Vannak fanatikus zenerajongók, műfajkedvelők és felületes hallgatók is. Egyeseknek viszont maga a zene az élet. Így van ez Kubában is, ahol egy bizonyos környéken 150 éve ugyanúgy csendülnek fel a különböző dallamok, és örökségként tekintenek rájuk.
Azt lehet tudni, hogy mikor kezdődik a buli, de azt nem, hogy mikor ér véget. Több mint 150 éve egy vidéki kubai terület ad otthont a changüínek, annak a hiperlokális zenének, amely ellenáll a gazdasági romlásnak. Egy egész éjszakás fesztivál segítségével meg is tudhatjuk, hogyan.
Délután fél kettőkor az El Guajiro y su Changüí zenekar Celso Fernández freestyle szövegíró vezetésével békésen sütöget. A kubai Guantánamo városában egy nyitott tetejű helyszínen lépnek majd színpadra. A hely mindössze 20 mérföldre található a hírhedt, amerikai tulajdonban lévő guantánamói börtöntől. A zenekar changüít, a régió teljesen egyedi zenéjét játssza. A changüí két szó keveréke, a kongói „örömből ugrálni” és a guantánamói szlengből jövő „buli” összeolvadása, és az a helyzet, hogy az egyik legerőteljesebb buliindító zene.
A changüí nem a nézőknek szól, bárki részese lehet a show-nak. A havannai sztár, Elito Revé hirtelen fel is ugrik a színpadra, és csatlakozik a zenekarhoz egy guiro nevű ütőshangszeren, majd énekelni kezd, hamarosan pedig Yarima Blanco is beáll egy gitárszerű tres hangszeren. Az Elito édesapjáról elnevezett Changüí Elio Revé Matos fesztivált 11. alkalommal rendezték meg. A zenészek egy kilenctagú zsűri előtt lépnek fel a versenyen, és ugyanúgy játsszák a changüít, ahogy azt több mint 150 éve teszik. A három napon és három éjszakán át tartó rendezvény alatt Guantánamo egész városa életre kel a zenével, és több mint húsz, többnyire helyi csoport játszik naponta többször is.
A The Guardian cikke szerint a mai Guantánamo komoly változásokon ment keresztül 2019 óta. A turizmus Covid-járvány alatti leállása nagyon megviselte a szigetet, valamint Trump 2021-es rendelkezése sem segített rajtuk, mivel Kubát a terrorizmus állami szponzoraként aposztrofálta, és súlyosan korlátozta a pénz be- és kiáramlását.
Bár Joe Biden májusban némileg enyhített a szankciókon, Kuba még mindig súlyos válságban van. Nincs gyógyszer, számos kórház bezárt, az élelmiszert gyakran a földben hagyják, mivel a teherautókban nincs elég benzin ahhoz, hogy a városokba szállítsák. A peso folyamatosan inflálódik, fél kiló bab háromnapi keresetbe vagy annál is többe kerül a legtöbb kubainak, beleértve a zenészeket is. Gyakoriak a napi négy- vagy akár 16 órás áramkimaradások, bár szerencsére ezt a fesztivál ideje alatt felfüggesztik. 2022 óta a lakosság több mint 4 százaléka elhagyta a szigetet, köztük jó pár zenész és táncos, néhány csoport pedig nem tudott részt venni a fesztiválon sem, mivel aggódtak, hogy nincs elég étel mindannyiuk számára.
Rugalmasak vagyunk, és túl fogunk jutni rajta. Ha a világ elpusztul, az egyetlen túlélők a csótányok és a kubaiak lesznek
– mondta Gabriel Rojas Perez, a changüí történésze.
A changüí az egyik legrégebbi zenei stílus Kubában, egy vidéki, riffalapú, válaszolgatós, nagyrészt improvizált tánczene, amely az ültetvényeken jött létre az 1800-as évek közepe felé. A vidéki közösségek az egész heti munka után összegyűltek az ültetvényeken, és
péntektől hétfő reggelig énekeltek és táncoltak.
Ha ünnep volt, akkor még tovább is. A zene az 1900-as évek elején jutott el a városokba a vándorló földművesek által. Aztán, mint a blues, elterjedt az egész országban a háborút követő években, miután Elio Revé átdolgozta a hangszerelést, és Havannába költözött, majd sok kubai zenébe beszivárogtatta a Buena Vista Social Clubtól a Los Van Vanig.
