Index Vakbarát Hírportál

Azahriah menedzsere: Megcsináltuk, b*szd meg!

2024. május 29., szerda 19:39

Tóth Gergő egy hosszú Facebook-posztban foglalta össze gondolatait a három telt házas Puskás Aréna-koncertről. Senkit sem hagyott ki a hálálkodásból.

Valószínűleg nincs olyan ember Magyarországon, aki ne hallott volna Azahriah múlt hétvégi triplázásáról a Puskás Arénában. Most a menedzsere osztotta meg érzéseit a közösségi médiában. 

Mint írja, magyar előadó soha nem adott el ennyi jegyet korábban. És mindezt hatalmas kihívásnak érezték az egész csapattal. Azahriah és ők is a lehető legnagyobb show-t szerették volna megcsinálni. Méltóak akartak lenni a történelmi pillanathoz. Az volt a cél, hogy „ez a fantasztikus közönség, amely úgy szurkol Azinak, mint a nemzeti fociválogatottnak, büszke lehessen arra, hogy ez egy olyan magyar produkció, amelyik a nemzetközi színtéren is megállná a helyét”.

Tóth Gergő szinte egyesével köszönte meg mindenkinek a részvételt és a rekordnak számító produkcióba fektetett munkát.

Úgy érzem, megmutattuk, hogy nekünk, magyaroknak sem kell szégyenkeznünk. A legtöbb komment világszínvonalúnak nevezte a műsort, és ez az egész csapatnak nagyon jólesik. Ezért dolgoztunk – és nem tudnék olyan embert mondani, aki ne pörgött volna 100%-on.

Rengeteg jó szándékú, tisztességes emberrel dolgoztunk együtt, és nem kellett ügyeskedni, feketézni, mutyizni. Erre nagyon büszke vagyok. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek

– írja.

Azahriah az utolsó koncert végén megemlékezett a Supermanagement nemrég elhunyt társalapítójáról, Ferich Balázsról. Tóth Gergő ezt a gesztust is kiemeli írása végén, valamint érezteti, amit az előadó a koncerten is elmondott, hogy ez egy nagyon jól működő csapat, akik mindig számíthatnak egymásra:

Végezetül külön köszönöm Azinak, hogy nem feledkezett meg barátomról, Bazsiról, akinek mindannyian rengeteget köszönhetünk. Elmondhatatlanul sajnálom, hogy ő már nem érhette meg ezt a show-t, és nem járhatta át ez a fantasztikus érzés, ami most engem átjár. Azi, hatalmas király vagy, hogy az utolsó napon a koncert végét Bazsi emlékének ajánlottad, le a kalappal.

Szeretlek. Megcsináltuk, b*szd meg!

(Borítókép: Azahriah-koncert a Puskás Arénában. Fotó: Tövissi Bence / Index)

Rovatok