Idén immár tizedik alkalommal tették közzé a Merítés-díjra jelölt tíz legjobb prózakötet listáját. Az elismerést 2014-ben azzal a szándékkal hozták létre, hogy felhívják az olvasók figyelmét a kortárs magyar irodalomra, a kiemelkedő művekre, és olyan írókra, akikre valahogy kevesebb fény vetül. Minden évben négy kategóriában ítélik oda: széppróza, líra, gyermek- és ifjúsági irodalom (ezek a listák később jelennek meg), valamint egy közönségdíjat is kiosztanak a moly.hu felhasználóinak szavazatai alapján. Az elismerésre az előző évben megjelent első kiadású magyar művek esélyesek. A lista változatos lett.

Megjelentek újoncok is

A tíz jelölt közül ötöt a Magvető Kiadó ad. A Kalligram kettő, a Jelenkor és a Prae egy-egy könyvvel képviseli magát, a Kortárs kiadó személyében pedig van egy újonc is. 

az esélyesek között, de van három író, akiknek először került a könyve a legjobbak közé. Ők Győrffy Ákos, Bognár Péter és Ughy Szabina. A legfiatalabb szerző 39, a legidősebb 94 éves.

A zsűri döntése alapján a széppróza tízes listán az alábbi könyvek szerepelnek:

• Bognár Péter: Minél kevesebb karácsonyt (Magvető)
• Győrffy Ákos: A csend körei (Kortárs)
• Jászberényi Sándor: Mindenki másképp gyászol (Pesti Kalligram)
• Kácsor Zsolt: Pokoljárás Bipoláriában (Pesti Kalligram)
• Milbacher Róbert: Keserű víz (Magvető)
• Sándor Iván: Tiltott terület (Magvető)
• Szilasi László: Saját élet (Magvető)
• Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg (Jelenkor)
• Ughy Szabina: Az átlátszó nő (Prae)
• Vida Gábor: Senkiháza (Magvető)

Nevezési folyamat nincs, a zsűri maga választja ki a szavazásban részt vevő könyveket, a lehető legnagyobb teljességre törekedve. A közönségdíjra a moly.hu aktív felhasználói az alábbi linkre kattintva szavazhatnak.

Mindig előkerül a téma

A díjak odaítélése körül időnként viták támadnak. Az irodalmi Kossuth-díjakról kirobbant ellentét például éppen az Indexen kezdődött, amikor Kukorelly Endre író azt nyilatkozta lapunknak, hogy „a döntéseket Mezey Katalin egy személyben hozza meg, ő az egyetlen irodalmár a Kossuth-díj Bizottságban. Ő válogat, bár nem értem, milyen szempontok szerint, csak azt látom, hogy igazságtalanul és méltánytalanul teszi”.

A vitában már sokan megszólaltak, Márton László József Attila-díjas író szerint például az irodalmi díjaknak az lenne a funkciójuk, hogy a közönség számára láthatóbbá tegyék a kánonképződést, hogy felfedezzenek,

másrészt hogy az írónak visszaigazolást, megerősítést, biztatást adjanak. Márton a Merítés-díjról akkor például kifejezetten pozitív véleményt fogalmazott meg:

Ezt a funkciót a díjak csak kismértékben töltik be. Ennek több oka van, köztük talán a legfontosabb, hogy az állami díjak szakmai jelentősége mindig is bizonytalan volt, de újabban ennek a jelentőségnek még a maradványa is megszűnt. Ilyen körülmények között felértékelődnek a civil társadalom felől érkező díjak, köztük a Merítés-díj is, továbbá a szellemi műhelyek (szerkesztőségek, könyvkiadók, könyvárusok és -terjesztők) nívódíjai.

Az író azonban úgy véli, ezek nem rendelkeznek olyan presztízzsel és legitimációs erővel, mint az állami díjak és a tőkepénzes privát díjak. 

A zsűri így látja

Megkérdeztük a zsűri egyik tagját, Varga Csabát, hogyan értékeli az idei mezőnyt, illetve az elmúlt tíz évben milyen olvasói tendenciát érzékel a magyar szépprózában. 
„Tizedik éve nevezzük meg az év legjobbnak tartott tíz prózakötetét, nehéz megmondani, hogy egy adott év kiemelkedő volt-e vagy sem. Nincsen rá objektív mérőszám. Év közben ránézve a gyarapodó könyvlistára gyakran mondjuk, hogy jó kis év lesz. Aztán kiderül, hogy amit nagyon vártunk, az néha csalódás, de mindig vannak kevésbé ismert írók, akik meglepnek minket. Én úgy látom, hogy minden évben van 5-6 kiváló mű, mögöttük ott van még 10-15 figyelemreméltó kötet, ami még marad, arra tíz év múlva már csak kevesen emlékeznek. Ehhez érdemes tudni, hogy évente 100-140 szépprózakönyv jelenik meg nálunk.

Hogy mi érdekli a magyar olvasókat? Szinte minden.

Talán ezért is ez a viszonylag sok új könyv évente, mert mindenki megtalálja a maga olvasótáborát. Persze tudjuk, hogy a női olvasók vannak többségben, így egyre több a női író is, akik nekik írnak. A női traumák feldolgozásából minden évben nő a választék. A másik téma, ami mostanában nagyon gyakori, az a 20. századi történelem személyes feldolgozása, a családregény. Az idei listán három ilyen is akad. A jelen már nehezebb terep, mert persze ez is foglalkoztatja az írókat, de nehéz úgy megírni, hogy az irodalmi érték domináljon, és ne a politikai szempont. Azért ilyen is van a listánkon idén, Sándor Iván szinte évről évre örvendeztet meg minket egy újabb regényével.

Sajnos azonban egyre kevesebb a jó novelláskötet. Tudjuk, hogy a kiadók számára fontos az eladhatóság, és ebben a regény van az első helyen. Viszont ez a trend az elmúlt évtizedekben azt eredményezte, hogy jó novellisták vagy költők képezték át magukat közepes regényíróvá. A mostani listánkon is csak két novelláskötet szerepel. Ami viszont kicsit meglepő, az a verses regény feltámadása. Térey művelte ezt még magas szinten, de az utolsó éveiben ő is felhagyott vele. Az elmúlt években viszont Závada Pál és Schein Gábor is jelentkezett eggyel, Piros Verának pedig két kötete is megjelent mostanában, amelyek nekem kimondottan tetszettek.

Ha már irodalmi zsűrizésről beszélünk, akkor nem lehet szó nélkül elmenni a nemrég kipattant „Nádas-féle” botrány mellett.

Soha nem fordult elő, hogy egy könyvet valami más szempont miatt toltunk volna be a tízes listánkra. De ezt már az is eleve megakadályozza, hogy a zsűriben húsz körül van a létszám, tehát ha volna is ilyen szándék (de nem volt) néhány zsűritagban, az elbukna a többség józanságán. Igaz gyakran felmerül, hogy miért van mindig ilyen kevés női szerző a listánkon (idén kettő), de ez nem azért van, mert a kivételezett fehér férfi zsűritagok kiszavazzák őket, hisz az idén szavazó tizenhét zsűritagból mindössze öt a férfi. És ez a korábbi években is így volt, mindig többen voltak a női tagok. Szóval az okokat máshol kell keresni. Mi is keressük, nemrég készítettünk is egy podcastet a témában, bár a megoldás valószínűleg ebből sem derül ki.”