Index Vakbarát Hírportál

Különleges fellépők érkeznek a harmincéves Sziget színpadára

2024. július 16., kedd 10:19

Különleges nők érkeznek a Szigetre, idén tibeti énekesnő lélekgyógyító hangjával és amerikai lemezlovas zenéivel csöppenhetünk egy teljesen új világba.

Nem kell messzire menniük azoknak, akik különleges előadók koncertjei után kutatnak idén Budapesten. A színes programok mellett idén Honey Dijon emberi jogi aktivista és DJ, valamint a tibeti menekült Yungchen Lhamo is koncertet ad a Sziget Fesztiválon.

Hiába a különböző hangzásvilág, a két előadót mégis valami biztosan összeköti, ez pedig az emberi jogok. Mind a ketten a saját bőrükön keresztül tapasztalták meg, hogy milyen az, amikor valakit megfosztanak az alapvető jogaitól, vagy csak nem elég erős ahhoz, hogy hallassa a hangját. 

Az aktivista lemezlovas Honey Dijon

Honey Dijon – születési nevén Honey Redmond – Chicagóból származik, ami a house zene szülővárosaként is ismert. Zenei karrierje során olyan legendás helyeken lépett fel, mint a berlini Berghain, a New York-i Output, és számos nagy fesztivál, mint például a Glastonbury és a Coachella, és a Szigeten is már többször megfordult. 

Honey Dijon művészete a house, technó és diszkó elemeinek izgalmas keveréke. DJ-ként és producerként is rendkívül elismert, nemcsak a kiváló technikai tudása miatt, hanem azért is, mert mély szenvedéllyel és megértéssel közelít a zene iránt. Zenéje az autentikus house-hangzást modern elemekkel ötvözi, ami egy igazán egyedi és friss élményt nyújt a hallgatóknak.

A karrierje során több sikeres kiadványa is megjelent, amelyek közül kiemelkedik a The Best of Both Worlds című debütáló albuma. Ez az album nemcsak a tánczenei színtérben aratott nagy sikert, hanem a kritikusok is elismeréssel fogadták. Honey Dijon továbbá gyakran működik együtt más előadókkal és divatcégekkel, bizonyítva sokoldalúságát és kreativitását.

Honey Dijon nem csak zenei munkássága miatt jelentős figura, fontos szerepet játszik az LMBTQ+-közösségben is. Nyíltan vállalja identitását, és számos platformon szólal fel az egyenlőség és a befogadás mellett, így inspirálva és támogatva a közösség tagjait világszerte.

A lélekgyógyító Yungchen Lhamo

Yungchen Lhamo neve tibetiül annyit jelent: „A legkiválóbb istennő” – ez a név egy szent forrásnál való születésére utal. Karrierje kezdetén el kellett hagynia szülőföldjét, hogy menedéket találjon Indiában. Innen indult el nemzetközi zenei pályafutása, miután 1989-ben eljutott Ausztráliába.

Zenei stílusa a hagyományos tibeti népzenei elemeket ötvözi modern hangzásokkal, így hozva létre egy egyedülálló, spirituális és meditációs élményt. Yungchen Lhamo dalaiban gyakran a tibeti buddhista tanítások és mantrák jelennek meg, amelyek békét és nyugalmat sugároznak. Mély, kifejező hangja és a zenéjében rejlő spiritualitás miatt számos nemzetközi elismerésben részesült.

Az 1995-ben kiadott debütáló albuma, a Tibetan Prayer nagy sikert aratott, és bevezető volt a világzenei piacra. Ezt követte a Coming Home című albuma, amely még szélesebb közönséghez juttatta el egyedi hangzását. Lhamo több lemezt adott ki, és világszerte fellépett rangos fesztiválokon, koncerttermekben és spirituális eseményeken.

Zenei pályafutása mellett Yungchen Lhamo aktív emberi jogi aktivista is. Számos jótékonysági és emberi jogi szervezet munkájában vesz részt, és elkötelezett a tibeti kultúra és identitás megőrzése mellett. Hangjával és művészetével nemcsak szórakoztat, hanem inspirálja és támogatja a béke, a szeretet és az együttérzés eszméit is.

Rovatok