A vígjátékok gyakori témája a szerelem. Az esetek többségében ez két ember között alakul ki, ha kacifántos akar lenni egy történet, akkor mondjuk három. Jelen esetben nyolc, lila ködben úszkáló karakterünk van, de nem mindenki nyeri el választottja szívét. Megnéztük a Handabasát a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválján.
Szerelem vagy barátság? Melyik áll az első helyen, és melyik az, amelyik feladható a másikért? Meg lehet tartani mind a kettőt? Akkor is, ha egy baráti társaság minden tagja ugyanabba a lányba szeret bele? Mi már tudjuk a megfejtést, ugyanis a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválján megnéztük a Handabasa, avagy a fátyol titka című darabot a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában, amely Görgey Gábor írt Vörösmarty Mihály művei alapján.
Egy egészen rendhagyó előadást láthattunk a zsinagógában, ugyanis amikor a közönséget beengedték a helyszínre, már több színész is a színpadon tartózkodott. Nem csináltak semmit, unatkoztak. Elsötétedett minden, de szinte semmi sem változott. A színpadon álló három férfi tovább unatkozott. A közönségtől meg is kérdezték: „Unatkozzunk?” Bár igent kaptak válaszul, be kell vallani, egy cseppet sem unatkoztunk.
Rögtön az elején lehetett érezni, hogy le akarják bontani a közönség és a színpad közötti láthatatlan falat, ezért azonnal elkezdték bevonni a publikumot is különböző megjegyzésekkel, vagy azzal, hogy lejöttek a színpadról és a nézők között mászkáltak. Egyikük odarohant a fénypulthoz, és elkezdett játszani vele, természetesen addig, amíg koromsötét nem lett, mert persze kinyomta a fényeket. Ez az egész már az elején egy olyan laza és humoros légkört teremtett, hogy izgatottan várta az ember, mi lesz, ha ténylegesen beindul az előadás. És nem is csalódtunk.
A történet igencsak egyszerű, három lézengő fiatal elhatározza, hogy megházasodnak, csakhogy mindannyian ugyanabba a lányba szeretnek bele. A lány, Vilma (Verebes Judit), kitalálja, hogy megleckézteti a srácokat, így Lidivel, a szobalányával (László Judit) együtt mindent megpróbálnak kitervelni, amikor is belefutnak egy újabb férfiba, aki
nem egy tesztoszteronhuszár, hanem egy Vörösmarty-könyvet olvasó, szerelemre vágyakozó, tanácstalan fiatalember.
Mivel csupán verseiből merítkezik, megrémül a hús-vér helyzettől és elmenekül a lányok elől. Vilmáék ezután egy trükkel kicserélik az olvasmányát, és jóval tüzesebb érzelmeket tartalmazó könyvet raknak elé. Hangai Sándor nevű hősünk (László Roland) ezt olvasva egészen másképpen kezd viselkedni, igazi hősszerelmessé válik. Ekkor pedig ő is belekerül a csapdába, amit a két lány állított, és elkezdődnek a bonyadalmak.
Harc indul Vilma kegyeiért, ő pedig saját csapdájába esik, ugyanis beleszeret az érzelmekkel túlfűtött Hangaiba. Míg ezt a kapcsolatát próbálná erősíteni, a másik három jelentkezőt szándékosan átirányítja Lidi segítségével a bolond, magányos, idősebb szomszédjához, Katicához (Mezei Kinga), aki korábban nyelvújítóként tevékenykedett, és olyan szavakat talált ki, mint a borda. Na nem az, ami a testünk része, hanem a hely, ahol bort lehet kapni. Természetesen a különböző álruhás és váratlan helyzetek sokasága rengeteg nevetést eredményez, nem beszélve a különböző megjegyzésekről, beszólásokról. Az előadás során Katica és Lidi kapják talán a legtöbb osztást,
de nem marad ki az országgyűlés és a kortárs költészet sem.
Minden jó, ha a vége jó, és így is lett. Vilma és Hangai egymásra találnak, Katica összetalálkozik nyelvújító társával, Vilma nevelőapjával, Lidinek meg marad a három jómadár.
Két színésznőt ki kell emelni. A Lidit alakító László Judit végig vitte a hátán az előadást, és bár jól ki van találva a szerepe, nagyon kellett hozzá, hogy ilyen minőségben az egyik alappillér legyen. A másik a Katicát alakító Mezei Kinga, akinek szinte minden mozdulata és mondata hatalmas nevetést váltott ki a közönségből.
Remek hangulatú komédiát láthattunk László Sándor rendezésében, ahol minden karakter kidolgozott volt, minden részletre odafigyeltek, és elejétől a végéig élvezhetővé tették Görgey Gábor – Vörösmarty művei alapján írt – komédiáját. A díszlet és a jelmezek tökéletesen illettek a történet könnyedségéhez (díszlet- és jelmeztervező Ondraschek Péter), nem vitték túlzásba, minden úgy nézett ki jól, ahogy volt. És bár jó darabról és tehetséges társulatról van szó, nem volt tökéletes a produkció.
Az előadás során több dalt is hallhattunk, amelyek egyáltalán nem illenek bele a jelenetekbe. Olyan volt, mintha a prózai és a zenés rész két teljesen különálló életet élne. Ebből az előadásból nyugodtan ki lehetett volna hagyni a dalokat, az élményhez egyáltalán nem tettek hozzá, sőt. A másik negatívum, hogy bár a színészgárdán látszott, hogy nagyon igyekeznek, néha kicsit modorossá vált az alakítás. Lehetett rajtuk érezni, hogy nem a megszokott környezetben lépnek fel, hanem a komfortzónájukon kívül. Ennek ellenére remekül szórakozott a közönség is és mi is.
A Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválján látott produkciók közül korábban már írtunk a Három és fél nővér, illetve az Árpád-ház című előadásokról.
(Borítókép: Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja)