Index Vakbarát Hírportál

Jézus Krisztus még mindig szupersztár

2024. április 1., hétfő 10:51

Vannak dolgok az életben, amelyeket csak úgy és csak akkor akarunk. Ilyenek az anyák napi versek májusban, a Diótörő karácsonykor, és ilyen a Jézus Krisztus szupersztár húsvétkor. Naná, hogy most sem hagytuk ki.

Az ikonikus rockoperát több mint ötven éve nem tudjuk megunni, bár hozzánk valójában jóval később futott be, mint ahogy a világ megismerhette. Nekünk nem hiányzott, hiszen a vasfüggöny mögött a létezéséről se tudtunk, meg aztán kaptunk valami ilyesmit a Várkonyi Mátyás – Miklós Tibor párostól. Ez volt a Sztárcsinálók, ami mutat némi hasonlóságot a Jézus Krisztus szupersztárral – elég csak összevetni Mária Magdolna dalát Octavia dalával, és persze ebben is van egy Krisztus-szál. De ez korántsem fanyalgás, még kevésbé vádaskodás, sőt! Ez volt az első rockopera, megelőzve az István, a királyt, és imádtuk.

Tizenöt éve műsoron

Hogy Miklós Tibor azért jóval előbb értesült a Jézus Krisztus szupersztárról, mint a szocialista tábor, annak bizonysága az is, hogy a mai napig az ő fordításában játsszák a darabot – és akkor itt jegyeznénk meg, hogy a Madách Színház előadásában láthatjuk a csodálatos színésznővel, Nagy Anikóval (ő volt az 1986-os bemutató Mária Magdolnája) közös lányukat, Miklós Eponint is az egyik démon szerepében.

A Rock Színház a film hazai premierje (1983) után néhány évvel mutatta be a Jézus Krisztus szupersztárt, és azóta több teátrum is műsorára tűzte.

A Madách Színház 2009-ben vette fel a repertoárjába, Szirtes Tamás rendezésében. 

Ilyen előképekkel érkeztem az előadásra, és vártam, mit tud ma adni ez a darab nekem – és úgy általában a világnak. Mennyire aktualizálható, mennyire érvényes ebben a korban. Nos, nagyon.

Abban nincs vita, hogy a mágus, Andrew Lloyd Webber olyan zeneszámokat alkotott, amelyek örök életűek és örökbecsűk. Tim Rice eredetijét egyébként feliratként lehet olvasni az előadáson, de a színészek Miklós Tibor fordításában adják elő a dalokat, méghozzá többségében meglehetősen profin. A darab kettős, illetve hármas szereposztásban fut. A magam részéről ebben a felállásban láttam:

És felrúgva a történetmesélés szabályait, rögtön az utóbbival kezdeném, mert ha másért nem is, az ilyen tehetségek felbukkanásáért érdemes meghirdetni a századik „megafaktorhangot”. Noha Heródesnek mindössze egy száma van, az igencsak hangsúlyos, és Ekanem Bálint bravúrosan hozza, pazarul énekel. Épp annyira pimasz és laza, amennyire a történet továbblendítéséhez szükséges.

Zseniális szereplők

A történet. Ezt ugye nagyon nem kellett kitalálni, a Biblia szolgál alapjául, Jézus utolsó napjait meséli el. Látjuk Jézust, akit rajong a nép − eleinte. Látjuk Júdást, aki láttat is, hiszen megpróbálja emberként értelmezni Isten fiát, hol féltékenységből, hol védelemből. Júdás egyenrangú szereplője a darabnak, és Serbán Attila ennek megfelelő szenvedéllyel adja át magát a figurának. 

Jó sztori nincs szerelmi szál nélkül, és Mária Magdolna híján nem születhetett volna meg a musical világának egyik legszebb száma, az Én hogy szeressen őt, mondd című sem.

Itt megint kijár a dicséret, ezúttal Gallusz Nikolettnek, akinek hangszíne és énektudása is csodásan illeszkedik a dalhoz, de minden jelenetben érdemes rá figyelni.

Magára húzza a tekinteteket Sánta László Simonja is. Először csak azt vesszük észre, hogy a tánckarban van egy nagyon szuggesztív, az arcával is remekül játszó figura, csak később esik le, hogy ő egy ponton még fontos szerephez jut, amikor pedig tényleg briliáns minden hangja, minden mozdulata. És ha már tánckar – egyszerűen zseniálisak. Eszünkbe sem jut, hogy Tihanyi Ákos koreográfiáját adják elő. Teljes átlényegüléssel járulnak hozzá a történet alakulásához, legyenek bár Jézust dicsőítők vagy a halálát követelők. Hatalmas bravó nekik.

Sasvári Sándor mellett se mehetünk el szó nélkül, aki ugyan Pilátusként került a darabba, de tavaly még egyszer (utoljára) megmutatta magát Jézusként is. Meg kell mondani, megjelenése és hangi adottságai még mindig inkább viszik a címszerep felé − mi úgy éreztük, Pilátus szerepe kevés egy ilyen kaliberű színésznek. 

És még mindig nem fogyunk ki az elismerésekből, mert amit Gábor Géza éneklésben tud, az egészen átütő. Kajafása kellő méltósággal keveri a szálakat, királyi termetét még inkább kiemeli a pompás jelmez. Rományi Nóra csodálatosat alkotott a szereplők ruháival, amelyek a frizurákkal és sminkekkel remekül mutatják meg egy-egy karakter jellegzetességeit.

Nincs feloldozás

Szükség is van erre, mert díszlet szinte nincs, nagyon ritkán kerül a térbe tárgy, a helyszínek váltakozását az oly divatos vetítéssel oldotta meg Rózsa István díszlettervező. Ez egyébként egyáltalán nem tesz rosszat az előadásnak, hiszen a történet számos emblematikus ponton játszódik, amit csak erőlködve lehetne imitálni, főleg olyan gyors váltásokkal, mint amilyen a darab ritmusa.

Ami egy pillanatra se lankad, még az olyan lírai jeleneteknél sem, mint Jézus dala, a Gethsemane. Azt az erőt, amit ott mutat a főhős, végig megkapjuk. Webber csodásan vezet minket, és tökéletes a dramaturgia, hogy meg is hagyja a közönséget ebben. Nincs happy end. Ahogyan az életben is ritkán jön el.

És épp ez az, amitől talán most még jobban üt a Jézus Krisztus szupersztár, mint a bemutatókor.

Mert nem kell ahhoz sem vallásosnak, sem hívőnek lenni, hogy érezzük az áthallásokat: árulásról, igazságról, áldozatról, háborúkról, a Szentföldről. Túl sok ponton tudjuk társítani a bibliai történetet mindennapjaink valóságához.

Maga a darab sem ad feloldozást, hiszen Jézus kereszthalálával ér véget, de abban a boldog tudatban vehetjük haza az irányt, hogy tudjuk, harmadnapra feltámadt.

Aztán eszünkbe jut, maradt még egy kis sonka, akad hozzá kalács is. „Minden nagyon jól van” – dúdolgatjuk. És néha még el is hisszük.

A Jézus Krisztus szupersztárt 2024. április 7-ig láthatjuk a budapesti Madách Színházban.

(Borítókép: Jardek Szabina / Madách Színház)

Rovatok