Dér András rendező olyan videókból és képekből állította össze Testamentum című művét, amelyek Kóbor János halála előtt nem sokkal készültek. Az Omega szövegírója és a film forgatókönyvírója, Sülyi Péter elmondta véleményét a zenekarról és az énekesről is.
Testamentum címmel készített filmet Dér András rendező, ami az azonos című Omega-lemezen és az énekes élete vége felé készült fotó- és videósorozaton alapul. Félelmetes és tragikus kapcsolódás, hogy Kóbor Jánost a koronavírus-járvány alatti üres városban fotózta Dér, az énekes pedig pont Covid-fertőzésbe halt bele.
A magyar könnyűzenei ikon, becenevén Mecky büszke volt egészségére, valamint arra is, hogy soha nem oltatta be magát.
A koronavírus elleni vakcinát sem adatta be.
Sülyi Péter, aki egyben forgatókönyvíróként is volt jelen, elmondta, hogy 2020-ban jelent meg a Testamentum című album, és a hat évtizedes Omega-életmű végére ezzel pont került. Kóbor János szívügye volt ez az összegzés, a vissza- és előretekintés, amivel bizakodón és eltökélten átnézett a szájmaszkot viselő jelen idő feje fölött. Tovább sűrítve a Testamentum anyagát, készített egy húszperces zenei keresztmetszetet. Nem csak magának: úgy volt, hogy a dalok képi formát öltenek, de ez dédelgetett terv maradt.
Néhány éjszakai sétára futotta a kijárási tilalom idején a kihalt Budapesten, a város egykor Omegától hangos helyszínein. 2021. december 6-án Mecky elment.
Ez a mozi egy tiszteletadás, az ő utolsó zenei üzenetét továbbgondolva.
Kóbor egy ötödik kerék volt a zenekarban. Ő volt a legkevésbé zenész, de ezt mindig mondta is. Egy gátfutó volt, mégis bekerült a bandába
– állította Sülyi, az Omega szövegírója.
Valami hasonlóról beszélt nekünk Charlie is.
A húszperces filmben megnézhettük, ahogy Kóbor visszatér az életében fontos szerepet játszó helyszínekre, legyen szó a gimnáziumáról vagy akár az Ifiparkról. Érdekesség, hogy egy szó sem hangzik el Dér alkotásában, viszont megtekinthetünk archív felvételeket a zenekarról és az énekesről, valamint különböző animációkat, illetve végighallgathatjuk az album rövid zenei keresztmetszetét.
Bár korábban nyújtottak be pályázatot arra, hogy el tudjanak készíteni egy egész estés filmet az elhunyt énekesről, nem kaptak rá támogatást, így maradt a rövid, de méltó módon tisztelgő Testamentum.
Nem ez az első alkalom, hogy az Omegával kapcsolatosan készül valami, ugyanis korábban a Gyöngyhajú Lány Balladája címen futott egy musical, amelyben Kóbor János lánya, Léna játszotta a főszerepet.