A jelenleg zajló 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál zárófilmje lesz május 24-én Michel Hazanavicius A legértékesebb áru című alkotása, amivel az Oscar-díjas rendező az animáció világában is bemutatkozik. Most még kérdéses, kap-e majd díjat, de mindenképpen unikális a vetítés, mert tizenhat éve nem szerepelt rajzfilm a versenyprogramban.
Jean-Claude Grumberg bestsellerregényéből, A legértékesebb áruból írta Michel Hazanavicius rendező a forgatókönyvet – együtt a szerzővel –, és víziójuk már akkor megjelent rajzok formájában, de persze nem ők öntötték végleges formába a karaktereket. Mint arról beszámoltunk, a filmet javarészt a Kecskemétfilm munkatársai készítették, ezért a magyar animációs szcéna számára sem mindegy, hogyan szerepel Cannes-ban az alkotás.
A történet egy Auschwitzba deportált zsidó család sorsát fonja össze egy lengyel, az erdő mélyén élő szegény, gyermektelen favágó házaspáréval. A haláltáborba tartó vonaton a fiatal apa kendőbe csavarja ikrei egyikét, és kidobja a vagonból a hóba. A közelben élő favágónő rendszeresen figyeli a szerelvényeket, abban a reményben, hogy valami értékes dolgot találhat utánuk. Így fedezi fel a csomagot, vagyis a kislányt, és elhatározza, hogy hazaviszi.
Az Arany Pálmára is esélyes filmről a Variety magazinnak nyilatkozott A némafilmessel öt Oscart nyert Michel Hazanavicius.
A szerző és a rendező nem a közös projekt apropóján találkozott először. Jean-Claude Grumberg író ugyanis Hazanavicius szüleinek gyerekkoruk óta a legjobb barátja volt. A könyv mégis kerülőúton került a direktor kezébe: Patrick Sobelman producer és a Studiocanal kereste meg azzal, hogy csináljon animációs filmet a regényből.
„Hezitáltam kicsit egyrészt az animáció miatt, másrészt azért, mert holokauszt a téma, ami számomra ijesztőnek tűnt. De a történet rendkívül szép, és miután beszéltem Jean-Claude-dal, tudtam, hogy igent kell mondanom” – nyilatkozta Hazanavicius, aki maga is holokauszttúlélők leszármazottja, felmenői Lengyelországból, Ukrajnából és Litvániából származnak.
A nagyszüleim megúszták, hogy Auschwitzba deportálják őket, de családtagjaik és barátaik nem. Sok történetet hallottam olyanokról, akik túlélték, olyanokról, akik megszöktek, és olyanokról is, akik meghaltak
– árulta el a rendező.
A film most talán fontosabb, mint valaha, mert az antiszemitizmus térnyerése igencsak felerősödött, véli Hazanavicius, aki ennek ellenére azt mondja, nem az volt a szándéka, hogy filmet készítsen a holokausztról.
Ez nem prédikáció áldozatokról és hóhérokról. Olyan emberekről szól, akik életeket mentettek meg. A szolidaritás, a szeretet gyönyörű láncolatát látjuk, amely elindul, hogy megmentse egy kislány életét. Nem azért sírsz, mert szomorú, hanem azért, mert szép.
A sztori meseszerűen kerül elénk, használva a műfaj jellegzetességeit, kódjait, fordulatait. És ez nem véletlen, a rendező így próbálja közelebb hozni a fiatalabb generációkhoz a történetet. Hazanavicius szerint azért is lényeges beszélni erről az időszakról, mert
Auschwitz ma egy húszéves számára nagyon messze van, szinte őstörténet.
Alig néhány túlélő tud már csak személyesen mesélni a történelem ezen periódusáról, és ha ők is meghalnak, nem maradnak szemtanúk. „Mesemondóként szeretek olyan történeteket mesélni, amelyek megérintenek, és a valóságot, az igazságot szeretem feltárni a munkáim során” – mondja a rendező.
Érdekes, hogy a zsidó szó nem hangzik el a filmben, noha a regényben a szerző használja a kifejezést. Erről a rendező így nyilatkozott:
Viselnek sárga csillagot az emberek, de valóban nem hangzik el a zsidó szó. Nagyon szerettem, hogy a könyvben is sokszor »szívtelennek« nevezik a nácikat, hiszen ez egy tündérmese. Ráadásul az a szépsége – mint minden mesének –, hogy univerzális. Az író üzenete: »Minden gyereket szeretni kell!« A tiédet éppúgy, mint bárki másét. Ez nem zsidó történet, hanem olyan, amely az egész világot érinti, mindenhol érvényes.
Hazanavicius tízéves kora óta rajzol, így a könyv elolvasása után azzal kezdte, hogy az összes szereplőt lerajzolta. „Első körben a korai Disney-filmek inspiráltak. De aztán Julien Grande művészeti vezetőmmel együtt egy kicsit elmozdultunk erről a pontról.” Elmerültek a festészetben, a japán nyomatokban és
megalkották azt a stílust, ami jobban illeszkedett az irodalmi hangulathoz.
„Lehetetlen megmutatni a táborok valóságát, ám nekem megvolt az az előnyöm, hogy animációt használtam, ami némi szabadságot ad, és lehetővé teszi, hogy szimbolikát alkalmazzunk, ne direktben láttassunk.”
A legértékesebb áruhoz még a Covid előtt kezdtek hozzá, a világjárvány alatt azonban fel kellett függeszteniük a projektet, mert nem tudták finanszírozni. A rendező viszont addig se unatkozott, „összedobta” a Csapó című filmet, de amint tudott, visszatért szívügyéhez.
Hogy mi lesz a következő alkotás, a rendező még nem tudja. Voltak tervei Tom Cruise-zal és Will Ferrell-lel is – mindkettő vígjáték –, de úgy érezte, nem képes beilleszkedni az amerikai stúdiók világába. Hazanavicius azt szereti, ha minden az ő kezében van, és a döntéseit senkivel sem kell jóváhagyatni.
Persze ha jönne egy izgalmas felkérés, nem mondanék nemet, mert vannak csodálatos amerikai színészek, és Hollywood históriája is teljesen lenyűgöz, viszont ha fel kell áldoznom a munkamódszeremet, akkor nem vállalom. Most egyébként is az izgat, hogyan fogadják ezt a filmemet. Állandóan az az érzésem, hogy nem vagyok teljesen összhangban a piaccal. Kicsit mindig a szélén állok, de azért remélem a legjobbakat.
A legértékesebb áru az első animációs film, amely Ari Folman 2008-as Libanoni keringő című alkotása óta versenyezhet az Arany Pálmáért. 2024. május 25-én derül ki, megkapja-e.
(Borítókép: Michel Hazanavicius. Fotó: Vittorio Zunino Celotto / Getty Images)