Két héten át oktatta a filmes szakma fortélyaira Tarr Béla a világ minden tájáról érkező fiatalokat Nápolyban. A Kossuth-díjas rendező arra ösztönözte őket, hogy a valósággal lépjenek kapcsolatba, abból inspirálódjanak.
Tarr Béla nem csak az egyik legnagyobb, hanem az egyik legismertebb magyar alkotó a világon. Tudását szívesen adja tovább, és erre a világ minden táján kíváncsiak. Olyannyira, hogy vannak, akik képesek akár több ezer kilométert is utazni, hogy a mestertől tanulhassanak. De az is gyakori, hogy ő megy messzi tájakra. Tartott már képzést Szarajevóban, Kairóban, Kínában is. Tarrnak erre 2011 óta még több ideje van, ugyanis akkor hagyott fel a filmezéssel. Utolsó alkotása A torinói ló volt, amely elnyerte a Berlini Filmfesztiválon az Ezüst Medve díjat.
Az Il Manifesto beszámolója szerint
A magyar rendező legutóbb 2024. május 20. és június 2. között Olaszországban tartott filmes kurzust.
A Ladic nevű szervezet által megálmodott projekt a Nápolyi Önkormányzat támogatásával valósult meg, amelynek keretein belül egy teljesen ingyenes filmes workshopot hirdetett meg. A program 10 fős, 35 év alatti, bármilyen nemzetiségű filmes csoportoknak szólt, akiket a magyar rendező személyesen választott ki. A program alatt a résztvevők saját kisfilmen dolgoztak, Tarr vezetésével.
Armando Andria főszervező elmondta, a kurzus ötlete három évvel ezelőtt született, amikor a magyar alkotó Nápolyban meglátogatta a L'Asilo nevű kulturális központot.
Tarr Béla nagyon lelkes volt, egyből azt mondta, hogy ez a hely abszolút megfelelő hely egy filmes iskola befogadására. Ettől kezdve azon dolgoztunk, hogy ez megvalósulhasson.
Tarr a kezdetektől fogva személyesen szerette volna megtekinteni az alkotásokat. „Azt akarta, hogy a fiatalok a valósággal kerüljenek kapcsolatba, s ezáltal kötődjenek a művészet társadalmi értékéhez. Fontos volt számára, hogy egyikük se legyen esztéta” – fűzte hozzá Andria.
Több mint kétszáz pályázatból végül tizenkét csoport alakult, akik a világ minden tájáról érkeztek, úgymint Ukrajna, Azerbajdzsán vagy Mexikó. A cél olyan kisfilmek elkészítése volt, amelyek szorosan kötődnek a területhez, vagyis Nápolyhoz. „Béla azt akarta, hogy gyakorlati és konkrét tapasztalatok megosztásával ápoljuk a kapcsolatot a várossal, s mutassuk meg a rendezőknek, hol történnek a dolgok” − nyilatkozta az egyik hallgató.
A csoportok például óvodákat is felkerestek, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy ezek egyfajta inkubátorai a létezésnek, hiszen életigenlő, dinamikus energiái a szociális és a művészeti élményt is erősítik. A résztvevők egy része innen inspirálódott, és volt, aki itt találta meg témáját.
A workshop első napjai az ismerkedésről szóltak, megbeszélték és megosztották egymással, ki miért az adott művel jelentkezett, s azokban mit láttak meg a szervezők. Ezt követően a rendező személyes megbeszéléseket tartott, hogy megvitathassák a kidolgozandó ötleteket. A filmesek csak ezután kezdtek dolgozni. Tarr pedig nem engedte el a kezüket,
nap mint nap megnézte az anyagokat, beszélgetett velük, még a díszleteket is szemügyre vette,
sőt, a színészekkel is diskurált, hogy megértse, mi történik és hogyan dolgoznak. Vagyis a mester és a tanítványok között rendkívül közvetlen és intenzív kapcsolat alakult ki.
Camilla kisfilmje egy palermói kísérleti iskolában készült. A 31 éves lány egy jól ismert, hétköznapi szituációt vett alapul, vagyis a serdülőkori testvérkapcsolatot. „Béla nagyon biztatott, hogy a karakterekben megtaláljam a valóságot. Szerinte a figurának találkoznia kell az emberrel. A képzés legjobb aspektusa mégis az volt, hogy mindvégig szabadon alkothattam, az iránymutatása tette ezt lehetővé.”
A 22 éves Sasha Alexandra Kijevben tanult operatőrnek, ráadásul először járt Olaszországban. Kiemelte, milyen remek lehetőségnek tartja, hogy Tarr Bélával dolgozhat együtt. „Meghazudtolta a korát, akkora kedvvel és lendülettel töltötte velünk az időt. Közben pedig ezt a helyet is megszerettem, bár az emberek nagyon különbözőek, mégis hasonlóan gondolkodnak az életről és a munkáról. Mindannyian szívesen látnak minket, és egymást segítve egy remek kis közösség jött létre.”
A képzés leglényegesebb aspektusa az a tény volt, hogy a tanulók szabadnak érezhették magukat benne, a filmpiac súlya nélkül, hiszen nem kellett termékké tenni azt, amit csináltak.
Az egyik legnagyobb olasz lap, a La Repubblica is interjút készített a magyar alkotóval, aki felidézte, hogy először 1982-ben volt Nápolyban, és fülig beleszeretett a városba. „Utoljára két éve jártam itt, megérint az emberek szelleme, az egyik kedvenc európai városom” – mondta Tarr Béla, akit nem meglepő módon az olasz moziról is megkérdezték, amelyet az egész világon mindenekelőtt a neorealizmusa miatt szeretnek. Ám bevallotta, rá nem igazán hatott, mivel a lineáris narratíva kérdésével mindig problémája volt.
Szóba került, hogy a szélsőjobboldali, neofasiszta oldalról érkező Giorgia Meloni olasz államfő jó barátja Orbán Viktor miniszterelnöknek. Ebből jött a kérdés, hogy megtapasztalta-e már a cenzúrát.
Életemben csak egyszer találkoztam cenzúrával, a második filmem, a Szabadgyalog idején, 1981-ben. A vágás végeztével zárt körű vetítést tartottunk, amelyre ezek a bizonyos urak is eljöttek. A vetítés után elmondták, hogy nem adnak zöld utat, mert egy-két jelenetet még ki kell javítanom. Nemmel feleltem, és hozzátettem, hogy találkozunk legközelebb.
Hat hónap múlva ezek a férfiak ismét felkeresték Tarrt, és újra megkérték, hogy vágja ki azokat a kérdéses részeket, de a rendező ezúttal sem fogadott szót. „Több mint egy évig ezt játszottuk, míg végül feladták. Ha igazán makacs vagy, és teljesen meg vagy győződve az igazadról, akkor elérheted a célodat. Ez az én tapasztalatom.”
Tarr Béla nem hazudtolta meg magát, Nápolyban is erre a szabadságra ösztönözte a köré gyűlt fiatalokat. És az utolsó nap estéjén a résztvevők közösen megnézték A torinói ló című filmet, belecsúszva a nápolyi éjszakába.
(Borítókép: Tarr Béla 2024. január 9-én Barcelonában. Fotó: Marta Pérez / MTI / EPA)