Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Balázs-Piri Krisztina

2024. április 26., péntek 13:51

Hosszan tartó, súlyos betegség után, 79 éves korában meghalt Balázs-Piri Krisztina újságíró, főszerkesztő.

Életének nyolcvanadik évében elhunyt Balázs-Piri Krisztina újságíró, egykori főszerkesztő, a Central Média külsős munkatársa. Az újságíró évek óta súlyos betegséggel küzdött – derül ki a Nők Lapja cikkéből, amelyben búcsúznak egykori kollégájuktól. 

Mint írják, Balázs-Piri Krisztina állította fel a Cosmopolitan első stábját, majd a Meglepetés magazint vitte sikerre kollégáival. Legutóbb a Nők Lapja Korona című különszámba adta le kéziratait.

Rá mindig lehetett számítani. Most is, az utolsó percekig

– írják, hozzátéve, hogy bár tudtak az újságíró egészségügyi problémáiról és aggódtak érte, ő sosem panaszkodott. A lap nekrológja szerint: 

„A budapesti Veres Pálné Gimnáziumban tanult, az ELTE magyar-orosz szakán végzett, kiválóan megtanult franciául, témaválasztásaiban a franciás műveltség rendszeresen megjelent. A Világ Ifjúságánál kezdett dolgozni, később a VNU és a Sanoma majd a Central munkatársaként, a Beau Monde és a Praktika magazin főszerkesztőjeként és a Sanoma Médiaakadémia vezetőjeként is helyt állt; nyugdíjba vonulása után rendszeresen publikált a Nők Lapja Évszakokba, a Nők Lapja különszámaiba és a hetilapba is. Értette és érezte a női magazinkészítés minden csínját-bínját, világlátott emberként szinte minden témában otthonosan mozgott. Ha utazási anyagra volt szükségünk, tőle bátran kérhettünk írást, de a legújabb filmbemutatókat, a nemzetközi híreket is követte a kultúra rajongójaként. Kíváncsi, hiteles újságíróként volt jelen a világban”

– emlékeztek róla. Balázs-Piri Krisztinát két gyermeke gyászolja, férjét ugyanis a közelmúltban elveszítette.  

Rovatok