Index Vakbarát Hírportál

Meghalt C.J. Snare, a FireHouse énekese

2024. április 8., hétfő 14:07

A 90-es évek népszerű hard rock, glam rock együttesének alapító énekese 64 éves korában, hosszú betegség után hunyt el. 2020-ban négyes stádiumú vastagbélrákot diagnosztizáltak nála, két életmentő műtéten is átesett az elmúlt években és a nyáron tervezett visszatérni a színpadra. Pénteken érte a halál.

Carl „C.J.” Snare, a Firehouse zenekar alapító énekese péntek este 64 éves korában, „hosszan tartó rákellenes harcot” követően hunyt el. A zenekar Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint Snare „2024. április 5-én, péntek este váratlanul elhunyt otthonában”.

Fiatal, 64 éves volt… mindannyiunkat teljesen sokkolt CJ korai halála

– írták zenekartársai. Lánya szerint a halál oka szívmegállás volt. 

Snare élettársa, Katherine Little szerint Snare-nél 2020 szeptemberében diagnosztizálták a négyes stádiumú vastagbélrákot – írta meg a Deadline.

A kezdeti prognózisa komor volt, de ez nem állította meg. Elmentünk egy második szakvéleményért, és 2021 szeptemberében egy életmentő műtéten esett át, amely megadta nekünk ezeket az utolsó éveket

– írta a Facebookon.

„C.J. három csodálatos gyermeket hagyott hátra, akik mindannyian nagyon különlegesek számomra. Az élet soha nem lesz ugyanolyan. Nem állok készen arra, hogy szembenézzek ezzel. Annyi mindent kellene mondanom, de a szavak most hihetetlenül nehezemre esnek. Kérem, tartsák tiszteletben a családunkat a gyász ezen időszakában, és gondoljanak ránk” – zárta gondolatait Little.

Búcsúznak a barátok

Jack Blades, a Night Ranger zenekarból a következőket írta a hír nyomán:

A szívünk szakad meg a rock 'n' roll testvérünk, C.J. Snare halálhírétől.

„Sok csodálatos emléket őrzök az Night Ranger és a Firehouse közös zenéléséről. […] C.J. kedves lelke és nagyszerű mosolya mindig feldobta a napot, bármi is történt. És az a csodálatos hang…” – tette hozzá a zenész. 

A zenekar Facebook-bejegyzésében hozzátették: C.J. vitathatatlanul egy generáció egyik legjobb énekes tehetsége volt, aki az elmúlt 34 évben megállás nélkül járta a világot a Firehouse-szal.

Szívből jövő részvétünk az egész Snare családnak, Katherine Little-nek, barátainknak és minden szeretett rajongónknak szerte a világon

– teszik hozzá feleségének és három lányának címezve. „Örökre hiányozni fogsz a családnak, a barátoknak, a rajongóknak és a zenekari társaidnak. Most már az angyalokkal énekelsz” – zárják a bejegyzést.

Egy kis történelem

A Firehouse az észak-karolinai Charlotte-ból 1987-ben indult amerikai rockzenekar, a kilencvenes évek elején kezdett hullámokat vetni a glam-/rockközegben. A dallamos rock mesteri elsajátításáról váltak ismertté, beleértve a fülbemászó hookok (ragadós dallamok) gyakori alkalmazását a dalaikban.

Snare a nyolcvanas évek végén alapította a FireHouse-t, és mintegy négy évtizeden át volt tagja a zenekarnak Bill Leverty gitárossal és Michael Foster dobossal együtt. 

Ő volt a társszerzője a zenekar összes top 20-as slágerének:

Az együttes mind a hét albumán énekelt, köztük a debütáló, dupla platinalemez státuszig jutó, debütáló lemezen (amely szintén FireHouse címet kapta a a banda neve után), amely több mint kétmillió példányban kelt el.

Tavaly Snare állítólag hasi műtéten esett át, ami miatt kénytelen volt abbahagyni a turnézást. Várható volt azonban, hogy idén nyáron visszatér az élő fellépésekhez.

Októberben Snare arról tájékoztatta rajongóit az Instagramon, hogy megműtötték, és hogy „ideje felépülni, és visszatérni a színpadra”. Március 27-én Snare ismét jelentkezett: „Visszatérek a színpadra a Firehouse-szal, mielőtt észrevennéd. Az egészség az első, tehát a teljes gyógyulást a követően.” 

Rovatok