„Nagyon szerencsés embernek tartotta magát, és az is volt, hatalmas élet, öregen is igazi világpolgár, az autonómia elkötelezettje. Én is szerencsésnek tartom magam, például mert az utóbbi két évtizedben barátjává fogadott, és úgy hiszem, igazi baráti szeretettel voltunk egymás iránt. Ezért is vagyok boldog, hogy 98 évesen be tudta fejezni szembenézős emlékiratát (alcíme: a vakhittől az autonómiáig), és még azt is megérhette, hogy a könyv megjelent. Teljes élete volt, békében távozott, ma, 2024. június 18-án reggel” – írta rövid bejegyzésében Facebook-oldalán Hann Endre, aki elsők között osztotta meg a gyászhírt. 

Bíró András 1925. október 20-án született Szófiában magyar zsidó apa és szerb anya gyermekeként. A nyilas vészkorszak és a Rákosi-rendszer éveiben Magyarországon élt, majd az 1956-os forradalom után elmenekült az országból, és Franciaországban telepedett le. Alapítója volt a Ceres és a Mazingira című ENSZ-folyóiratoknak. 1986-ban tért vissza Magyarországra, 1990-ben megalapította az Autonómia Alapítványt, amely kisebb projektek támogatásával, például földvásárlással segítette a magyarországi romákat. Munkájáért 1995-ben ő és a szervezete megkapta a Right Livelihood-díjat, amelyet alternatív Nobel-díjnak is neveznek. 

Bojár Iván András művészettörténész, építészkritikus, író, Bíró András barátjaként írt nekrológjában így fogalmaz: 

„Büszke vagyok, hogy utolsó nyilvánosságnak szánt írásait nekem, illetve lapomnak, a VULKÁN-nak írta. S hogy az írások megszületésében ott munkáltak beszélgetéseink, biztatásom, közös hullámon ringó gondolataink, szellemi kölcsönhatásaink. Büszke vagyok, hogy könyvét, bármilyen sután és zavartan intéztem is, végül hivatalosan én tárhattam elsőként a közönség elé.”