Index Vakbarát Hírportál

Magyar rövidfilmek is lesznek a kolozsvári filmfesztiválon

2024. június 18., kedd 06:31

Idén hét alkotást válogattak be a romániai seregszemlére, köztük magyar alkotásokat is. Hatházi Rebeka Április huszonhét, Farkas Anna Ágnes Füstös és Fazakas Lehel Mater noster című mozija is bekerült a versenyprogramba.

Magyar rövidfilmek is szerepelnek a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál helyi versenyprogramjában, melybe idén hét alkotást válogattak be. A 39 benevezett mozi közül hetet mutatnak majd be.

A három magyar rövidfilm,

A helyi filmesek munkáját segíteni hivatott verseny fődíja 1500 euró, és 10 ezer euró értékben a nyertes következő projektjének produkciós költségeit is támogatják. Emellett egy ötezer és egy ezereurós különdíjat is átadnak. A június 24-én záruló fesztivál első hétvégéje számos telt házas vetítéssel zajlott, a szervezők szerint a pénteki nyitógála mellett a bochidai Bánffy-kastély parkjában élő zenés kísérettel levetített Metropolis és Tudor Giurgiu rendező, fesztiváligazgató legújabb filmje, a kolozsvári Főtéren vasárnap vetített Nasty is megtöltötte a nézőteret.

A kolozsvári közönség találkozhatott Daniele Luchetti olasz rendezővel is  akinek életműve előtt különdíjjal tiszteleg a fesztivál  és Jojo T. Gibbs amerikai színésznővel is. Ilie Nastase román teniszcsillag is háromezer néző előtt lépett színpadra a róla szóló Nasty című dokumentumfilm vetítésén, és a versenyprogram, illetve fesztiválprogram számos alkotását is telt ház előtt vetítették. A TIFF hátralévő részében a tíz magyar alkotást felvonultató Magyar Film Napja és több román film vetítése is nagy érdeklődésre tart számot. 

Rovatok