Index Vakbarát Hírportál

Nem várt helyről méltatták Krasznahorkai Lászlót

2024. június 1., szombat 16:21 | aznap frissítve

A magyar írók nem sűrűn írnak egymás műveiről, persze vannak kivételek, mint például Vámos Miklós, aki azért időnként így buzdítja olvasásra az embereket. Legutóbb Krasznahorkai László idén megjelent, Zsömle odavan című regényét vette górcső alá.

Még Vámos Miklóst is meglepte, hogy eddig egyetlen Krasznahorkai művet sem méltatott, pedig az életmű elég gazdag. „Ugyan miért? Okom személyes: jól ismerem őt, és sejtem, talán undok lesz, ha a szerkesztő arra kéri majd, nyilatkozzék meg itt. Sebaj” – válaszolta meg saját magának a József Attila-díjas író a Fidelio oldalán.

Jellegzetesen nyújtott formátumú könyveiből tekintélyes életmű gyűlt össze. Regényei világszerte megjelennek, e honfitársunk számolatlanul kapja az elismeréseket, talán a Nobel az egyetlen díj, amit még nem zsebelt be. Eddig. 

Vámos Miklós eztán Krasznahorkai legutóbbi, Zsömle odavan című regényéről írt, amely szerinte két okból is kiemelkedik a művei közül. 

„Első: bár nem ez a témája, tárgyszerűen ábrázolja a magyar politikai felépítményt, némi rutinnal azonosítható mellékalakokkal. (Még egy Krasznahorkai László nevű zenész is fölbukkan. Tudható, hogy az író több hangszeren veri föl otthona csöndjét.) Második: régen olvastam olyan komoly üzenetű regényt, amelyen ennyit kellett röhögnöm, a szó szoros értelmében” – írta.

Minden történet halállal végződik

A József Attila-díjas alkotó megfogalmazása szerint a cselekmény az öregség grádicsainak érzékletes ábrázolása. Föltárja, miként érezhet az olyan ember, aki útját bejárva elveszti valamennyi illúzióját s egyúttal fizikai képességeinek többségét is, noha többre is vihette volna, némi szerencsével. 

Főhősünk a nyitó mondat szerint elhatározza, hogy többé nem tesz a tűzre. A rutinos olvasó innen gyaníthatja, hogy ez a regény végső soron haláltörténet lesz. Persze, már Hemingway leszögezte, hogy minden történet halállal végződik, ha elég messzire elmegyünk benne.

Vámos a főszereplő Kada Józsi bácsiról azt írja, hogy kilencvenegy éves, amikor megismerjük egy pindurka településen, valahol Magyarországon.

Ennél izgalmasabb, hogy ő volna az Árpád-ház legutolsó sarja. Ám ez titok. Mindaddig, amíg politikai erők leleplezik, kihasználják, trónra akarják segíteni a nyugdíjas villanyszerelőt, akinek a kedves kutyája viseli a Zsömle nevet.

Vámos Miklós itt abbahagyta a szereplők sorsának elmesélését, hanem azt javasolta, hogy olvassák el a művet. 

Rovatok