Vegyes érzésekkel nézte Osztovits Szabolcs a Most vagy soha! című filmet. A Fazekas Mihály Gimnázium volt magyartanára – aki „Sors, nyiss nekem tért!” címmel írta meg nagy sikerű könyvét, Petőfi Sándor életének krónikáját – az Indexnek adott interjújában elmondta: nehéz március 15-éről filmet készíteni, hiszen békés forradalom zajlott, de a diákoknak is nehéz lesz elmagyarázni, hogy nem minden úgy történt a valóságban, ahogy a filmen. Osztovits Szabolccsal részben a filmről, részben arról beszélgettünk, amit erről a jeles napról tudni lehet.
„Nehéz filmet készíteni 1848. március 15-éről, hiszen – és ez volt benne a legszebb – békés forradalom volt – kezdi Osztovits Szabolcs, aki vegyes érzésekkel jött ki a moziból a Most vagy soha! vetítése után. – Arról, hogy vonulnak az emberek, nem lehet kétórás filmet forgatni, ezért ki kellett tölteni az időt olyan elemekkel, amelyek – legalábbis az alkotók szerint – esetleg több nézőt csalogatnak be.”
Osztovits Szabolcsnak azzal, hogy film készült március 15-éről, semmi problémája nincs, ahogy azzal sem, hogy ez hazai viszonylatban drága filmnek számít. „Az ilyen típusú történelmi filmeket, amelyekből a hazájuk nagysága vagy történelmi szerepe domborodik ki, a nézők számára pedig megnyugvást és lelki felemelkedést ad, a világon mindenütt támogatják” – mondja. Szerinte azonban jobb forgatókönyvvel látványos elemek nélkül is hatásos filmet lehetett volna csinálni, hiszen március 15. örömteli, felemelő nap volt.
A filmkészítők hangsúlyozzák, hogy ami a történelemben is lezajlott, az – a fikciós elemektől függetlenül – benne van a filmben, kérdés, hogy ez egy olyan író és tanár számára, aki sokat foglalkozott Petőfivel és március 15-ével is, hitelesen mutatja-e be mindezt. Osztovits Szabolcs szerint a kérdés az, hogy miként tudjuk ennek a napnak az eseményeit történelmi kontextusba helyezni, és egyáltalán: miért pont március 15-én tört ki a forradalom?
Valamilyen apropónak kellett lenni, hiszen attól még, hogy elszavalnak egy verset, még nem tör ki a forradalom. Kerényi Ferenc kitűnő Petőfi-monográfiájából tudjuk, hogy ebben fontos szerepe volt az egyetemistáknak.
Nem úgy van tehát, hogy odamegy öt-tíz ember, és akkor kitódulnak az egyetemisták. „Attól még nem jönnek ki, hogy valaki elmondja a Nemzeti dalt. Petőfiék azért mennek eleve az egyetemistákhoz, mert ők szervezték a tüntetést. Ők hirdették meg délelőtt 10 órára, mert a rektor megtiltotta nekik, hogy március 19-én aláírják a petíciót, vagyis a 12 pontot. Az Ellenzéki Kör ugyanis március 19-ére szervezte – francia mintára, hiszen szinte mindenki frankomán volt, különösen Petőfi – az úgynevezett reformkori lakomát vagy reformlakomát.” Az egyetemisták tehát a rektori önkény ellen tiltakozva szerveztek délelőtt 10-re tüntetést, és Petőfiék gyakorlatilag ügyesen rácsatlakoztak erre.
„Először az orvosi kar elé mentek, ott hangzott el másodszor a Nemzeti dal és a 12 pont – először a Pilvaxban mondta el Petőfi –, utána mentek a mérnökökhöz, és csak harmadjára a jogász-, bölcsész-, teológushallgatókhoz. Itt hangzik el harmadszor a Nemzeti dal és a 12 pont, végül pedig a Landerer–Heckenast nyomda előtt. Összesen négyszer mondták el a nap folyamán” – mondja Osztovits. Elmondása szerint a monarchia rendkívül bürokratikus volt, sok okmányt, iratot hagyott hátra, így azt is tudjuk, hogy az egyes fakultásokról hányan vettek részt a tüntetésen. A legtöbben a mérnöki és az orvosi karról érkeztek, körülbelül kétszázan.
Az is érdekes, hogy Landerer (a filmben Szerednyey Béla játssza) már előző este beáztatta a papírokat.
Vagy azért, mert úgy tudta, hogy jönnek az egyetemisták, vagy többet tudott, mint Petőfi, arról, hogy mi lesz másnap. Ezt mi sem tudjuk, mindenesetre beáztatja a papírokat, és akkor az ifjak jelképesen lefoglalják a nyomdagépet, és szépen kinyomtatják a 12 pontot és a Nemzeti dalt. Itt szükség volt Petőfire, mert ő segédszerkesztő volt, tehát értett a nyomdai-kiadói munkálatokhoz.
Petőfi klasszikus segédszerkesztői munkát végzett a Pesti Divatlapnál, amiből aztán egy idő után elege lett, mert unalmas foglalatosságnak tartotta.
