Számos család életében előfordul, hogy megváltozik az anyagi helyzet és ezáltal az életkörülmény. Ha negatív irányba fordul, az az emberi kapcsolatokat is befolyásolhatja. A folyamatos feszültségek és kétségbeesettség közben a legnehezebb igazán összetartani, de mégis van, akiknek sikerül. Így tesz a Három és fél nővér Kisvárdán, a színházi találkozón.
Elképzelhetetlen fájdalom, amikor három testvér közül a legfiatalabb hal meg először. Pláne, hogyha ő a legjobb lelkű és legnaivabb közülük. Ráadásul évekkel később ugyan, de pont azon a napon, amikor az apjuk. Arról már nem is beszélve, hogy a névnapján.
A Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljának egyik helyszíne, a zsinagóga színültig telt nézőkkel és drámával. Selmeczi Bea négyszereplős drámáját Telihay Péter állította színpadra a Ferencvárosi Pinceszínházban, most pedig versenyelőadásként vettek részt Kisvárdán. Csehov Három nővér című darabjának folytatása nem egy könnyen emészthető mű, és nem is a felhőtlen szórakozást szolgálja.
Egy előadás sikere és minősége sok tényezőtől függ. Sok múlik a színészeken, a rendezőn, az írón, a sminkeseken, a fodrászokon, a díszlettervezőn, a zeneszerzőn és még estig sorolhatnánk. A Három és fél nővérben szinte mindennel meg lehetünk elégedve, mégsem jön át minden, ami a színpadon történik. A kétórás darab három nővér és sógornőjük életének alakulását mutatja be négy korszakban.
Ahol Csehov befejezte, Selmeczi onnan folytatja az első jelenetekkel, később viszont bepillantást nyerhetünk abba, hogyan alakul az orosz nők élete a 10-es években, a 60-as években és a kétezres évek elején.
Az előadás nehezen indul, mint robogó a tükörjégen.
Az első húsz percben kifejezetten dolgozni kell azon, hogy ne csukódjon le a szemünk. Az első felvonás vége felé javul a helyzet, a második felvonás pedig szintén hullámokban, de jóval élvezhetőbb. A színésznők szerencsére remekül hozzák karaktereiket. Olgát Járó Zsuzsa alakítja, Mása szerepében Herczeg Adrienn, Irinát Varga Lili formálja meg felejthetetlenül – míg Natasát, a tiszteletbeli testvért Tarr Judit.
A fő probléma talán az, hogy a jelenetek sokszor fajsúlytalanok, de könnyen lehet, hogy ehhez az is hozzájárul, hogy
nem a megszokott körülmények között fut a színdarab,
hanem egy több-kevesebb sikerrel besötétített zsinagógában. A díszlet alapvetően tetszetős, mindenhol szőnyegek hevernek, a földön, a falakon, az asztalon és a pulton is. Ez ad egy alaphangulatot, viszont a háttérben lóg egy vászon, amin rettenetes, sokszor igencsak zavaró vetítések futnak. Ez inkább elvesz, mintsem hozzáad. A poénok – egyet-kettőt leszámítva – sem túl erősek, az igazi drámát pedig csak a színésznők remek alakítása tudja belecsempészni a korhű, hétköznapi, nem túl érdekes sztoriba. Nem rossz, csak éppen semmi új.
A négy szereplő élete teljesen másképpen alakul: a mindig kimért Olga azt az utat járja, amit mindig is látott maga előtt, és amolyan szülőszerepet is betölt két húgánál; Mása pont az ellentettje: csapódik mindenhova, iszik, akárcsak anno az apja, és alkalmi pénzekből él, egészen addig, amíg le nem rakja az alkoholt, és össze nem szedi magát annyira, hogy Porschéval járhasson és márkás ruhákat hordhasson, és Guccit ad ajándékba.
Céltudatos és férfias jellemvonásokat viselő nővérei mellett Irina a legtündéribb lány. A jólelkű fiatal tragédiája a leghatásosabb történeti szál. Katonák megerőszakolják, teherbe is esik, de még születése előtt elveszti babáját. Soha többé nem alakít ki kapcsolatot férfival. Míg két testvére és sógornője kitör a nyomorból, ő ott marad a Prozorov-házban. A történet utolsó fejezetében legfiatalabbként nagyon beteg, amikor tehetősebb, már máshol élő testvérei meglátogatják, ő pedig pont aznap hal meg. Ez a nap pedig nem más, mint a névnapja, az apja pedig szintén ugyanezen a napon hunyt el – évekkel korábban.
Minden idősík ugyanezen a napon játszódik – több tízéves különbségekkel. Ez persze a szereplők külsején és öltözködésén is meglátszik. A smink és a színésznők haja és parókája tökéletes, ízléses és szép, a ruhák pedig remekül passzolnak a karakterekhez, szinte díszletszerűvé válnak az előadáshoz. Natasa utolsó ruhája például olyan látványos, hogy aligha felejtjük el. A sógornő egyébként végig kicsit kívülálló a többiekhez képest, általában konfliktus van abból, ha valamit mond vagy csinál, de ahogy haladunk a történetben, a vége felé már egészen rendeződnek a viszonyok.
Rengeteg év, több politikai korszak, sok-sok konfliktus kerül terítékre, a négy nő azonban a rendszer nehézségeinek ellenére is egymásba kapaszkodva vészeli át a gondokat, vagy közösen örülnek, hogyha jobban megy – egészen addig, míg húguk végleg le nem hunyja a szemét.