Egy családos asszony történetét meséli el Gabriel García Márquez utolsó, befejezetlen regénye, amely nem lett olyan átütő, mint a szerző legnagyobb művei. A Találkozunk augusztusban című kötetből épp abból van kevés, amiért az íróért odavagyunk: az emberi melegség, a kétség, a szenvedély és persze a varázslat.
Gabriel García Márquez örökre megváltoztatta a művészetet, pont. Olyan ajtót nyitott meg, amelyet ezen a bolygón eddig egyetlen erő sem tudott bezárni. Mielőtt a demencia miatt abbahagyta volna az írást, Márquez egy utolsó szépirodalmi művön dolgozott, amelyet soha nem fejezett be, mert nem volt elégedett vele. Öt piszkozat után betegen azt mondta fiainak: „Nem jó ez a könyv. Meg kell semmisíteni.”
Kíméletlen szokása volt, hogy kidobja piszkozatait – soha nem riadt vissza attól, hogy az író legfőbb előjogát gyakorolja: eldöntse, melyik műve érdemel reflektorfényt, csillogást, és melyik nem. Ezzel talán saját irodalmi mítoszát irányította.
Mostanra valószínűleg sokan értesültek arról, amit akár drámának is nevezhetünk: utódai
figyelmen kívül hagyták apjuk kívánságát, és posztumusz „elveszett” regényként adták ki a Találkozunk augusztusban című művet,
amelyet a Magvető Kiadó a világpremierrel egy időben, március 8-án jelentetett meg.
Márquez fiai, Rodrigo és Gonzalo García Barcha az előszóban azt írják, ez a regény „nem annyira csiszolt munka, mint a legnagyobb könyvei”, de úgy érveltek, hogy ezek a hibák nem akadályozzák meg az olvasókat abban, hogy élvezzék „Gabo művészetének legfőbb erényeit”. Azt írják, árulásuknak az a célja, hogy az „olvasók örömét minden más szempont fölé” helyezzék. S ha a rajongók örülnek, lehetséges, hogy Gabo megbocsát nekik.
A Találkozunk augusztusban Ana Magdalena Bach történetét meséli el, aki a regény kezdetekor még 46 éves nő, két gyerek anyja, és boldog házasságban él Domenicóval, akihez diploma előtt ment hozzá, mindenféle párkapcsolati tapasztalat nélkül. Egy művelt nőről van szó: zeneszerető, szeret olvasni, és kiválóan táncol.
Minden év augusztus 16-án komppal utazik el a Karib-szigetekre, édesanyja sírjához. Háromórányi átkelés, egy csokor kardvirág, a szokásos szálloda, vacsorára pedig tejeskávé és sonkás-sajtos szendvics furcsa kombinációja.
Egy alkalommal a bárban megismerkedik egy férfival, akit felhív a szobájába. Finom rémületet érez ekkor, mert ez az első alkalom, hogy férjén kívül más férfi meztelen testét látja. Az egyéjszakás kaland fantasztikusan sikerül, az idegen kiváló szeretőnek bizonyul, ám a nőben kialakuló szép emlékkép hamar összetörik, amikor másnap reggel arra ébred, hogy a férfi beletett egy 20 dolláros bankjegyet a könyvébe.
Az asszony elképesztően megalázva érzi magát ettől, s az élete egy csapásra megváltozik. Ám a bűntudatot és a szégyenérzetet felülírja a megtapasztalt szabadságérzet. Így hát a következő utakon már keresi ezeket a kapcsolatokat. Kétségbeesetten.
A könyv olvastatja magát, próbálkozik, ez kétségtelen, de enyhén teszi, erőtlenül, nem mindent elsöprő. Még a szerzőtől megszokott szenvedély is halványabbnak tűnik.
Kétség, bölcsesség, az emberi melegség és a varázslat. Ezek csak nyomokban fedezhetők fel a műben, vagy még úgy sem.
No meg a többi szereplő, akik nem elég kidolgozottak, miközben Ana több helyen úgy beszél a szeretőiről, mintha már ezer éve ismerné őket. Ezek a karakterek viszont nem megkomponáltak, nincs mélységük, nem kerülünk hozzájuk közel. És talán a legmeglepőbb, hogy a férj is ilyen hatást kelt.
Mintha ettől a távoli megközelítéstől a főhős is szenvedne. Tudjuk róla, hogy szereti az urát, de ez mintha benne maradna, nem érezhető, nem valóságos. Valójában csak az asszony titkos életébe kapunk betekintést, akit az az érzés is felemészt, hogy a férje is hűtlen hozzá.
Rodrigo és Gonzalo García Barcha azt is írják az előszóban, hogy az apjuk művészetének valószínűleg legfontosabb témája a szerelem. De ez az érzés még a szexualitás megjelenítésével együtt sem jön át.
A Márquez által továbbított reflexió egyfajta himnusz a szabadsághoz,
ami arra hívja fel a figyelmünket, hogy vágyaink felfedezésekor nem számít a korunk, ugyanakkor rámutat, hogy az örömbe különböző rossz érzések is keveredhetnek, mint például az önsajnálat.
Meg kell valljuk, a könyv megjelenésének története érdekesebb, mint maga a mű. Márquez nem véletlenül mondta, hogy ez a regény nem működik. A fiai alighanem rossz döntést hoztak, amikor figyelmen kívül hagyták az utolsó kívánságát. A Találkozunk augusztusban ennek ellenére szinte világszerte a toplisták élére került. Nem csoda. A név húz, az életmű nem sérült, az olvasók ki voltak éhezve.
De valóban megérte?
Gabriel García Márquez : Találkozunk augusztusban
Fordította: Scholz László
Magvető Kiadó 2024
112 oldal
(Borítókép: Gabriel García Márquez Találkozunk augusztusban című kötete. Fotó: Németh Kata / Index)