A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány rendhagyó és eddig soha nem látott kiállítást hozott létre, amelyben bemutatják, hol „rejtőztek” és hogyan éltek Magyarországon az ortodox zsidók a 19. század derekán. A szervezők az életet, az élni akarást kívánták megmutatni, hiszen szerintük „így jóval többet tehetünk a kirekesztés és az antiszemitizmus ellen” – mondta az Indexnek a Közalapítvány igazgatója.
„Az időszaki kiállításokban a zsidóság életét tárjuk a látogatók elé, míg az állandó tárlatunkban a holokauszt emlékének adunk teret” – mondta az Indexnek Zima András, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány (HDKE) igazgatója, aki bemutatta az intézet legfrissebb időszaki kiállítását, A Tóra fényénél – Sokszínű orthodox zsidó életvilágok a vészkorszak előtt című tárlatot.
A kiállítás bemutatja, hogy a 19. század társadalmi, technológiai és életmódbeli változásai lassan megváltoztatták a világot. A 20. század közepéig ez a változás még inkább kiteljesedett. A magyarországi ortodox zsidóság problémáit, válaszait és új jelenségeit mutatja be a kiállítás alulnézetből, a közösség és a család felől.
A TÖRTÉNÉSZEK IGYEKEZTEK KILÉPNI A HAGYOMÁNYOS KATEGÓRIÁKBÓL, AMIVEL JELLEMZŐEN MEGKÖZELÍTIK A ZSIDÓ VILÁGOT.
„Azt gondolom, így jóval többet tehetünk a kirekesztés és az antiszemitizmus ellen” – összegezte lapunknak a motivációjukat Zima András. A holokauszt 80. évfordulójára készült időszaki kiállítás az ortodox zsidóságot mutatja be, de anélkül, hogy konstruktivista történészi nézőpontból címkézné, minősítené, vagy a holokauszt pusztítását és borzalmait tárná részletekbe menően elénk. Zima András hangsúlyozta, az életet, az élni akarást kívánták megmutatni.
Az ortodox zsidóságot önállóan bemutató kiállítás még nem volt Magyarországon. A vidék zsidóságáról, helyi zsidó közösségekről láthattunk kiállításokat, de intézményi és országos szintű kitekintést az ortodox zsidóság életmódjáról, sokféleségéről, problémamegoldási stratégiáiról és világképéről még nem.
AZ ORTODOX ZSIDÓSÁGOT GYAKRAN ÉRTE AZ A VÁD, HOGY NEM MODERN.
A HDKE most azt mutatja be, miként volt modern, a vallási hagyomány tükrében hogyan szűrte meg a modernitás jelenségeit, a jiddiskájttal összeegyeztethető dolgokból hogyan hozta létre a hagyomány és a modernitás ötvözetét. A készítők az ortodoxiát nem tekintik a zsidó felvilágosodásra és vallásreformra adott válasznak, vagy megkonstruált jelenségnek, 19. századi kitalált hagyománynak.
Nem nagy sémák, kutatói elképzelések mentén, hanem a cselekvések mögött húzódó tudást keresve fordultak felé. Az ortodox zsidóságot önmaga okán igyekeztek megérteni.
Zima András kiemelte, hogy ez a Tórán alapult. Ez a köztudatban napjainkban Mózes öt könyvét jelenti, azonban a zsidó hagyományban ennél sokkal többet. A Tóra, a kinyilatkoztatott Írott és Szóbeli Tan örök érvényű az ortodoxiában, és az élet minden területét áthatja, a szétszóratásban iránymutatóként és keretrendszerként szolgál nemzedékről nemzedékre.
A parancsolatok – az új dolgok működésének megértése után – pedig viszonyítási keretet adnak egy-egy új, történelmileg változó jelenség megítéléséhez. A kiállítás alatt egyértelművé vált:
AZ ORTODOXIA SOKSZÍNŰ VOLT, MINT AHOGYAN A TÁRSADALOM IS AZ VOLT, AMELYNEK RÉSZÉT KÉPEZTE A VÉSZKORSZAK ELŐTT.
