Till Brönner német származású fotográfus és zenész – a nagybetűs elkötelezett európai alkotóművész – képeiből nyílt 2024. április 14-én kiállítás a Ludwig Múzeumban. A tárlat az Identitás – Európai látkép címet kapta, mivel Brönner évek óta a kontinens sokszínű fejlődését és társadalmi áramlatait dokumentálja a képzőművészet eszközeivel. Munkásságáról és az új kiállításról kérdeztük az alkotót, aki körbe is vezetett minket a képei között.
Legyen szó portrékról, tájképekről, ipari tájról vagy építészetről, Till Brönner érzékeny megfigyelőként évek óta dokumentálja hazája sokszínű fejlődését és társadalmi áramlatait a képzőművészet eszközeivel.
Zenészként és fotográfusként a művészet más-más vetületét mutatja meg, de a német alkotó ugyanígy két különböző oldalról közelíti meg az életet is. Brönner mégis könnyen megtalálja az összhangot a dallamok és a vizualitás között. Mint mondja, a fotográfia a dzsessz sikerének fontos része, nagyon nehéz elválasztani a kettőt egymástól: pláne, hogy ikonikus képeken örökítették meg a dzsessz fénykorát a nagyvilágnak.
Mivel zenészként kezdtem, fotózás közben is zenészként viselkedem: a komponálás minden mozzanatomban ott van, talán ezért is van az, hogy rengeteg művész alkot több területen. Ha megtanultad az egyiket, már könnyen elsajátíthatod a másikat is
– fogalmazott lapunknak Brönner.
Trombitaművészként ugyanakkor különösen igaz, hogy a zenében nagyon is érvényesül a most vagy soha mentalitás; vagyis a művésznek egy esélye van a színpadon, ott és akkor kell bizonyítania. Bár a fotózásra is gondolhatnánk így – egy adott pillanatot csak abban a pillanatban lehet megörökíteni –, Brönner szerint a képeknél legalább azt ő dönti el, bemutatja-e a felvételt, vagy sem.
Zenészként nyitott füllel járom a világot, reagálok a pillanatra, ez pedig fotósként is rám ragadt. Hiszek és bízom abban, hogy mindig az kerül a kamerám elé, aminek oda kell kerülnie. Örülök, hogy nem megbízás alapon dolgozom, és nem termékeket kell gyártanom egy biznisznek, például, mintha divatfotós lennék.
Brönner szerint a művészet összehozza az embereket, ez a kommunikáció egy sajátos fajtája, hiszen éljünk akármilyen körülmények között – például háborús helyzetben –, a zenekarokban együtt muzsikálnak az izraeli és a palesztin zenészek.
A művészet minden nyelvi és geopolitikai határt átlép.
Európa ráadásul alkotói szempontból is kimagasló kontinens, hiszen itt még mindig szabadon alkothatnak a művészek – nézzük csak meg Aj Vej-vejt, aki Kínából érkezett Németországba, most pedig Berlinben él és alkot – akárcsak Brönner. Aj Vej-vej ráadásul még modellt is állt neki...
A jazz spontaneitása a fotográfiában is tetten érhető, ugyanakkor olyan korban élünk, amikor már sokkal nehezebb az utca emberét megörökíteni, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A közösségi média korában az ember fél, hogy a róla készült képeket rossz célokra használják fel. A fotósoknak sokkal nehezebb dolguk van, titokban, óvatosan, trükkösen „cserkészik be” alanyaikat.
Németországban szerencsére (vagy sajnos) a művészet a törvény felett áll, vagyis bárki megörökíthető, képe pedig kiállítható.
Brönner szavaival élve „Európának nincs meghatározható esszenciája, egyetlen gondolatban lehetetlen megragadni a lényegét. Talán azt mondanám, minden európaira jellemző, hogy természetes módon ragaszkodik a kötelékhez, ami összekapcsolja őt a többi itt élő nemzettel. Az Eiffel-torony is csak egy szimbólum, nem pedig jelentés, nem húzható rá az egész kontinensre.”
(Borítókép: Till Brönner. Fotó: Tövissi Bence / Index)