Index Vakbarát Hírportál

Még két hétig lehet nevezni, hogy aztán örökre róla beszéljenek

2024. június 17., hétfő 13:30

Tizedik alkalommal hirdetik meg a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat. A győztes az elismerés mellé egymillió forintot kap, illetve 15 millió forint értékű médiakampánnyal segítik könyve népszerűsítését. Nevezni 2024. június 30-ig lehet.

A Margó Irodalmi Fesztivál idén már 10. alkalommal keresi a legjobb első prózakötetes szerzőket.

A 2015-ben indított Margó-díj célja bemutatni a tehetséges pályakezdő írókat és műveiket annak érdekében, hogy minél több olvasóhoz eljussanak. A nyertes a díjjal egymillió forintot, valamint kiemelkedő mértékű kereskedelmi és médiatámogatást is kap, hiszen a Bookline, a Margó-díj kiemelt támogatója 15 millió forint értékben járul hozzá a nyertes könyv népszerűsítéséhez.

A Margó-díjas szerző a következő évben egy önálló esten mutatkozhat be a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében, továbbá próbafordítást, valamint publikációs lehetőséget is kap a Könyves Magazinon egyéves tárcasorozat formájában – olvasható a szervezők közleményében.

A díjra minden olyan magyar nyelvű prózakötet nevezhető, amely 2023. július 1. és 2024. június 30. között jelent meg, és került kereskedelmi forgalomba. Feltétel még, hogy az adott mű a szerző első prózakötete legyen, tehát ha korábban más műnemben publikált, az nem kizáró ok.

A legjobb tíz szerző közül különdíjast is választ a zsűri a Margó-díj támogatójával, az Erstével közösen. A Margó x Erste #higgymagadban különdíj félmillió forinttal jutalmazza a legjobb tíz első prózakötetes szerző közül azt, aki témaválasztásával vagy saját írói útjával leginkább inspirálja olvasóit arra, hogy merjék megvalósítani álmaikat. Az első Margó x Erste #higgymagadban különdíjat 2023-ban Szűcs Ádám nyerte.

A nevezéseket 2024. június 30. éjfélig várják, a legjobb tíz kötetet szeptemberig választja ki a Könyves Magazin szerkesztősége, a döntősök közül pedig a Fiatal Írók Szövetsége, a Szépírók Társasága és a Margó Irodalmi Fesztivál képviselőiből álló szakmai zsűri dönt a győztesről. A Margó-díjat 2024 októberében, az Őszi Margó megnyitójával egybekötött ünnepélyes díjátadón adják át a Nemzeti Táncszínházban, a Millenárison.

Az elmúlt kilenc évben Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Harag Anita, Halász Rita, Vonnák Diána, tavaly pedig Visky András kapta meg az elismerést.

Rovatok