Senki úgy nem tudott írni az aranyló húslevesről, a velős pirítósról, a kocsmákról, kisvendéglőkről, kávéházakról, mint Krúdy Gyula. Igazi hedonista volt, aki a nőket éppúgy imádta, mint az itókát, élményeit pedig főhősein keresztül adta át olvasóinak. 54 esztendő jutott neki ebből az egyébként nem mindig boldog életből. 91 évvel ezelőtt, május 12-én halt meg.
Krúdy Gyula akár fogantatása és születése történetéből is írhatott volna regényt. Édesapja jómódú ügyvéd volt, aki beleszeretett a családnál szolgáló szobalányba. Amikor ez kiderült, a várandós cselédet elkergették a háztól, az író édesapja azonban nem hagyta magára szerelmét, szobát bérelt neki. A terhes nőnek azért nem volt rózsás a helyzete, hónapokig kőművesként dolgozott, de végül Krúdy nagyapja megenyhült, és visszafogadta Csákányi Juliannát a birtokra. Az írónak még kilenc testvére született, és szülei csak ekkor, a tizedik gyerek után házasodtak össze.
Krúdy Gyula így foglalta össze saját életét Vallomások című könyvben:
„Születtem 1878-ban, késő őszidőben. Nyíregyházán egy nádfödeles, hosszú, visszhangos, kisablakos házban, amelynek manapság már nyoma sincs a Nagykállói utcán. Úgy emlékszem, hogy gyermekkorom kedvemre való módon telt el. Csavargó, öreg vadászokkal jártam a tiszai kiöntésekhez, a lápokon, nádasokban, a tengeriföldeken, a Nyírség puha homokjában. Szigorú neveltetés végett előbb a szatmári Jézus-társasági atyákra, majd a podolini (Szepes megyei) kegyesrendi papokra bízott atyám, és ezeket az esztendőket sohase felejtettem el, mint ahogy élete végéig a legtöbb ember szívesebben emlékezik gyermekkorára, mint későbbi idejére. Még vidéki hírlapíró koromra is némi büszkeséggel gondolok vissza, Debrecenben és Nagyváradon sokkal többet reméltem az élettől, mint a legszomjasabb örökös. [...]
Pesten a Józsefvárosban laktam, a kezdő írók akkoriban könnyűnek tetsző, reményteljes, nem csüggedő hangulataival. Beöthy László a Budapesti Hírlapban írta rólam az első biztató sorokat. Aztán elrepült sok esztendő, amelyet elviselhetővé tett a folytonos munkálkodás, holott írói sikerem szinte elátkozottan, némán elkerült körülbelül harmincöt esztendős koromig.
A Szindbád-novellák nagyszerű ellenségeket, váratlan olvasókat szerzettek. Sok sápadt, gyűlölködő arc lett ismerősöm. A könyvkiadó bátorságot kapott. A könyvecskéket kezdték venni Pesten és a Felvidéken. A sorsom mindenfelé taszigált, a város egyik negyedéből a másikba. Mindig messzi Budán szerettem volna lakni, de csak a Margitszigetig jutottam, egy régi házba, a hosszú, elgondolkoztató őszöket, emberhangtalan teleket töltöttem. Itt álmoskönyvet írtam.”
Krúdy úgy tartotta, gazdag fantáziáját apai nagyanyjától örökölte,
aki nem mellesleg értett a tenyérjósláshoz, az álomfejtéshez, tudását pedig átadta unokájának, aki a jól ismert Álmoskönyvben tette ezt közzé.
Az nagyon hamar kiderült, hogy nem követi apját a jogászkodásban, ugyanis már tizennégy évesen sajtóirodát alapított az osztálytársaival, és szintén 1892-ben jelent meg első novellája. Egy évvel később riportot írt a Pesti Napló számára, és tizenhét évesen már két újság munkatársa volt. 1896-ban költözött Budapestre, és azonnal megnyert egy novellapályázatot, ettől fogva pedig ontotta magából ezeket a rövid történeteket, majd 1897-ben kiadta Üres a fészek címmel. Az igazi ismertséget azonban a Szindbádról szóló kalandok hozták el számára, 1911-ben. Abban minden irodalomtörténész egyetért, hogy a figura mintegy alteregója az írónak. A történetekből 1971-ben film is készült, Latinovits Zoltánnal a címszerepben.
Másik nagy sikere volt A vörös postakocsi,
amelyet számos színház tűzött műsorára a megjelenése óta.
Művei lényegét lánya, Krúdy Zsuzsa így foglalta össze: „Édesapám, nem hagyott reánk kronologikus, összefüggő, részletes önéletrajzi regényt, mégis minden fontosat megírt magáról, életéről, érzelmeiről, eszméiről, sikereiről, küzdelmeiről, környezetéről, koráról. Hol első személyben tette ezt, Krúdy Gyulaként, hol rejtve: Szindbád, Rezeda Kázmér, Nagybotos Viola, Flegman, Józsiás és Szent Mihály hősein keresztül – hogy a többieket ne is említsem.”
Krúdy kétszer nősült, és a két asszonytól négy gyereke született. De nem igazán tudott elszakadni a maga világától, amelynek középpontjában sokkal hangsúlyosabbak voltak az élvezetek − a nők és az ital −, mint a család. Ez lett a veszte is. Egészsége és anyagi helyzete szinte azonos ütemben romlott, és egyikből sem sikerült felállnia. 1933. május 12-én halt meg.