A Bálnahullás tudományosan pontos thriller egy fiúról, akit elnyelt egy hatvantonnás ámbráscet, és csak egy órája van a menekülésre, mielőtt elfogyna a levegője. Daniel Kraus regényét olvasva olyan érzelmi katarzist élünk át, amit egy jó darabig biztos nem tudunk elfelejteni.
A Bálhahullás alaptörténete mindenki számára ismerős lehet, hiszen van egy fickó, akit elnyel egy nagy hal, ami Jónás bibliai történetére emlékeztet, vagy akár a fából készült fiú, Pinokkió kalandjára is asszociálhatunk. De erről majd később, mert a történet elsőre nem ennyire egyértelmű.
A tizenhét éves Jay Gardiner veszélyes küldetésre indul, elhatározza, hogy meg akarja találni apja csontjait a Monastery Beach partjainál. Aztán hamar kiderül, hogy lelkileg nincs a topon, az apjával való kapcsolata ugyanis viharosabb volt, mint bármely óceáni égiháború. És épp ennyire bonyolult is, Jay nem is volt hajlandó találkozni a szülőjével, mielőtt az öngyilkos lett.
Az apa, Mitt Gardiner életét rejtély övezte, a búvárkodás és a tenger mestere volt, a munkáját mégsem tudta megtartani, ahogy a fiával sem bírt olyan köteléket kialakítani, amelyre szükségük lett volna. Kicsi az esély arra, hogy Mitt holttestét valaha is megtalálják, Jay mégis hajlandó kockára tenni az életét.
Amikor szembetalálja magát egy óriási kalmárral, amely egy még nagyobb lény prédájává válik, a történet beindul. Jay ugyanis egy szempillantás alatt csapdában találja magát, egy ámbráscet gyomrában.
A 49 éves Daniel Kraus amerikai író több tucat regény és képregény szerzője. Eddigi legismertebb műve a Guillermo del Toróval közösen jegyzett A víz érintése, amelyet több mint húsz nyelvre fordítottak le, míg az alapjául szolgáló film négy Oscar-díjat nyert.
Az Agave Kiadó gondozásában megjelent mű sztorija azon a ponton gyorsul fel, amikor Jay rájön: csak egyórányi levegője van – arról nem is beszélve, hogy elkezdhet agyalni, hogyan menekülhet ki a bálnából. A főhősünk kúszásnak indul,
ám az ámbráscet belső felfedezése korántsem kockázatmentes, sőt egyenesen veszélyes.
Hősünk nem is ússza meg sérülések nélkül, amelyek közül néhány önmagában is halálos, nemhogy együttvéve. Ám a fizikai fájdalmakon túl a lelki viaskodás még nagyobb, az elfojtott érzelmek már jócskán megmérgezték a lelkét. Legalábbis erre jövünk rá, ahogy figyeljük, hogyan kering az emlékei körül.
Jay útja a bibliai Jónás történetére is emlékeztet. De amíg Jónás három napot és három éjszakát tölt a bálnában, hősünknek mindössze hatvan perce van, a két történetív mégis rímel egymásra. Jónáshoz hasonlóan Jay is átél egyfajta megvilágosodást. Az apja, Mitt szellemével kezd dialógusba a metán okozta delíriummámorban.
Olyan, mintha imádkozna.
Az érzelmi katarzis közben a bálna gyomrának falai zúzódásokat okoznak a testén, ez a feszültség az olvasót is folyamatos nyugtalanságban tartja. Ilyen élénken még soha nem képzeltük el, ahogy egy bálna nyelőcsövének „falaiba” kapaszkodunk.
A Bálnahullás tempója remek, hisz a történet itt könnyen válhatott volna egyszerű horrorrá, kalanddá vagy drámává. A végeredmény azonban valami teljesen más, műfajilag nem is tudjuk meghatározni. A regény értelmezhető irodalmi fikcióként, drámaként, sci-fiként, horrorként, de közben rájövünk, hogy egyik sem egészen, mégis lebilincselő és könyörtelen:
elszorítja a szívet, miközben ventilálásnak is teret ad, ahogy az apa-fiú kapcsolat, valamint az apák által hátrahagyott örökség témáját boncolgatja.
Meg azt, hogy ebből mit viszünk magunkkal, és mit engedünk el.
A bálnahullás a valóságban a bálna halálát jelenti. A jelenségnek az óceán mélye ad otthont, mialatt a bálna teste az óceán fenekére süllyed. Az ámbráscet teteme évszázadokon át képes életben tartani élőlények egész csoportját, mivel zsírja és csontjai táplálékul és menedékül szolgálnak a „mikrolakosok” számára.
Ez a halál, mivel sok más lénynek életet biztosít, igencsak jelentőségteljes esemény az óceánban. Úgy érezzük, a szerző is azzal a gondolattal birkózott, hogyan tudna értelmet adni az életnek és a halálnak, vagyis a bálnahullásnak.
Szép metaforája ez annak, hogy vannak jó és rossz halálok. És a legjobb halál az összes közül az, amikor bár meghalsz, ez másoknak jelent valamit, a családodnak, a barátaidnak, vagy csak megérintetted valamilyen módon az embereket. Ilyen értelemben mindannyiunk számára az a legjobb halál, ha „bálnahullássá válunk”.
Daniel Kraus regénye letehetetlen, mi pedig jó ideig biztosan nem fogjuk elfelejteni. Még azt is megkockáztatjuk, hogy az év egyik legjobb könyve. S hogy miért? Mert lenyűgöző stílusban ír a gyászról, a szülő-gyermek kapcsolatról és az elengedésről.
Daniel Kraus: Bálnahullás
Agave Kiadó, 2024
346 oldal
(Borítókép: Daniel Kraus: Bálnahullás. Fotó: Daragó Napsugár / Index)