Kevesen tudják, hogy Miskolc kitermelt magából egy Oscar-díjas forgatókönyvírót, Pressburger Imrét, akinek neve itthon sajnos feledésbe merült, még a szülővárosában is. 2024 szeptemberében azonban elindul egy huszonkét hónapos beruházás, amelynek keretében felújítják a brit filmművészet magyar származású zászlóvivőjének szülőházát, két év múlva pedig inkubációs térként nyitják újra. Az Index Miskolcon járt, hogy megnézze, hogyan készítik elő a projektet.
„Beállok a ház elé, mert lehet, hogy a GPS ki sem adja a Szentpéteri kapu 3.-at” − figyelmeztet a telefonban Madaras Péter, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál programigazgatója, a Pressburger-projekt egyik vezetője, mielőtt fotós kollégámmal letérnék az autópályáról.
Bár a navigáció nem hibázik, ha nem néznénk a kijelzőt, szemrebbenés nélkül elsuhannánk a kopott, fakó épület előtt. Nincs benne semmi kiemelkedő, nem ragadja meg a tekintetünket, egyszerűen beleolvad a miskolci városképbe. Miután odasétálunk a ház elé, elégedetten konstatáljuk: ez az. Mindössze egy kicsi tábla jelzi a bejárati ajtó felett, hogy valamivel többet érhet, mint a többi épület, de nekünk ennyi most elég, célba értünk.
Madaras Péter a ház előtt vár ránk, majd előkapja a kulcsot, és nyitja az ajtót. Az utazás előtt csak reménykedtünk, hogy bejutunk a felújításra váró házba, tartottunk attól, hogy az állapotok miatt nem kapunk zöld jelzést a nézelődésre. De bent vagyunk, Madaras pedig már vázolja is a lényeget.
Szeptemberben indul a projekt, huszonkét hónapunk lesz befejezni. Most még méltatlan állapotok uralkodnak itt, de az épület szerkezetileg egész jól fest, szerencsére nem kell lebontani. Az alsó szinten már dolgoznak is, a burkolatot verik le.
Az egykori lakók már rég maguk mögött hagyták az épületet, a pókhálós fürdőkádak peremén árválkodó borotvák és a polcon hagyott mesefigurás poharak emlékeztetnek arra, hogy a 2000-es években itt családok éltek. Ma már csak az alsó szintre befészkelt feketerigó-család lehel némi életet a Pressburger-ingatlanba. A kicsi madárkáknak azonban szintén költözniük kell, hiszen a projekt heteken belül elindul…
Hollywood magyar zsidó szülőatyjairól, Zukor Adolfról és Fuchs Vilmosról − akik szintén a régió szülöttei −, a Paramount Pictures, valamint a 20th Century Fox alapítóiról az elmúlt években ismét egyre többet lehetett hallani, hiszen nemcsak életrajzi könyv készült róluk, hanem film is, amely a tervek szerint 2025 elején kerül a nézők elé.
Pressburger Imre (vagy ahogyan Angliában híressé vált, Emeric Pressburger) azonban hasonló életutat járt be, mint hollywoodi sorstársai, csak éppen forgatókönyvíróként, és nem a tengerentúlon, hanem az Egyesült Királyságban. Pressburger neve nem csupán a köztudatban nem maradt fent, de még filmes berkekben sem ismerte mindenki.
Amikor húsz éve elkezdtük a CineFestet, még magam sem tudtam, ki volt az a Pressburger Imre, nem is hallottam róla. Miután felfedeztük Miskolcnak ezt az Oscar-díjas alkotóját, hamar kiderültek róla dolgok, például, hogy kik az unokái, és megtaláltuk a szülőházát is
− mondja Madaras Péter.
Pressburger Imre 1902-ben született Miskolcon, Zukorékhoz hasonlóan zsidó felmenőktől. Az 1920-as években Berlinben ismerkedett meg a dramaturgiával, a nácik egyre erősödő hatalma miatt azonban Párizsba menekült. 1935-ben költözött Angliába, három évvel később Emericre változtatta a nevét.
