moszkvába, de nem érkezett válasz. A budapesti Zeneakadémián a felvételi vizsgám nem sikerült, mert rossz irányba intettem be a hegedűsöknek, és eltanácsoltak.

A helyzet egyre veszélyesebbé vált, így megpályáztam egy német ösztöndíjat. Két héten belül megkaptam, és valami csoda folytán itthon is engedélyezte a minisztérium. Ezen az úton kerültem 1966-ban a kölni főiskolára, ahol diplomát szereztem, és az ott töltött idő egyúttal megalapozta a szakmai pályafutásomat.

A második alkalom az volt, amikor 1977-ben jelentkezett a solingeni zenekar vezető karmesteri állására. Legnagyobb csalódására csak a második helyen végzett.

Két hónap múlva, egy sikeres párizsi koncert után azonban Pierre Boulez felajánlotta nekem az Ensemble Intercontemporain zeneigazgatói állását. Tizenhárom évig dolgoztam ott. Mindeddig csak a karmesteri karrierem alakult, de jött a harmadik fordulat: Kent Nagano felkért, hogy írjak egy operát a lyoni Operaháznak, amelynek bemutatója 1998-ban akkora sikert aratott, hogy a Deutsche Grammophon cég rögtön kiadta lemezen.

Ezzel elindult a zeneszerzői karriere is. „Sohasem vettem részt versenyeken, de számos jelentős magyar és nemzetközi díjat megkaptam. Hálás vagyok azért, hogy a zeneszerzői és karmesteri pályám egyaránt szerencsésen alakult, és minden pozitív szituációban sikerült megállnom a helyemet.”

A zene mindennapos volt

Az InfoRádió Aréna című műsorában 2019-ben a Kossuth-díjas művész a gyerekkorába is betekintést engedett. Székelyudvarhelyen született 1944. január 2-án. Szülei a második világháború végén a front elől menekülve Miskolcon telepedtek le; kisgyermekkorától muzsika vette körül. „Családom zenészcsalád. Anyám, nagyapám zenészek voltak. Én egy olyan családba születtem bele, ahol a zene mindennapos volt. Hallottam a zongorát, a hegedűt, és nagyon korán elkezdtem zenével foglalkozni” – mondta.

Négyéves voltam, amikor az első kottákat írtam, nagyon szerettem a kottákat rajzolni. Attól kezdve, hogy anyám elmondta, hogy amit lerajzoltam, az a zongorán melyik hang, onnantól ez egy természetes kapcsolat volt

– fogalmazott. Tizennégy évesen Kodály Zoltán felvette a különleges tehetségek osztályába a Zeneakadémiára, ahol zeneszerzői tanulmányokat folytatott, majd 22 éves korától ösztöndíjjal karmesternek tanult Kölnben.

Rögtön hangzásképpé alakul

Zenei pályáját a Vígszínház zenei vezetőjeként kezdte, majd a Stockhausen Ensemble tagja, 1978 és 1991 között pedig a Pierre Boulez által alapított Ensemble Inter Contemporain művészeti igazgatója volt. Eötvös Péter első operáját, a Három nővért éppen húsz évvel a lyoni ősbemutató után tavaly márciusban tűzte műsorára a Buenos Aires-i Teatro Colon, ősszel pedig a frankfurti operában mutatták be.

Olyan témákba akadok bele, amik bennem megszólalnak. Ez annyit jelent, hogy minden, amit gondolok, az rögtön hangzásképpé alakul.

2015-ben fejezte be az Esterházy Péter szövegére írott Halleluja – Oratorium Balbulum című világi oratóriumát, két évvel később pedig – Hamburg után – a Müpában volt a magyarországi bemutatója Multiversum című, orgonára, Hammond-orgonára és zenekarra komponált versenyművének. A tervek szerint 2021-ben Berlinben lesz az ősbemutatója következő operájának, amely Jon Fosse norvég regényíró Trilógia című művén alapul.

Karmesterként az elmúlt évtizedekben a világ legnagyobb zenekarait, többek közt a Berlini, a Müncheni, a Londoni és a Bécsi Filharmonikusokat dirigálta rendszeresen, első vendégkarmestere volt a Budapesti Fesztiválzenekarnak és a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak.

Eötvös Péter 2022-től a Concerto Budapest első vendégkarmestere volt. A zenekar így emlékezik rá: „Fájdalommal búcsúzunk első vendégkarmesterünktől, mentorunktól és szeretett barátunktól. Emléke, zenei öröksége iránytű marad számunkra.”

(Borítókép: Eötvös Péter zeneszerző otthonában 2015. szeptember 8-án. Fotó: Mohai Balázs / MTI)

Rovatok