„Míg tehát Petőfi a nyomdában segített, addig Vasvári Pál, Bulyovszky Gyula, Degré Alajos, Irinyi József, Egressy Gábor, Irányi Dániel és Vidacs János beszélt magyarul és németül a néphez, hiszen fenn kellett tartani az érdeklődést. Petőfin kívül mindegyik remek szónok. És mivel Pest-Buda többségében német ajkú volt, a 12 pontot kinyomtatják németül is. Ezt körülbelül 12 órára befejezik, és akkor – ez a legszebb az egészben – mindenki hazamegy ebédelni. Ez is jelzi, hogy polgári megmozdulás volt, hiszen a polgárnak van ebédideje” – mondja Osztovits Szabolcs.
Délután háromra hirdettek aztán találkozót a Nemzeti Múzeum elé, ahol már tízezer magyar–német ember gyűlt össze. Petőfiék közben körbejárják a szerkesztőségeket, és elintézik a Nemzeti Színházban, hogy este ne a műsor szerinti francia darabot adják, hanem a Bánk bánt.
Talán ez az első eset, amikor Bánk nem öli meg a királynét, mert senkit nem érdekel a darab, lezavarják a színészeket, a fölajzott közönség inkább Stancsicsot várja. Ekkor találkozik Jókai Laborfalvi Rózával. Petőfi nincs ott a színházban, mert ekkor alakul meg a közbátorsági vagy közcsendi bizottmány.
Stancsics (a filmben Táncsics, bár csak később változtatta meg a nevét) a kiszabadításakor valóban egy ablakon mászott ki, róla ezt mondja Osztovits Szabolcs: „Nem szerette betartani a törvényt, sem a kormány, sem Kossuth sajtótörvényét. Különben okos ember volt, Teleki Sándor magántanára. Nagy tisztelettel beszélt róla a társaság, nagyszerű tanár úrként emlegették.” Egy szegény román újságírót azért bent felejtettek még egy hónapra – Stancsicson kívül ő volt a másik politikai elítélt. Összesen két státuszfogoly volt tehát, de azért ez is belekerült a 12 pontba.
A sajtóval, Osztovits Szabolcs elmondása szerint, nem is a cenzúra volt a baj – az már addigra megszűnt, pontosabban utólagos vizsgálatot lehetett kérni –, hanem az, hogy nagyon magas volt egy-egy sajtótermék indításakor a letéti díj és aztán a postai szállítás is. „Petőfinek különösebb baja nem volt a sajtó szabadságával, működött a Pesti Hírlap, a Pesti Divatlap, az Életképek, a Honderű – nem úgy kell elképzelni, hogy semmit nem lehetett megírni. Ezek ráadásul nagyszerű újságok voltak, tájékoztattak az országos és helyi eseményekről.”
Osztovits Szabolcs szerint a film egy kicsit sokat foglalkozik a magyar nyelvvel, pedig 1844-ben már elfogadták a nyelvtörvényt, és voltak magyar iskolák, ahogy német iskolák is, sőt volt, ahol latinul tanítottak. „Rendkívül sokszínű volt az oktatási rendszer, Petőfi is azért tanulhatott meg olyan sok nyelven, és Mária Terézia óta a kislányoknak is kötelező volt már legalább két évet iskolába járni” – utal a film egy jelenetére.
Az Ellenzéki Kör tehát március 19-ére, József-napra hirdette meg az úgynevezett reformvacsorát, a nagygyűlést, ahol a résztvevők aláírhatták volna a 12 pontot, de mivel az egyetemisták mozgolódtak, előrébb hozták az egészet. Illetve március 19-én volt a József-napi marhavásár ugyanott, a Rákos mezején, „a marhák között pedig mégsem lehet lakomát tartani”, de nem tudtak az Ellenzéki Körben megegyezni, hogy akkor hol legyen a nagygyűlés, ezért Petőfi ki is vált a szervezetből.
Petőfi egyébként, miután megnősült – illetve a vidéki tartózkodás után, amikor megszabadultak végre a vidéki rokonoktól és Arany Jánoséktól is, és Szendrey Júliával (akit a filmben Mosolygó Sára alakít) fölérnek Pestre –, teljesen visszavonult a politikától.
„Nincs adat arról, hogy Petőfi részt vett volna politikai rendezvényeken. Otthon voltak Júliával, és mivel Pest egyik legdrágább lakását bérelték, kénytelenek voltak odavenni Jókait is, hogy fizetni tudják. Reggel a Pilvaxban kávéztak, ahol ingyen kapták a reggelit – a Pilvax nem volt jó hírű hely, komoly ember nem járt oda, a belső udvarban kupleráj működött, ez a filmen is látszik, és a tulajdonos így akarta növelni a látogatottságot –, az ebédet az Arany Sas fogadóból hozatták, este Jókaival teáztak. És eljártak a Nemzeti Színházba, feltéve, ha Egressy Gábortól kaptak ingyenjegyet.”