Ezt a vidéki-fővárosi, nyugat-, illetve északkelet-magyarországi kettősséget, társadalmi differenciáltságot is fel kívánták mutatni. Az ortodox szervezet egy modern ernyőszervezet volt, amelyet az állam hívott életre, a hozzá tartozó hitközségek pedig igen sokfélék voltak.
Megfigyelhetjük a kiállításon a fővárosi ortodox kóser élelmiszermárkákat, tisztítószereket, kávéméréseket, kifőzdéket, éttermeket, szatócsokat, húsboltokat és a vidékkel való kapcsolatokat. Megmutatják, milyen ortodox kóser kétszersültek, teasütemények, kávémárkák, csokoládék léteztek.
Ráláthatunk, hogyan öltözött egy vidéki és egy pesti ortodox zsidó, mekkora társadalmi különbségek voltak ortodox földbirtokos, ügyvéd, felsőházi tag és vidéki szatócs, hagymaalkusz vagy kisiparos között. Betekinthetünk a talmudiskolák, valamint az ortodox polgári fiú- és leányiskolák világába is. Az ortodox otthonra a közösség érdeklődően tekintett, a magánszféra világa a normákat betartató szomszédok és a hitközség felügyelete alatt állt.
Ugyanakkor azt is kristálytisztán láthatjuk, milyen társadalmi problémák, családképek és szülői szerepek foglalkoztatták az ortodox rabbikat, hitközségi vezetőket, tanítókat, és végső soron a publicistákat.
NEM HANGSÚLYOSAN, DE A VÉSZKORSZAK ÉS AZ ANTISZEMITIZMUS KEZELÉSI STRATÉGIÁIT IS BEMUTATJA A KIÁLLÍTÁS. EZEK A SZEKULÁRIS JOGI OLVASATOK MELLETT VALLÁSI KONTEXTUST IS KAPHATTAK.
Számos tárgy, dokumentum és kép által nyújtanak betekintést a 19. század végének és a 20. század elejének ortodox világaiba.
Fontos kiemelni, hogy mindehhez a szakmai hátteret a HDKE munkatársai, Glässer Norbert és Beke Zsolt alapkutatásai biztosították. A hagyományos világot pedig a Logifaces és az Onion Creative csapata helyezte modern installációs keretbe. A látogató szabadon mélyedhet el a különböző mélységű szövegrétegekben, QR-kódokban, tárgy- és dokumentumleírásokban magának rakva össze az ortodoxia képét.
A „zsidó” gyakran a modernitás allegóriája lett a közbeszédben, az ortodox zsidó pedig a modernizálódni nem hajlandó zsidó megtestesülése. Ebből a szempontból is tanulságos, hogy a közép-európai gyökerű magyar ortodoxia miként kezelte és szűrte meg a modernitás jelenségeit, s ahol ez nem volt lehetséges, hogyan alakította a modernitás a hagyományt. Zima András az Indexnek hangsúlyozta:
A VÉSZKORSZAK RADIKÁLISAN MEGVÁLTOZTATTA AZ ORTODOX ZSIDÓSÁG ÉLETFELTÉTELEIT.
Az életben maradt vidéki zsidóság jelentős része nagyobb városokba vagy a fővárosba költözött, támogatásra szorult. Sokan a kivándorlást választották. 1950-ben – állami irányítással – egyesítették a három zsidó irányzatot, így az ortodoxia elveszítette autonómiáját.
A Tóra fényénél – Sokszínű orthodox zsidó életvilágok a vészkorszak előtt című kiállítás ezeket a témaköröket járja körül alulnézetből, a mindennapi élet szempontjait középpontba helyezve.
(Borítókép: Szabó Gyula / Index)