Ott egy magyar filmes közösségre talált, akik szintén az üldöztetés elől mentek oda. Köztük volt Korda Sándor, a London Films tulajdonosa, aki forgatókönyvíróként alkalmazta Pressburgert.
Szintén Angliában találkozott Michael Powell-lel, akivel együtt dolgozott a The Spy in Black című 1939-es filmen. Párosuk az akkori brit filmek legjavát készítette. 1943-ban közös produkciós céget alapítottak, az Archers Filmet. A 49. szélességi fok (49th Parallel) című filmjükért Oscar-díjat kaptak a legjobb eredeti történet kategóriában. Pressburger 1946-ban kapta meg az angol állampolgárságot.
Merthogy a vér nem válik vízzé, Pressburger Imrének mindkét unokája elismert filmes szakember lett: Andrew Macdonald nevéhez fűződik minden idők egyik legjobb skót filmje, az 1996-os Trainspotting, míg a szintén Oscar-díjas Kevin Macdonald is a filmrendezés mellett tette le a voksát: a nagyapjáról is készített már filmet, amelynek apropóján (a CineFesttől teljesen függetlenül) korábban ellátogatott Miskolcra, de a felújítási projektről is tud.
Az épületről a CineFest Egyesület körülbelül tizenöt évvel ezelőtt értesült. Mivel egy civil szervezetnek és a fesztiválnak nincsenek olyan lehetőségei, hogy önerőből megmentsenek egy 350 négyzetméteres ingatlant, Madarasék azonnal elkezdtek lehetőségek után nézni.
„Az önkormányzat az akkori bérlőket kirakta innen, aztán elindult egy közös gondolkodás arról, hogyan lehetne megmenteni, felújítani, és mit lehetne kezdeni az ingatlannal. Az önkormányzattal közösen 2007-ben állítottunk itt egy emléktáblát. Utána 2009-ben egy nagyon szép pillanatnak lehettünk szemtanúi, a CineFestre eljött Pressburger unokája, Kevin Macdonald, és megkoszorúztuk az Oscar-díjas nagyapa emléktábláját” − mondja Madaras.
„Az Oscar-díjas nagyapa emléktábláját megkoszorúzza az Oscar-díjas unoka Miskolcon. Nagyszerű kultúrtörténeti pillanat volt.”
„Azóta eltelt tizenpár év, és most jött el a pillanat, amikor az aktuális önkormányzat ingatlankezelője úgy döntött, hogy az ingatlant értékesíteni kívánja. Mi közbeléptünk azzal a kéréssel, hogy ne tegyék, mert nem védett a ház, ezért valószínűleg lebontanák. Mivel befektetői szemmel nem tűnik értékes ingatlannak, nem bíztunk benne, hogy megmarad ez a nem védett, de kultúrtörténeti szempontból jelentős ház” − emeli ki.
A CineFest Egyesület pályázatot nyújtott be az önkormányzathoz az ingatlan kezelésére, a testület döntésének megfelelően pedig tizenöt évre meg is kapták szinte a teljes ingatlan kezelésének jogát (nem tulajdonjogot). Az egyik lakás azonban továbbra is a vagyonkezelőnél volt, amelyhez szintén hasonló igénnyel fordultak a projekt megálmodói.
Gyakorlatilag mindenki a kezdeményezésünk mellé állt, átadták az ingatlant, de ettől függetlenül a probléma még nem oldódott meg, csak szereztünk magunknak egy hatalmas vasmacskát. Utána jött a neheze, hogy mit kezdjünk vele, és miből
„Találtunk egy pályázatot is, úgy tűnt, be tudjuk adni. Ennek lehetőségét a HUSK/2302/2.4/061 számú, »Artcross« megnevezésű Interreg (EU-n belüli városok és régiók együttműködését támogató) pályázat biztosítja, amelyet a szlovákiai Stószfürdő (Kúpele Štós) a CineFest Egyesülettel együttműködésben nyert meg, konzorciumi partnerben az Észak-magyarországi Informatikai Management Nonprofit Kft.-vel. A Miskolci Egyetem prof. dr. Horváth Zita rektorral az élen, valamint a szlovákiai Pavol Jozef Šafárik Egyetem is a kezdeményezés mellé állt, és együttműködő, támogató partnerként vesznek részt a projektben.”