Petőfinek onnan volt valamennyi pénze, hogy a filmen is látható Emich Gusztáv (Nagy Sándor alakításában) megvette a verseit: a kiadó, könyvkereskedő azért szerette volna, ha Petőfi a főszereplő március 15-én, mert úgy gondolta, hogy akkor majd jobban veszik a könyveit. „Petőfi azonban március 13-án megírja A mágnásokhoz című jakobinus versét, ami később Dicsőséges nagyurak címmel vonul be a köztudatba – ez azért nem véletlen” – mondja Osztovits Szabolcs. A vers még a barátainak is sok, ezért Petőfi elégeti – úgy maradt fönn, hogy Egressy Gábor, akinek színészként kiváló memóriája volt, megjegyezte az egészet, és beleírta a versmondó naplójába. 13-án írta meg egyébként Petőfi a Nemzeti dalt is, 19-ére készülve, nem 14-én éjszaka, ahogy a filmben látható.
Petőfit 1846 második felétől már valóban figyeltették – ezen a ponton a film nem rugaszkodik el teljesen a valóságtól –, de a titkosszolgálati jelentések kivétel nélkül arról szólnak, hogy Petőfi nagyszerű költő. „A politikához nem értett, hiszen ahhoz nem volt elég iskolázott, ő volt az egyetlen, akinek még érettségije sem volt a társaságból. A császári titkosszolgálat tehát figyelteti, de nem gondolták politikailag veszélyes embernek. Kelekótyának igen.”
Március 15-én azonban Petőfi és a márciusi ifjak mégiscsak az élére állnak annak a mozgolódásnak, ami tőlük függetlenül szerveződött az egyetemisták körében, de azt Kerényi Ferenc monográfiájából is tudjuk, hogy március 15-ét illetően Petőfi fél napja egy nagy kérdőjel.
Délelőtt valóban ő viszi a prímet, ő az, aki a barátaival elindul a Pilvaxból, és bár őt is beválasztják mindenféle bizottmányba, délután már nem Petőfiék irányítják az eseményeket, hanem a politikusok: Nyáry Pál, Klauzál Gábor és Rottenbiller Lipót alpolgármester. Ők tárgyalnak a Városházán és a Helytartótanácsban is, ahol nem a 12 pontot akarták elfogadtatni. Három követelésük volt: a cenzúra eltörlése, Stancsics szabadon bocsátása és az esetleges katonai beavatkozás letiltása. Délután Petőfivel már ott volt a felesége, akire vigyázni kellett, és ez behatárolta a mozgásterét.
A 12 pontot is a politikusok teszik rendbe a Városházán, ami Osztovits elmondása szerint nem egy retorikai remekmű, „keverednek benne a kijelentő és felszólító mondatok”, ott kerül bele, hogy mivel is szeretnének uniót, bár mindenki tudta, hogy ez Erdélyre vonatkozik. A Helytartótanácsnál is a politikusok viszik a szót, igaz, Petőfi végig ott van a tömegben Júliával.
Arra a kérdésre, hogy Petőfi olyan lehetett-e, mint a filmben Berettyán Nándor alakításában, Osztovits Szabolcs így válaszol: „Valószínűleg vibrálóbb, ennél nyugtalanabb személyiség volt.” A többi márciusi ifjat illetően elmondja, hogy Vasvári (Fehér Tibor alakításában) például nőcsábászként jelenik meg, de ő egyébként komoly ember volt – történész, pedagógus, filozófus, politikus –, és a szabadságharcban halt meg.
A film alkotói hangsúlyozzák, hogy a Most vagy soha! fikciós elemekkel dúsította föl a történelmi eseményeket, de Osztovits Szabolcs szerint, aki negyven évig tanított a Fazekas Mihály Gimnáziumban, nehéz lesz elmagyarázni a gyerekeknek, akik megnézik a filmet, hogy mindez nem így történt.
A film egynegyede Farkaschról szól, aki üldözi Petőfiéket, de semmi ilyen nem volt. Ez egy békés forradalom, nem ugráltak ki az ablakon, nem verekedtek. Szendrey Júlia senkivel nem karatézott. Megértem az alkotókat, hogy miért csinálták ezt, mert így talán többen bejönnek, és ezek a valóban látványos jelenetek esetleg jobban megfogják a nézőket, de egy picit jobb, átgondoltabb forgatókönyvvel enélkül is nagy hatást lehetett volna elérni.
Arra kérdésre, hogy azért a gyerekeknek, fiataloknak átjön-e, hogy a márciusi ifjak, akiket eddig csak a tankönyv lapjairól ismertek, hús-vér emberek voltak, ugyanúgy szerettek, ettek-ittak, mint a mai fiatalok, de amikor oda kellett állni a hazáért, akkor odaálltak, és meg is haltak, Osztovits Szabolcs így válaszol: „Remélem. Tényleg őszintén remélem, hogy ez az üzenet átjön. Én, aki nem vagyok történész, de sokat foglalkoztam március 15-ével, úgy gondolom, hogy ez még a film által sugalltnál is örömtelibb esemény volt. Polgári forradalom, ahol nem folyt vér.”
(Borítókép: Jelenet a Most vagy soha! című filmből. Fotó: Fórum Hungary)