Index Vakbarát Hírportál

Hatezer kadét és több száz táncos vesz részt az Egri csillagok előadásán az MVM Dome-ban

2024. május 29., szerda 17:24

Rendhagyó előadáson mutatja be az Egri csillagok című produkciót a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Honvédelmi Minisztériummal együttműködve 2024. szeptember 6-án az MVM Dome-ban.

Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint elmondta: honvéd kadétokat is bevontak az előadásba.

A nézőtéren helyet foglaló, a Honvéd Kadét Programban részt vevő, formaruhát viselő középiskolások Dobó kapitánnyal közösen fogják elmondani a várvédők esküjét.

„A változás szükségszerű, de vannak értékeink, hagyományaink, amelyekhez muszáj ragaszkodnunk, és a fiataljainkat is erre kell buzdítanunk” – mondta az államtitkár, kiemelve: az Egri csillagok című könyv egy ilyen érték, cselekménye, hőseinek jelleme és mondanivalója miatt. Gyorsan változó, bizonytalanságokkal teli világunkban valós igazodási pontot ad nemzeti kultúránk megismerése, segíti az egyes emberek nemzeti identitástudatának elmélyülését, a haza és a honvédelem iránti elkötelezettség felébresztését, megerősödését – mutatott rá.

A hazafias nevelés a jövőnk egyik kulcsa. Globalizált világunkban nem egyszerű a hazafiság érzését, a nemzeti lelkületet elültetni a fiatalokban, ezért is fektetünk egyre nagyobb hangsúlyt a honvédelmi nevelésre. Az Egri csillagokkal most egy nagyszerű lehetőséget kapunk

– fűzte hozzá Kutnyánszky Zsolt.

Kadétképzés a középiskolákban 

Az államtitkár elmondta: a Honvédelmi Minisztérium által középiskolák számára létrehozott Honvéd Kadét Programban országszerte 149 partnerintézményük van, a 2023/24-es tanévben 125-ben folyik aktív képzés és összesen 9506 kadét folytat tanulmányokat.

Hozzátette, hogy 2024. szeptember 6-án és 7-én az Egri csillagok előadáshoz kapcsolódva a Magyar Honvédség is bemutatkozik az MVM Dome előtt, ahol láthatók lesznek haditechnikai eszközök, továbbá toborzást elősegítő interaktív és élményközpontú bemutatókkal, lézerlövészettel, VR-szimulátorokkal készülnek.

A szeptember 6-i előadáson több mint hatezer, a Honvéd Kadét Programban részt vevő középiskolás lesz ott.

Készek vagyunk áldozni

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója elmondta, hogy a Magyar Honvédséggel többéves gyümölcsöző együttműködésük van, a teátrum nemzetközi színházi találkozóját is a honvédség zenekara nyitotta meg.

Kiemelte: sok jó kezdeményezés kapcsolódik össze a közös előadás létrehozásával. Felidézte, hogy két éve már játszották az MVM Dome-ban a produkciót, amely ezúttal is felejthetetlen élményt ígér, sokan várják, hiszen amint meghirdették a második előadást, elfogyott a jegyek nagy része. Hangsúlyozta: nem véletlen, hogy Gárdonyi Géza műve ennyire népszerű.

Ott van bennünk a vágy a magyarságunk megélésére, ott van bennünk az elköteleződés, hogy készek vagyunk áldozni, ha kell, hazánkért

– fogalmazott. Felidézte, hogy az előadást a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel szövetkezve hozták létre, hat éve játsszák. Az Egri csillagok a legsikeresebb előadása a színháznak, mondta, kiemelve: a táncegyüttessel való együttműködés kísérlet arra, hogy egy, a magyarok lelkéhez szóló, lelkéből fakadó színházi nyelvet dolgozzanak ki.

Táncosok az országból

Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője a Nemzeti Színházzal való együttműködésről szólva emlékeztetett arra, hogy az Egri csillagok mellett a közösen létrehozott Körhintát és Csíksomlyói passiót is bemutatták már különleges helyszínen.

Kitért arra, hogy bár együttesük az ország legnagyobb hivatásos táncegyüttese, mivel a színházi változathoz képest jóval nagyobb térben jön létre az előadás,

további táncosokat is be kellett vonniuk az MVM Dome-beli produkcióba.

Az együttes így kiegészül a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Bartók Táncegyüttes, a Forrás Néptáncegyüttes, a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes, a Fóti Művészeti Iskola, a Bihari János Táncegyüttes, a Bem Táncegyüttes, az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes, a Válaszút Táncegyüttes és a Ludovika Néptáncegyüttes táncosaival.

(Borítókép: Cseke Csilla)

Rovatok