A Világ Kultúráinak Háza irodalmi díját Mohamed Mbougar Sarrnak ítélték oda az ítészek, de két zsűritag a napokban lerántotta a leplet arról, hogy a színfalak között mi zajlott az irodalmi alkotások bírálatánál. Elmondásuk szerint a szakmaiságot teljesen felváltotta az ideológia és a politikai korrektség. A Die Zeitban megjelent írásukat Balogh Endre, a prae.hu főszerkesztője elemezte ki.
A Die Zeit 22. számában jelent meg a Haus der Kulturen der Welt (HKW), azaz a Világ Kultúráinak Háza 35 ezer eurós, jelentős irodalmi díjának odaítéléséről egy írás, melyből kiderült, hogy a díj odaítélésénél fontosabb volt az ideológia, mint az irodalmi minőség – írja a prae.hu.
A két szerző – Juliane Liebert és Ronya Othmann – elmesélte, hogy 2023 tavaszán egymástól függetlenül lettek a berlini Haus der Kulturen der Welt (HKW – Világ Kultúráinak Háza) által évente odaítélt Nemzetközi Irodalmi Díj héttagú zsűrijének tagjai. Ezt a 35 ezer eurós rangos díjat 2009 óta a kortárs nemzetközi irodalom egy-egy művének és első német fordításának ítélik oda úgy, hogy a szerző 20 ezer, a fordító pedig 15 ezer eurót kap.
A szervezők egyértelműen megfogalmazták az értékelés szempontjait, miszerint a pályázatokat a könyv minősége szerint bírálják el.
A pályázatok elbírálásakor a kiadó, a szerkesztő, a szerző, a fordító, ezek nemzetisége, etnikai hovatartozása, politikai és vallási nézetei tekintetében nem kivételeznek, és félreteszik az előítéleteiket
– állt az értékelési szempontokat tartalmazó írásban.
A shortlist megállapítása során azonban a pontozás teljesen félresiklott, és paródiába csapott át. Don Mee Choi DMZ Kolónia (DMZ Colony) című műve, amelyet Uljana Wolf fordított, valamint Mohamed Mbougar Sarr Az emberek legtitkosabb emlékezete című műve, amelyet Holger Fock és Sabine Müller fordított, egyenként öt-öt pontot kapott. Maria Stepanova Girls Without Clothes / Mädchen ohne Kleider (Lányok ruha nélkül), Eva Vieznaviec Was suchst du, Wolf? (Mit keresel, farkas?) és Mariette Navarro Über die See (A tengerről) című műve egyenként négy pontot, Veronica Gerber Bicecci Leere Menge (kb. Üres tömeg) című műve három pontot, négy másik szerző pedig egyenként két pontot kapott.
Az egyik zsűritag azonban nem értett egyet a döntéssel. Azt mondta, nem tudna együtt élni azzal, hogy a két-két ponttal jutalmazott könyvek között három fekete nő is szerepel, akiket most kizártak, míg egy fehér francia nő felkerült a szűkített listára.
Ezt követően visszavonta szavazatát a francia Navarrótól, amiben több más zsűritag is követte. Egy ponton az is felvetődött, Mariette Navarróval az a gond, hogy ő „fehér francia nő”. A zsűri négy a három ellenében megszavazta a cserét a shortlisten.
A zsűri döntése értelmében a legjobb hat közé Cherie Jones kerülhetett be, akinek könyvét korábban egyesek „erőszakpornónak” és „netflixes stílusúnak” minősítettek. De volt egy negyedik szerző is két szavazattal, mégpedig Nádas Péter, akinek könyvét a zsűri korábban mesterműnek minősítette.
A zsűri hirtelen vitába keveredett, hogy melyik könyv kerüljön a francia szerző helyére, Nádas Péter Rémtörténetek című kötete többek szerint kétségtelenül a legjobb könyv, de Nádas kiváltságos fehér szerző, akit a hírlapírók szeretnek. O. Ronya elmondta, hogy Nádas Péter zsidó családból származik, több évtizedet töltött a szocializmusban, és hogy valószínűleg most, Orbán Viktor Magyarországán sem igazán lehet vidám az élete. Bár O. Ronya kellemetlennek találta, hogy ezeket a tényeket fel kellett hoznia, mert a könyvek minőségénél ez nem számít, mégis úgy érezte, kénytelen volt megtenni.
Nádas a jobb szerző, de politikailag Cherie Jonest kell választani. Három zsűritag azt mondta Ronya O.-nak előtte és utána, hogy Nádas könyve a legjobb, senki sem érhet fel hozzá, de ő egy nagyon befutott és fehér férfi, akit szeretnek az újságírók. A magyar egyébként is egy általánosan elismert nyelv – vélekedtek.
Az utolsó zsűritag nem tudott dönteni. „Nádas a jobb szerző, és egyértelműen jobb könyvet írt” – mondta –, de hozzátette, „tudom, milyen az, amikor mindig egyszerre jelölnek Jürgen Kaubéval (a Frankfurter Allgemeine Zeitung egyik kiadója, szerkesztője), és aztán mindig ő nyer”. „Hát, lehet, hogy Jürgen Kaube a jobb szerző, és ő írta a jobb könyvet?” Juliane L. nem tudta megállni, hogy ne válaszoljon erre a kérdésre, mire a zsűritag felpattant, és felkiáltott: „Semmi ok a személyeskedésre! Fehér nőként amúgy sincs itt semmi mondanivalód!” Aztán Cherie Jonesra adta a szavazatát. A szűkített lista teljes volt.
Sajnálom, szeretem az irodalmat, de a politika fontosabb
– mondta egy másik zsűritag Juliane L.-nek.
A két zsűritag a HKW-nak is jelezte a problémát, amire az a megoldás született, hogy utólag kibővítették a shortlistet, és az első körben kiválasztott hat mű mellé felvettek még további kettőt. Igen ám, de a győztes kiválasztásakor ismét előjöttek a korábbi problémák, az ideológia ugyancsak előtérbe került a szakmaiság kárára.
Bár olyan szerző mellett döntöttek, aki megérdemelte a díjat, de a fekete szenegáli szerző alkotását fehér fordította, márpedig fehérek általában nem tudnak fekete szerzőket fordítani. A fekete szerző hiába használta az „n” betűs szót, hogy bemutassa a karakterét érő diszkriminációt, egyes zsűritagok szerint a fehér fordítók nem adhatták azt vissza. Végül mégis Mohamed Mbougar Sarr lett a győztes, az „n” betűs szó és a fehér fordítók ellenére.
A két felháborodott zsűritag szerint amúgy is gyakran járja az a hír, hogy ha egy queer, migráns vagy más módon marginalizált szerző nyer, akkor nem a műveinek, hanem az identitásának köszönheti, még akkor is, ha a zsűri irodalmi szempontok szerint ítélte oda a díjakat. Ezen a negatív jelenségen ront tovább az olyan gyakorlat, mint amit a HKW zsűrijében tapasztaltak. Ráadásul ez ezeknek a szerzőknek is árt – szögezte le Juliane Liebert és Ronya Othmann.
(Borítókép: Nádas Péter Kossuth-díjas író a Jelenkor Kiadó budapesti irodájának teraszán 2017. április 4-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)