A Liliana legyőzhetetlen nyara című könyvben Cristina Rivera Garza, Pulitzer-díjas mexikói író a húga haláláról ír, amellyel igyekszik átformálni a nőgyilkosságról szóló diszkurzust.
Mexikóban naponta mintegy tíz nőt gyilkolnak meg, és az esetek csupán 24 százalékában indul nyomozás gyilkosság miatt. A tendencia évek óta állandó, és a bűntények jelentős részében nincs felelős – sokszor nem is keresik azt. Érdemes azonban tisztázni, hogy a nőgyilkosság kategóriájába a verbális és pszichés erőszak, valamint a verés és a nemi erőszak is beletartozik.
Ebben az összefüggésben kell olvasni Cristina Rivera Garza Liliana legyőzhetetlen nyara című könyvét, amely a nemzetközi könyves piacon 2023 egyik bestsellerének bizonyult, olyannyira, hogy a mexikói szerző Pulitzer-díjat is kapott érte. A mű meghódította a világot, és 2024-ben Eőry Zsófia fordításában, a Sonora Kiadó gondozásában Magyarországra is megérkezett.
RIVERA GARZA EGY OLYAN NŐGYILKOSSÁGOT REKONSTRUÁL, AMELYET SAJÁT TAPASZTALATAI ALAPJÁN MESÉL EL.
Az áldozat a húga, Liliana, építészhallgató volt, akit exbarátja, Ángel González Rojas 1990-ben 21 éves korában ölt meg egy mexikóvárosi lakásban. A történet megírásához a szerző nemcsak tanúk emlékére támaszkodhatott, hanem a nővére által írt dokumentumokra is, mint például a naplójára, amelyet abban az időben vezetett. Az élete így gyakorlatilag szinte napról napra rekonstruálható volt – egészen addig, hogy bűncselekmény áldozata lett.
Cristina Rivera Garza (1964) napjaink egyik legmeghatározóbb mexikói írója, jelentős társadalomtudományos gondolkodója. A University of Houston professzora, a spanyol nyelvű kreatívírás-program alapítója. Sajátosan hibrid szépirodalmi alkotásaiban és tudományos munkáiban összeolvadnak a történelem és a fikció síkjai, valamint a költészet, a próza és az esszé elemei.
A műfaji határok átlépésén túl állandó védjegye a különböző forrásanyagok, archív iratok és múltbéli dokumentumok rétegzése, érzékeny felhasználása. Többek között Anna Segher-, José Donoso- és kétszeres Sor Juana Inés de la Cruz-díjas szerző, és a nagy presztízsű MacArthur Program ösztöndíjasa.
Cristina Rivera Garza számára az egyetlen nehézség valószínűleg az volt, hogy elhatárolódjon fájdalmától, amelyet soha nem tudott teljesen feldolgozni, no meg a bűntudattól, amely a „túlélőket” majdhogynem egy életen át kíséri – ők valójában magukat hibáztatják, amiért az áldozatot nem tudták megvédeni.
Így hát az sem véletlen, hogy a mexikói írónőnek mintegy harminc évet kellett várnia, mire erőt gyűjtött a könyv megírásához.
Liliana legyőzhetetlen nyara nagyrészt beszámolókból áll, amely váltakozik a író lelkiállapotának elbeszélésével. Érezzük, átérezzük, hogy tárgyilagosan mennyire nem lehet elhatárolódni az esettől – úgy, mint amikor egy hétköznapi krimit olvasunk. A személyesség olykor a mi lelkünket is mardossa.
De a mű épp attól működik, hogy nem csak ez van. A tanúvallomások is közvetlenek, más nézőpontot adnak, segítenek, általuk az olvasás is könnyebbé válik. Mindenekelőtt azért, mert arról mesélnek, hogy Liliana milyen volt életében: kiváló tanuló, fegyelmezett sportoló, megbízható barát. Független és autonóm nő, széles érdeklődési körrel. Mondhatnánk, szinte tökéletes, ha nem szólt volna közbe a sors, s hogy érzelmi téren a viselkedése gyakran következetlennek vagy érthetetlennek tűnt. Ám erre is választ kapunk, s megtudhatjuk, miért: Liliana nem élhette szabadon magánéletét.
A középiskola utolsó éveiben viszonya volt egy osztálytársával, Ángel González Rojasszal. Miután elvégezték a középiskolát, az élet szakadékot teremtett kettejük közé. Liliana egyetemre ment, Ángel viszont a faluban maradt, hogy a családi vállalkozásban dolgozzon. De ez sem akadályozta meg abban, hogy amikor tehette, meglátogassa a barátnőjét. Látni akarta, hogy a lány csak az övé, és senki másé.
Különböző tanúvallomások arra utalnak, hogy Ángel minden bizonnyal rosszul bánt Lilianával, amikor nézeteltéréseik voltak. A lány meg volt győződve arról, hogy bármikor ki tud lépni a férfival való kapcsolatából, amelyet egy idő múlva már ő is fojtogatónak érzett. Ángel azonban elhitette vele, ha végleg elveszíti, a szélsőséges lépésektől sem retten meg.
Liliana mindezt öngyilkossági gondolatként értelmezte, de tévedett, valójában gyilkossági vágy volt.
Ángel soha nem gondolt arra, hogy öngyilkos legyen, még a bűncselekmény elkövetése után sem. A gyilkosok azon kategóriájába tartozik, akik a tettük jogosságában meg vannak győződve.
Egyszer Liliana egy egész napot végigtanult egy fiúval. A férfi tudott erről, miután kémkedett a lány után. Megvárta, amíg a srác elment, majd egy drogos segítségével, akinek pénzt adott, az ablakon át bemászott a lakásba. Meglepve ezzel a lefekvés előtt álló lányt. A beszámolók innentől homályosak, de minden bizonnyal megfojtotta Lilianát, majd otthagyta az ágyon. A nyomokat eltüntette, megszökött, és hamis alibit kreált.
Liliana családjának később meg kellett vesztegetnie a rendőrséget, hogy a nyomozást ne szüntessék meg. Az ügy iratait még a nővére számára is nagyon nehéz volt megtalálni, pedig ügyvéd is segítette. Az viszont máig nem derült ki, hogy pontosan mi történt vele. Mindez tovább erősíti az amúgy is sötét valóságot.
Rivera Garza megfogalmazása szerint az egyetlen különbség közte és húga között az, hogy ő „soha nem találkozott gyilkossal.” S talán nem lövünk mellé, ha azt írjuk, hogy a Liliana legyőzhetetlen nyara egyik legfőbb üzenete, hogy nem kizárólag a nő felelőssége, hogy megtanítsa a társadalmat az őt fenyegető veszélyekre.
Cristina Rivera Garza: Liliana legyőzhetetlen nyara
Sonora Kiadó / 2024 / 304 oldal
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)