Index Vakbarát Hírportál

„Ez a program megmutatta, hogy nem vagyok egyedül a világon”

2024. május 12., vasárnap 11:52

2023 nyarán indult útjára a Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért program, amelynek keretén belül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) évről évre hátrányos helyzetű fiatalok csoportjának biztosít ösztöndíjat, térítésmentes kreatív képzést, személyre szabott szakmai és mentális támogatást. Az idén januárban indult, 23 fős első évfolyam diákjait Miskolc, Pécs, Debrecen és a környező települések középiskoláiból választották ki azzal a céllal, hogy az egyetem közelebb hozza a kreatívipari karriert, az alkotói életpálya lehetőségét hozzájuk, valamint megadja a megfelelő feltételeket a sikeres egyetemi felvételihez.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem összefogásában megvalósuló program tavaly őszi, tehetségeket felkutató országjárását követően sikeresen elindult az első ösztöndíjas évfolyam.

A fiatalok kéthetente ellátogatnak a MOME Zugligeti úti campusára, ahol mentorok, tanárok és egyetemi hallgatók segítik fejlődésüket. Az előkészítő foglalkozásokon és műhelymunkán túl rendszeres konzultációkon vesznek részt, valamint különböző közösségi programokon kapcsolódnak ki.

Nyári alkotótábor

A gyakorlatorientált foglalkozásokon a kreatívipar különböző területeit ismerhetik meg a diákok, a tanulást és tapasztalást élményként élhetik meg. A campusszal és egyetemi léttel való ismerkedést, a kreatív foglalkozásokat, a produktivitás fejlesztését és asszociatív játékokat.

Csak néhány aktivitás, ami a fiatalok kedvencévé vált, de a különböző kiállítások látogatása vagy a hallgatói mentorokkal szervezett egyéni programok is emlékezetes pillanatokat okoztak a résztvevőknek.

Miután hazaértem Pestről, másnap éreztem, hogy egy kicsit jobb verziója lettem önmagamnak. Ez megnyilvánult abban, hogy lelkesebb vagyok és érdeklődőbb. Nagyobb a motivációm mindenhez, ami körülvesz

– árulta el az egyik ösztöndíjas.

A tanterv értelmében az első félév kiemelt célja a kreatív képességfejlesztés és a biztos alapok lerakása, a diákok kezét pedig az iskolai szünetekben sem engedik el, augusztusban ötnapos alkotótábort tartanak a campuson, ahol

lehetőség nyílik komolyabban megismerkedni az egyetem műhelyeivel, többek között a kerámia, textil és filmkészítés világával.

Októbertől indul a szakspecifikus előkészítő, amelynek célja egy saját művészeti portfólió kidolgozása a felvételire.

A program célkitűzése, hogy jövőálló tudással, tapasztalattal és magabiztossággal vértezze fel a fiatalokat, amit aztán életük bármely területén kamatoztathatnak. Ennek érdekében a teljes képzési idő alatt szakértői mentális támogatást is kapnak a diákok, így csökkentve a lemorzsolódás kockázatát.

Számomra nagyon jól jött, hogy hétvégére esett ez a program, segített kikapcsolni, adott egy újabb lendületet, főleg így, hogy tudom, hogy ha kell, akár én is és a társaim is tudnak segítséget kapni az ottani emberektől, és ez ad egyfajta megnyugvást

– mondta egy másik fiatal.

Perspektívaváltás

Az intézmény történetének első, kifejezetten a szegénysorból érkező tehetségeket felkutató és felkaroló programja Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME alapítványi elnökének nevéhez fűződik.

Új programunk kifejezetten a fővárostól távol élő, középiskolás korú, hátrányos helyzetű tehetségek felkarolásáról szól, módszeresen és hosszú távon gondolkodva. A két teljes évet felölelő mentorálás során a résztvevők kreatív felkészítése, felvételi portfóliójuk összeállítása mellett mentálhigiénés fejlesztésükre, önbizalmuk erősítésére is kiemelten figyelünk – ahogy pedagógusaik és szüleik bevonására is. Nemcsak azt tekintjük sikernek, ha a két év után egy-egy résztvevőnk sikeres felvételit tesz a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre, hanem azt is, ha más intézményben tanul tovább – ha perspektívaváltást érünk el az életében. Felemelő munka lesz kísérni az ösztöndíjasainkat ezen az úton!

– fogalmazott Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME alapítványi elnöke.

A szakértői csapatot erősíti Gyarmathy Éva szakpszichológus, tehetséggondozással foglalkozó szakember, Koós Pál formatervező művész, a MOME általános rektorhelyettese, Babarczy Eszter filozófus, szépíró, a MOME docense, a hallgatói mentorprogram vezetője, Lóki Eszter pszichológus, Rontó Renáta doktorandusz, az MCC Roma Tehetségprogram korábbi ösztöndíjasa, Sándor-Kovács Dóra, a program szakmai tanácsadója és a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője, valamint Jákfalvi Anett, az Ökumenikus Segélyszervezet felzárkóztatásért felelős szakmai csoportvezetője, akik széles körű tudásukkal és szakértelmükkel segítik a kezdeményezést, továbbá ők választják ki évről évre a program ösztöndíjasait is.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen hitvallása, hogy a tehetség és a kiemelkedő teljesítmény figyelmet érdemel, így a szociálisan rászoruló hallgatóik számára megfelelő körülményeket, lehetőségeket és kiegyensúlyozott támogatást biztosítsanak. Nagy eredménynek tekintik, hogy évről évre növelni tudják a szociális ösztöndíjakra fordított forrásokat, de ez még nem elegendő: 

a jövő tehetségeinek, innovátorainak, kreatív alkotóinak támogatása mindannyiunk közös ügye.

A Tiéd az 1%, övék a holnap kampányukkal kifejezetten ehhez a programhoz kérnek támogatást, hiszen a személyi jövedelemadó 1 százalékából beérkező felajánlások hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több hátrányos helyzetű fiatalnak teremthessenek esélyt, új perspektívákat, és diákjaik minél biztosabb körülmények között fejlődhessenek és érvényesülhessenek.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemről

A 144 éves Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) küldetése, hogy dizájnalapú tanulással, kutatással és a gyakorlati szakértelem alkalmazásával adjon válaszokat a XXI. század kihívásaira. Az intézmény missziójának tekinti a közösség szolgálatát, a dizájntudatosság terjesztését, hogy hozzájáruljon Magyarország és Kelet-Közép-Európa gazdasági és kulturális ökoszisztémáinak fejlesztéséhez.

A MOME 2020 augusztusa óta alapítványi formában működik. A modellváltás részeként megalkotta hosszú távú stratégiáját, megújította kutatás-fejlesztési tevékenységét, elindította az egyetem belső folyamatainak digitalizációját, és hozzáfogott a képzés korszerűsítéséhez is. 2021-ben a MOME költségvetése közel négyszeresére nőtt, és az alapítvány döntött a magyar felsőoktatás történetének legnagyobb arányú oktatói béremeléséről is.

A hagyományosan magas színvonalú művészeti és dizájnoktatáson túl 2022-től a MOME minden alapszakos hallgatója számára bevezette a vállalkozói képzést, és elindította első angol nyelvű mesterszakjait is.

Ez a cikk a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem együttműködésével jött létre.

(Borítókép: Sulyok László /  Moholy-Nagy Művészeti Egyetem)

Rovatok