Varga Benedek kapta idén a Múzeumcafé Díjat: az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár igazgatójának munkáját Gréczi Emőke, a MúzemCafé főszerkesztője méltatta. Hogyan lesz az orvostörténeti kérdésekből izgalmas kulturális közügy?
„Melyek voltak Varga Benedek »erős évei«, milyen teljesítményeire lehet büszke, melyek voltak azok az évek, amelyeket pályája csúcspontjainak tekint?” – tette fel a kérdést laudációjában Gréczi Emőke, a MúzemCafé főszerkesztője, idézve a díjazottal a lapban megjelent interjút, majd A sebesült Görgei, A Semmelweis ikon és Az erényöv titkos történetei című emblematikus kiállításokat sorolta fel a Varga Benedek által vezetett Semmelweis Orvostörténeti Múzeumból.
A lap főszerkesztője kiemelte:: a díjazottnak a Pilla a tokban című egyedülálló kezdeményezését: a sorozat előadásaival a múzeumi magyar válogatott tartott nyitott szemináriumot az új muzeológia lényegéről, ami nem más, mint
teret engedni a többszólamúságnak, a szerzői hangnak, kritikával fordulni a kiállítási téma, a történelem, a nemzet fogalma, de maga a múzeum felé is.
„Szakmai közösséget teremtett, egymástól távol eső intézményeket kötött össze, olyan kollégákat, akik nyitottak voltak az innovatív, elmélyült gondolkodásra – sorolta a kitüntetett érdemeit Gréczi Emőke. – Múzeumi szenvedély címmel rendezett konferenciát 2017-ben: a szókapcsolat akár Varga Benedek brandje is lehetne, a tudományos gondolkodás, a filozófia, költészet, kultúrhistória összekapcsolása a múzeumi praxissal, provokatív módon.”
Varga Benedekkel A kritikai gondolkodás alapvető követelmény címmel közölt beszélgetést a MúzemCafé. Ebben Varga kifejti, hogy munkájakor arra törekedett, hogy „azok a múzeumok, amelyeket vezetek vagy vezettem, érdekesebb, izgalmasabb, fontosabb és elismertebb múzeumokká váljanak. Hogy a kollégák elfogadják, a közönség pedig ráébredjen, hogy a múzeum szellemi alkotás. Közösségi szellemi alkotás, amelyet számos hivatás művelői és egyben a közönség interakciója, akár pusztán a reakciója közösen teremt meg.”
Mint mondta, az orvostörténelem prezentációja a múzeumokban Antall József és munkatársainak tevékenysége előtt többnyire az orvosi szakágak fejlődésének a bemutatásáról szólt.
Ez nyilván eléggé szűk közönséget jelent. Hogyan lehet úgy átalakítani a mondanivalót, hogy az orvostörténelem alakulását befűzzük a kulturális, művelődési és társadalomtörténeti jelenségekbe? Hogyan tudjuk az orvostörténelmet kiemelni az általános történelmi tudás mellékes területéből, a történetírás függelék fejezeteiből? Hogyan tudjuk olyan jelenségként bemutatni, ami nem csak az orvosi-egészségügyi hivatást űzők érdeklődésére tarthat számot? Alapvetően ez volt a kérdés és ma is ez
– fogalmazott.
Antallék azt a megoldást választották, hogy a magyar nemzeti történeti elbeszélés nagy korszakait egészítették ki az orvosi-egészségügyi gondolkodás, praxis és államszervezés szempontjaival. „Ebben a megközelítésben persze továbbra is a politikatörténeti és államszervezési megközelítés dominált, mégis nagyon fontos előrelépés volt. Amiben szerintem túlléptünk rajtuk, hogy nem egyszerűen azt mondtuk, hogy az orvostörténelmi tudás kiegészítheti az egyéb történelmi tudást, és így pontosabb és árnyaltabb képet ad a politikum megértésében, hanem azt, hogy a politikum területén túl
milyen mértékben befolyásolta a történelem alakulását
az emberi testről, a betegségekről és az egészségről való gondolkodás és a gyógyítás intézményesítése.”
Varga Benedek elmondása szerint olyan jelenségek bemutatására összpontosítottak a múzeumban, amelyek tipikusan orvostörténeti jelenségek, mégis alapvetően meghatározták vagy tükrözték a köztörténet alakulását.
Ez, azt hiszem, nagy különbség. Nevezetesen, hogy például a járványoknak a hatása a népesedésre és a társadalmakra időnként nagyobb, mint a háborúké. Hogy a késő középkori kultúra a pestisjárványok tömeges pusztítása miatt hogyan alakult át mélységében. Ebbe a sorba illeszkedett a pestiskiállításunk
– jegyezte meg.
A sebesült Görgei-tárlat, A Semmelweis ikon, a kardiológiai és patológiai tárlat, és persze az erényövről alkotott kiállítás mind-mind más oldalról vizsgálta az említett komplex jelenséget. Utóbbi túlment még a műtárgyak eredetiségének kérdésén is:
egy nem létező tárgy muzeologizálásának történetét
tárta a látogató elé, s arra mutatott rá, hogy a múzeumok nem létező történeti tárgyakat, azaz teljes hamisítványokat is képesek, legalábbis 150 évig képesek voltak bemutatni.”
Mindez tudatos látványvilággal párosult. „A Szívdobbanás. A kardiológia múltja és jelene, Az erényöv titkos történetei, A sebesült Görgei-tárlatoknál a látogatók olyan látványban részesültek, mintha egy kortárs művészeti kiállításon jártak volna – mondta a MúzeumCaféban Varga Benedek. – Ezzel az orvostörténeti muzeológiában teljesen új utakon jártunk, amire a nemzetközi szaksajtó is felfigyelt.”