Index Vakbarát Hírportál

Közös levélben sérelmezik a színházak, hogy nem tudnak tárgyalni az új kulturális törvényről

2024. június 11., kedd 11:23

Máté Gábor, Mácsai Pál, Kováts Adél, Barda Beáta, valamint Benkő Nóra is aláírta a nyílt levelet, amely a 2024. évi Országos Színházi Találkozó szervezőinek, a Kulturális és Innovációs Minisztérium illetékeseinek és a szakmai közvéleménynek szól.

Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára a kaposvári re:oszt színházi találkozó nyitónapjára tervezett szakmai konferencianap megvalósulása előtt két nappal lemondta megjelenését más irányú elfoglaltságokra hivatkozva.

A Katona József Színház, az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a Trafó és a Városmajori Szabadtéri Színpad, mivel nem tudták élőben lekommunikálni álláspontjukat, most nyílt levélben szólnak az érintettekhez:

Sajnálattal értesültünk, hogy a minisztérium államtitkára más irányú elfoglaltságára hivatkozva két nappal az esemény előtt lemondta részvételét, és ezért elmarad a kaposvári re:oszt nyitónapjára a szervezők által tervezett első szakmai konferencianap, ahol a most készülő, a színházi szervezetek szabályozási környezetét is átrajzoló kulturális törvényről lett volna szó. Az illetékesek nem jelöltek meg újabb időpontot a megbeszélésre. A Kulturális és Innovációs Minisztérium élén történt személycsere ma napvilágra került híre nem változtat azon, hogy a magyarországi színházi élet sokévi szünet után újjáéledő legfontosabb seregszemléjének szervezői »egy valós találkozásokra és szakmai eszmecserékre alkalmas tér« létrehozását ígérték, ám a kulturális törvényről az eseményen nem lesz szó.

Egy közös fórum létrehozása a cél

Mint írják, elvárják egymástól és fenntartóiktól az érdeklődő és értő szellemet, valamint az egymás iránti feltétlen tiszteletet.

A re:oszt kiváló alkalom arra, hogy szakmánk a politika jelenléte híján is számos lényegi kérdésben egyeztessen, az eredeti meghívásban hangsúlyozott értékek, azaz »a színházi közösségek közötti kapcsolatok erősödésének« szellemében. A magyar színházművészek, ahogy a magyar kulturális élet más területein dolgozó szakemberek, hivatásukért felelősséget vállaló, minden társadalmi konstellációban legjobb tudásuk szerint teljesítő alkotók. Megérdemlik és elvárják egymástól és fenntartóiktól az államtitkár asszony által a napokban is nyilvánosan hangsúlyozott »érdeklődő és értő szellemet, de mindenekfelett az egymás iránti feltétlen tiszteletet«

– írják. A levél végén egy olyan fórum létrehozására szólítják fel az illetékeseket, ahol egyeztetni tudják a kulturális szakmákat érintő történéseket.

Ennek jegyében felszólítjuk az illetékeseket, hogy ne ismételjék az előadó-művészeti törvény módosításai során unalomig megismert gesztusokat, amikor látszategyeztetésekkel, érdemi párbeszéd nélkül, a színházi alkotók nagy részének kihagyásával születtek meg azok a keretek, amelyeket most nagyobb rendszerbe illeszteni szándékoznak. Felszólítjuk az illetékeseket, hogy hozzanak létre széles körű, a kulturális szakmák egészét bevonó egyeztetési fórumot, s ehhez használják fel az idei kaposvári re:oszt nyilvánosságát!

– zárják levelüket.

Rovatok