Index Vakbarát Hírportál

51 éves korában meghalt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház színésze

2024. június 21., péntek 17:07

Meghalt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház színésze. Az Évad Operettszínésze díjjal is kitüntetett művészt a teátrum saját halottjának tekinti.

Gyors lefolyású betegség következtében 51 évesen meghalt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház művésze – olvasható a színház közösségi oldalán megjelent bejegyzésben.

„A Budapesti Operettszínház mély megrendüléssel tudatja, hogy Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház művésze gyors lefolyású betegség következtében, ma délután, 51 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Fájdalmunkat szavakban kifejezni lehetetlen. Vadász Zsoltot a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés. Kérjük a sajtó képviselőit, hogy a család és a társulat gyászát tartsák tiszteletben” – írták.

Vadász Zsolt 1972-ben született Ózdon. Gyerekkora óta vonzotta a színház és a zene világa, hivatásának alapjait a Goór Nagy Mária Színitanodában és a Budapesti Operettszínház Zenés-színképző Stúdiójában sajátította el. 

Első megmutatkozása az Operettvilág Együttes Cigánybáró című előadásában Ottokár szerepében volt. 1997 és 2001 között az egri Gárdonyi Színház tagja volt, míg 2000 és 2002 között a debreceni Csokonai Színház társulatában kapott szerepeket.

A legnagyobb bonviván

A Fidelio kulturális hírportál megjegyzi, hogy Vadász Zsolt 2001 óta volt a Budapesti Operettszínház művésze, ahol operett- és musicalszerepeket egyaránt vállalt, leggyakrabban bonivánként találkozhatott vele a közönség. 

Első szerepe a Budapesti Operettszínházban Tassilo gróf volt a Kálmán Imre Marica grófnőjében. 2008-ban megkapta az Évad Operettszínésze kitüntetést.

Feleségével, Lukács Anita operetténekes-színésznővel együtt is rendszeresen színpadra álltak. Ismertebb szerepei voltak Edwin a Csárdáskirálynőből, Szu Csong herceg A mosoly országából, valamint Baracs Iván a Mágnás Miskából.

Rovatok