Az utóbbi hetekben egymást érik a tüntetések, amelyeken gyakran beszédes slágerek buzdítják (vagy éppen hergelik) a népet. A lelkesítő muzsikák, a közösségi érzést növelő nóták nem maradhatnak ki a felhozatalból. Nemcsak a szónoklatok előtt, de a beszédek között is elhangozhatnak az ominózus dalok vagy versek, ismert művészek előadásában. De mit szólnak ehhez azok a zenészek, akiknek a dalait ezeken az eseményeken játsszák?
Az énekesek és zenészek – na meg a tüntetők – politikai hovatartozása a demonstrációkon elhangzó dalokat tekintve nem lényeges: a tartalmon van a hangsúly, a szövegek itt valóban többet mondanak. Igaz, néha az előadók személye is jelzés értékű.
Egy tüntetés playlistjének esetében jól kell megválogatni a számokat, akár pozitív, akár ironikus értelemben. (Például, amikor a februári influenszertüntetésen Tóth Gabi Elég volt című dalát játszották a tömegnek, a hallgatóság soraiból hangos pfujolás szűrődött ki.)
Kérdés azonban, mit szólnak a dalok elhangzásához azok az előadók, akiknek a slágerei felcsendülnek egy-egy – politikai célzatú – tömegrendezvényen.
Csak néhány híres dal, amely Magyar Péter 2024. április 6-i tüntetésén elhangzott.
Az Index több előadót is megkeresett, hogy kommentálják, mit szólnak ahhoz, hogy az ő dalaikat használták fel az április 6-i tüntetésen. Egyikük annyira feldúlt volt, hogy nem kívánt hozzászólni a jelenséghez, másikuk csupán annyit jegyzett meg, hogy nem érdemes erről beszélni,
ez a népszerűség ára.
Ezek a slágerek valódi aranybányák, hiszen a beszédes szövegek miatt mindkét politikai oldal fel tudja használni saját céljaira, üzenete átadására.
Kérdés azonban, hogy az elhangzott dalok után kell-e jogdíjat fizetni, erről megkérdeztük az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületet.
Bármilyen rendezvényen való zenefelhasználás az Artisjusnak való jogdíjfizetés fejében engedélyezett. Nem jelentenek kivételt a politikai gyűlések sem. Régóta rendszeres gyakorlata minden politikai pártnak és közösségnek az, hogy ilyen összejövetelek után a szerzői jogdíjat befizetik. Általában a rendezvény után, körülbelül egy héten belül szoktuk várni ezt a bejelentést. Ha elmarad a bejelentés, akkor az Artisjus megkeresi a rendezvény szervezőjét és felszólítja, hogy adja meg a jogdíjfizetéshez szükséges adatokat
– mondta lapunknak Tóth Péter Benjamin, az Artisjus kommunikációért felelős vezetője.
„Ha valaki úgy érzi, hogy olyan környezetben szólal meg a dala, ami az ő személyére nézve sérelmes – a Szjt. (szerzői jogi törvény – a szerk.) mű egységének védelmére vonatkozó szabálya alapján –, a szervezőt közvetlenül keresheti meg ezzel. Ennek értelmezésére Magyarországon nincs kialakult joggyakorlat” – emelte ki Tóth Péter Benjamin.
Magyar Péter ezzel szemben azt állítja, a rendezvény előtt állásfoglalást kértek a szerzői jogvédő irodától.
Megkerestük még a demonstráció előtt az Artisjust, amely a szerzői jogokat hivatott érvényesíteni, hogy előzetesen szükséges-e engedélyt kérnünk a dalok lejátszására. Azt a tájékoztatást adták, hogy nincs ilyen kötelezettségünk
– közölte a Blikk-kel a politikus.
A személyes sérelmezésre példa Varga Miklós, aki a közösségi médiában adott hangot csalódottságának. Az énekes nem tudott arról, hogy Magyar Péter tüntetésén felhasználták a dalát, a demonstráció estéjén a Facebookon fakadt ki.
Csak úgy jelzem. Ismét felhívták a figyelmemet arra, hogy egy számomra vállalhatatlan erkölcsi hátterű egyén által szervezett politikai nagygyűlésen a szerzői jogokra fittyet hányva a tudtom és beleegyezésem nélkül felhasználták az Európa című dalomat. Tiltakozom a nyilvánvaló jogsértés miatt! Nem találtak más dalt politikai megnyilvánulásukhoz?
– írta a nyilvános posztban Varga Miklós, akit felháborít a dolog, de nem tesz jogi lépéseket.
Demjén Rózsi sem repesett az örömtől, amikor megtudta, hogy egyik szeretett dalát játszották Magyarék rendezvényén.
„Először is szeretném elmondani, ez esetben nem jó megközelítés, hogy kormányközeli vagy nem kormányközeli zenész valaki. A kérdés megközelítése, még csak nem is morális, hanem hogy jogszerű vagy nem jogszerű felhasználás történt. Nekem semmilyen tudomásom nem volt erről, így értelemszerűen engedélyt sem adhattam a felhasználásra.”
„Remélem, senki nem hiszi el, hogy az egyik legkedvesebb dalomat egy ilyen politikai cirkuszhoz engedélyezem!”
– mondta Demjén a Blikknek. A lap arról is beszámolt, hogy a Kormorántól, valamint az Ismerős Arcoktól sem kértek engedélyt a dalok lejátszására. Bár nem kötelező lépés, a jogi szakértő szerint illene felhívni az eredeti előadók figyelmét arra, ha ilyen eseményeken játsszák le szerzeményeiket.
Voltak azonban olyan előadók, akik teljes mellszélességgel álltak a tüntetés mellé. Rost Andrea Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes a You’ll Never Walk Alone című dalt énekelte el. Rostot Nagy Ervin hívta fel Magyar Péter kérésére, az opera-énekesnő erről a Népszavának adott interjúban beszélt.
Az első másodpercben a szereplésem esetleges következményeire gondoltam, de ez nem tartott tovább egy pillanatnál
– fogalmazott Rost Andrea, aki Magyar Péter 2024. március 15-i beszéde után döntötte el, ő ezt a dalt márpedig egyszer el fogja énekelni a politikusnak. A Richard Rodgers és Oscar Hammerstein által írt dal a Carousel című, 1945-ös musicalben hangzik el, és Molnár Ferenc Liliom című művének zenés változata, vagyis magyar vonatkozású darab.
A színpadon a szicíliai maffiáról szóló, Polip című olasz sorozat főcímzenéjét is hallhattuk: Ennio Morricone szerzeményét célzatosan játszották el.
A tengerentúlon is ütközött már jogi akadályokba bizonyos dalok felhasználása. Donald Trump korábbi amerikai elnök például 2015-ben izzadhatott amiatt, hogy az Aerosmith berágott rá, miután a politikus a banda Dream On című slágerét építette be a kampányába.
Az Aerosmith frontembere, Steven Tyler képviselői a The Hollywood Reporter birtokába jutott levél szerint felszólították Trumpékat, hogy ne használják a dalt a rendezvényeken. A képviselők a dokumentumban kiemelték, hogy a dal azt a hamis benyomást kelti, mintha a banda kapcsolatban állna Trumppal, vagy támogatná őt. Bár Trump és Tyler barátok voltak, az elnök semmiféle engedéllyel nem rendelkezett a Dream On felhasználásához a kampányában.
A jogdíjak befizetése kapcsán kerestük a szervezőket, de egyelőre nem értük el őket. Amint választ kaptunk, cikkünket folytatjuk.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)