Az 1940-es évek közepéig a changüí vidéki zene volt, hivatalos zenekarok nélkül, amíg Rafael Inciarte Brioso zeneszerző és zenetudós ki nem választotta a legjobb guantánamói zenészeket, hogy megalakítsák a Grupo Changüí de Guantánamót, amelynek egy változata még ma is létezik. Ők a városi, kissé gyorsabb stílus zászlóvivői. A hagyományos changüít öt hangszeren játsszák: tres, guayo, maracas, bongo és marímbula (utóbbi egy hangszer, amelynek pengetett fémvillái egy dobozhoz vannak rögzítve).
Ettől a nagyvárosi fúziótól távol, Guantánamóban és a környező hegyekben még mindig a hagyományos módon játsszák a műfajt. A changüí olyan közösségekről mesél, amelyek nem szerepelnek a történelemkönyvekben. A történeteket úgy éneklik, és adják át egyik generációról a másikra, mint a családi örökséget. „Azért járok Guantánamóba, mert az apám innen származott” – mondja Elito, akinek saját együttese, az Elito Revé y su Charangon esténként szabadtéri koncerteket ad a fesztiválon. „Ez az én örökségem, és nem akarom, hogy a feledés homályába merüljön.”
Kuba küzdelmei beszivárognak a zenébe is. A Changüí Elio Revé Matos fesztivál győztesei mostantól kézzel faragott faszobrocskák helyett okleveleket kapnak. Egyes zenészeknek fizetést ad a kormány, de ezeket a béreket gyakran későn kapják kézhez, ezért például a húrokat, amelyeket nem a szigeten gyártanak, külföldi zenészektől vagy visszatérő kubaiaktól szerzik be.
A pénzügyi és infrastrukturális nehézségek ellenére eltökélt szándékuk, hogy fenntartsák az örökségét és a show-kat úgy, hogy alig tartanak szünetet a zenében. A fesztivál minden alkalommal egy egész éjszakás vacsorával ér véget a Casa del Changüí „Chito” Latambléban, ahol a csoportok hétfő reggel 8-ig ünnepelnek.
Mindig tudod, mikor kezdődik egy ilyen buli, de azt nem, hogy mikor ér véget
– tartja a mondás.
A késői changüímestereket egy nagy zenei zarándoklattal ünneplik a város központjától a 15 háztömbnyire fekvő temetőig. A menet vonulás közben megáll mindenfelé, hogy a nép táncoljon és énekeljen, miközben a Popó y su Changüí, a Grupo Familia Vera és az El Moreno y su Changüí helyi csoportok játszanak. „A changüíben a halált nem szomorúságnak, hanem örömnek tekintjük” – mondja José Cuenca fesztiválszervező, aki fáradhatatlanul küzd a kormánnyal, hogy a hagyományt hivatalosan is ismerjék el a kubai nemzet szellemi kulturális örökségeként. „Lehet, hogy a changuisero eltűnt, de örökségük megmaradt. Ez egy életmód, egy identitás, minden ember szellemi és érzelmi büszkesége. Ez az igazi közösségi öröm.”
Egy másik együttes, a Las Flores del Changüí örömmel tért vissza, miután a zenekarvezető, Floridia Hernández egészségügyi problémákkal küzdött a Covid miatt. A nők mindig is szerves részét képezték a changüínek mint zenészek, énekesek és táncosok, valamint háztulajdonosok, akik
megnyitották kapuikat a több mint háromnapos nonstop mulatozás előtt.
Egy szombat esti utcai előadás során Juana Poulot a Las Flores del Changüíből megosztja a mikrofont egy másik zenekarvezetővel, Alejandro „Popó” Moirán Gamboa nyugdíjas cukornádmunkással, és a páros közel hét percig improvizál verseket.
Miután a hangszereket összepakolták, és a csoportok távoztak, az Eusebia Latamblé y su Changüí tagjai tovább énekelnek és játszanak, miközben rumot osztogatnak. „Mi így csináljuk” – mondja a 78 éves mulatozó, Rafael Cuesta. „A changüí egy közösség, mindent megosztunk, jó időkben és nehéz időkben egyaránt. A changüí az életem.”