A CIPOE egy Budapesten elterjedt graffiti/tag, amely sok-sok éve ismert, nemrég pedig ezzel a címmel adott ki új dalt Azahriah. Bár a szó eredetéről nem sokat tudni, az biztos, hogy a kifejezéssel csak az nem találkozott, aki csukott szemmel járja a főváros utcáit.
Azahriah vadiúj számának köszönhetően az is megismerhette a CIPOE kifejezést, aki korábban csukott szemmel járta Budapest utcáit, esetleg sosem botlott bele, vagy akarva-akaratlanul figyelmen kívül hagyta a fővárost elárasztó graffitiket és tageket.
Mert ha az ember akár csak egy fikarcnyit is figyelmesen járja a belvárost, szinte utcánként belebotlik egy-egy CIPOE-firkába. Amint elraktároztuk az agyunkban a jellegzetes betűket és kifejezést, már sosem fogjuk nem észrevenni a szót, automatikusan rászegeződik a tekintetünk, legyünk akárhol, és legyen bárhol elhelyezve a szöveg.
A CIPOE nem cipó, de még csak nem is cipő, városi legendák szerint cipoenek kell ejteni, pont úgy, ahogy le van írva. (Bár állítólag maga az alkotó mondta követőinek a Tumblr-ön, hogy cipónak kell ejteni…) A „magyar Banksy” személye legfeljebb graffitis körökben ismert, a közvélemény nem sokat tud az elkövetőről (művészről?), de azt csiripelik a kismadarak, hogy harminc körüli fazonról van szó, aki magányos farkas, egyedül, nem pedig egy firkás kollektívával közösen fújja szét az épületeket.
Ezzel szemben mások azt mondják, már több mint húsz éve CIPOE-tagek borítják Budapestet, így a firkász idősebb lehet, mint harminc, de az is lehet, hogy nem ugyanarról a személyről beszélünk az évek múlásával.
Van, hogy gigantikus, színes és díszes graffitikkel dekorálja ki Budapest műemlékeit, ódon épületeit és falait – mutatós, tekintélyt parancsoló alkotásait magasra festi, minden bizonnyal azért, hogy
A talajszinten látható CIPOE-k inkább egyszerű, szürke vagy fekete tagek, bár graffitik is vannak könnyedén elérhető magasságban, de ezek jellemzően rizikósabb helyeken, például vonatsínek mellett találhatók. A CIPOE kifejezés gyakran két másik szóval, a FACE-szel és a Halr-rel jár kéz a kézben. Ja, és az alkotó azóta állítólag Párizsban él és dolgozik...
Azt, hogy Azahriah miért pont így nevezte el a dalt, csak találgatni tudjuk. A számban az előadó félelemről beszél, még a videóklip képei is magukban hordozzák ezt az érzést, egy graffitis pedig minden bizonnyal gyakran érezheti magát hasonlóan, soha nincs 100 százalékig biztonságban, félhet, hogy lebukik.
Kicsit észszerűbb magyarázatként felhozható a városi szubkultúra, a zene és az utcai művészet összefonódása. Ebben az esetben nyilvánvalóan érdemes olyan taget választani, amit szélesebb körben is ismernek az emberek. És ott van az a lehetőség is, hogy Azahriah önmaga metaforájaként használja a kifejezést – az ő neve is legalább ennyire elterjedt az országban, kitörölhetetlen jelensége lett a hazai kultúrának.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)