Stószfürdőn is van egy kultúrtörténeti szempontból jelentős, megmentésre váró épület, amely szintén művészeti inkubációs térként újul meg a projektben.
A közösen beadott pályázatot megnyerték.
„Nyilván közben alakult, hogy mit szeretnénk ezzel az épülettel. Az adta magát, hogy Pressburger Imre életét mutassuk be a szülőházában. Mivel tárgyi emlékünk gyakorlatilag nincs róla, bízunk benne, hogy kapunk majd a családjától. Interaktív kiállítás készül, hiszen filmalkotóról, filmkészítő emberről van szó. Talán ez még fontosabb is, mint ha a személyes tárgyait állítanánk ki. A pályázatban úgy fogalmaztunk, hogy a ház fiatal művészek számára kialakítandó inkubációs tér lenne. Emellett persze fontos, hogy a fesztiválnak is legyen egy állandó otthona irodákkal, műhelyekkel, rendezvényterekkel” − folytatja Madaras, aki még soha nem dolgozott ilyen kaliberű projekten, de szerencsére mindenki segíti a munkájukat.
Még úgy is, hogy Magyarországon mindent átitat a politika, és itt senkit nem érdekelt a dolog. S bár Pressburger neve feledésbe merült, a projektnek hála ma már mindenki büszke a város szülöttére. Egy olyan városban, ahol az elmúlt száz évben túl sok kultúrtörténetileg fontos ingatlan semmisült meg.
Pressburger emlékét egyébként már a fesztivál is őrzi:
a CineFest fődíja, valamint a hatszáz fős vetítőterem is az ő nevét viseli.
Mi több, napjaink egyik legfőbb filmrendezője, Martin Scorsese készít éppen filmet a Pressburger–Powell alkotópárosról. A dokumentumfilm magyar premierje a miskolci CineFesten lesz.
A projekt anyagi hátterének zöme (körülbelül 720 ezer euró, vagyis 285 millió forint) tehát uniós forrás, de van benne magyar állami támogatás is. Ezenfelül az egyesületnek és az Észak-Magyarországi Informatikai Management nonprofit Kft.-nek is önrészt kellett vállalnia, amely nemcsak anyagi, de humán erőforrást is jelent. A támogatás nagy részét az ingatlan felújítására és berendezésére kell fordítaniuk, a maradékot pedig az átadás utáni üzemeltetésre költik.
Kérdés, hogy egy ilyen épületnek Miskolcon mennyire lehet létjogosultsága. Madaras Péter szerint már a fesztivál is bizonyíték arra, hogy nem csak Budapesten van értelme kultúrát csinálni, Miskolc is remek otthona a kulturális kezdeményezéseknek.
Hatalmas alkotóerővel vágunk bele a projektbe, életben fogjuk tudni tartani, és meg fogjuk tudni tölteni úgy tartalommal, hogy ne egy szellemház legyen. Az szégyen lenne. A Pressburger-ház egyfajta alkotó- és rendezvényházként működik majd, nagyon bízom benne, hogy a következő generációk is erre használják.
Miskolc 150 ezres város, a megyében 600 ezer, a régióban meg közel 1 millió ember él. Mint mondja, innentől kezdve van utánpótlás, van muníció.
„Az a fajta ipari múlt, amit Miskolc megörökölt, és aminek a romjain élünk, aminek a romjain próbál valami megvalósulni, jó táptalaj. A régióban sok az alkotó kedvű fiatal. Reméljük, a jövőben ezek a lelkes fiatalok tartják majd életben a Pressburger-házat.”
(Borítókép: Pressburger-ház. Fotó: Tövissi Bence / Index)