Index Vakbarát Hírportál

Az adókedvezmények és a forgatási helyszínek miatt is kedvelt Magyarország a filmes szakmában

2024. május 20., hétfő 08:51

Nem csak az erős adókedvezmények miatt járnak Magyarországra a filmes produkciók a forgatásokra, de legalább ugyanennyire fontos a cégek számára a rengeteg forgatási helyszín és a szimfonikus zenekarjaink is. Káel Csaba filmügyi biztos és Kemény Ildikó, Lantos Róbert és Mike Goodridge producerek beszéltek a tapasztalataikról.

A filmügyi biztos a Hollywood Reporter tudósítása szerint megjegyezte, hogy a magyarok DNS-ében van a filmkészítés, hisz az már 1900-as években elkezdődött az országban. Hozzátette, hogy ennél többet csak az Egyesült Királyságban gyártanak filmet. 

Magyarország idén ünnepli a felajánlott adó-visszatérítési program 20. évfordulóját, amely a Magyarországon készült filmeknek 30 százalékos visszatérítést biztosít a ráfordítások alapján.

Lantos, aki az adókedvezményeket megelőzően, az 1990-es évek óta forgatott az országban, azt mondta: „Ha olyan projektem van, amelyhez európai kinézetű városra van szükség, az én közvetlen utam Budapestre vezet.”

Elmondhatom, hogy a világ összes olyan helye közül, ahol filmet forgattam, ahol a visszatérítés a legbiztosabban működik, az Magyarország

– fogalmazott a producer.

Az NFI szerint a termelésre fordított összes kiadás 2023-ban rekordot ér el Magyarországon, elérve a 910 millió dollárt, ami majdnem négyszerese a 2018-as 183 millió dollárnak. 

Kemény Ildikó, aki producerként dolgozott Yorgos Lathimos Szegény párák című filmjében (ami a magyar díszletért Oscar-díjat nyert), elmondta, hogy rengeteg ország szállt versenybe a produkcióért, végül a kedvező gazdasági helyzet miatt nyerte el hazánk. 

Rovatok