Index Vakbarát Hírportál

Fischer Iván az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának új zeneigazgatója

2024. július 13., szombat 08:20

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekara (European Union Youth Orchestra, EUYO) 2024. július 10-én bejelentette, hogy Fischer Ivánt nevezi ki a zenekar zeneigazgatójává. A magyar karmester pozícióban Vaszilij Petrenkót váltja, aki tíz évig volt a társulat vezető karmestere, és jelentős művészi fejlődéshez segítette az ifjúsági zenekart.

Fischer Iván kezdeményezésére az EUYO és a Budapesti Fesztiválzenekar új zenekari akadémiát alapított, a budapesti közönség már szeptemberben, az Európai Hidak fesztiválon hallhatja a tehetséges fiatal muzsikusokat.

A sajtóanyag szerint „a bejelentést jegyző Marshall Marcus, az EUYO ügyvezető és művészeti igazgatója azokat a kilátásokat méltatta, amelyeket az új vezető, »Fischer Iván tehetségével, kreativitásával és emberségével« nyit meg a kontinens fiatal muzsikusai előtt.”

Zeneigazgatói szerepkörében Fischer Iván részt vesz a zenekar meghallgatásainak, művészi képzésének és fellépéseinek tervezésében, szoros együttműködésben az ügyvezető és művészeti igazgatóval.

Az EUYO első koncertjeit Fischer Iván vezetésével a zenekar koncertotthonában és rendszeres nyári vendégszerepléseinek helyszínén, Grafeneggben adja 2024 augusztusában, ezután turnéra indulnak, amelynek keretében fellépnek New Yorkban a Carnegie Hall WOW! fesztiválján és a bolzanói Bozen fesztiválon is, ahol a zenekar évente vendégeskedik.

Közös projekt

Az EUYO egy évtizede alakított ki közös Ösztöndíj Programot a Budapesti Fesztiválzenekarral (BFZ). Fischer Iván és a két zenekar most abban állapodtak meg, hogy közösen létrehozzák az Európai Zenekari Akadémiát (European Orchestra Academy, EOA).

Az Akadémia a jövő vezető zenekari személyiségeit képzi majd nemcsak a nagyzenekari és kamarazenekari játékban, hanem a koncertek népszerűsítésében is. A képzés része lesz egy minden EU-tagállamot átfogó fellépéssorozat is.

Bízom az új generációban, meg fogják változtatni a világot. Az első lépés, hogy jelentkezzenek az EUYO-ba. A következő lépésekkel augusztusban indulunk

– idézi a sajtóanyag Fischer Iván szavait.

A magyar karmester továbbra is zeneigazgatója marad az általa alapított Budapesti Fesztiválzenekarnak, és változatlanul ellátja tiszteletbeli vendégkarmesteri feladatait az amszterdami Concertgebouw Zenekaránál és a Berlini Konzerthausorchesternél.

Rovatok