Vámpírok márpedig vannak. Csak lehet, nem olyanok, ahogyan Bram Stoker Drakula grófjának története alapján gondolnánk. Hanem inkább olyanok, akik nagyon is élők, ám ugyanúgy szívják a vérünket, mint a Borgói-hágó urasága. Fábián Péter rendező szerint az áthallás mese és valóság között talán nem véletlen.

Ahogyan az sem, hogy amikor Baka István (1948–1995) költő 1988-ban megírta vámpíros történetét, Magyarországon még éppen csak berúgták a rendszerváltás motorját. Kisregénye azonban egy – nem is – olyan távoli korban játszódik, amelyben az emberiség már ledobta az addig felhalmozott összes bombáját, az életben maradt férfiak és asszonyok pedig despoták, cárok, maharadzsák és főispánok uralma alá hajtva próbálnak túlélni, ám – hogy az élet akkor se legyen egyszerű vagy könnyű – furcsa kórság üti fel a fejét.

Baka teremtett világában az élet nem feltétlenül értékes, a halál ugyanakkor nem örök. Miközben elnyomás vagy örök élet, ez lesz a legfőbb kérdés – és ki tudja, mi hozhatja el a megváltást, lehet, még a halál sem, vagy tán legkevésbé az. Az csak pontot tenne minden földi szenvedésre.

Csak egy mise vámpírok ellen

Komor és sötét előadás ez a nem is olyan távoli jövőből, amelyben Magyarország határai sem ott vannak, ahol manapság, sőt ország se nagyon van, a Balaton-felvidék is idegenföld.

Az alaptörténet szerint a Sárdi Köztársaság lakói fellázadnak despotájuk ellen, Borgói Cézár főispán ellen, aki megrémül a gondolattól, hogy Bakó András segédleltáros a sárdi mise eléneklésével felszentelné a templomot. Mert ha így történne, kiderülne, hogy a templom, amelyben őt főispánná emelték, nem szent, ez pedig megkérdőjelezné az ő megkérdőjelezhetetlen isteni hatalmát.

A megoldás persze nagyon is mai, hiszen ha valami kodifikáltan nem adott, akkor nem kell mást tenni, csak azonnal, hatalmi erővel változtatni azon. A nem is olyan távoli jövőben ez nem azt jelenti, hogy ehhez elegendő hétfőre virradóra benyújtani egy törvénytervezetet, amelyet másnap már el is fogad a parlament. Itt a változásért csupán egy misét el kell énekelni a templomban, és nyomában máris be lehetne vezetni a demokratikus despotizmust, és máris ki lehetne kiáltani a Dolma-Sárdi Monarchia létrejöttét.

• Csak ez a mise nem volna olyan szent. 
• Csak ezek a vámpírok ne tennének tönkre mindent.
• Csak az emberek ne volnának ennyire önzőek és despoták.

Merthogy – és Fábián Péter rendező ebben látta meg Baka történetének lényegét, és gyúrta össze A kisfiú és a vámpírokat két másik Baka-művel (Szekszárdi mise, A korinthoszi menyasszony) – ami szent és szentséges, az megéget minden démonit és gonoszt, az megtör minden átkot, az magában hordozza a reményt.

Csak legyen, aki képes lesz elénekelni a misét. Ám mindezt olyan világban, amelyben már csak a gyermekek maradnak élők, nem egyszerű. Mert a vámpírrá lett apák és anyák, szolgák és despoták vajon kinek a vérével csillapíthatnák éhségüket?

Kemény üzenet és rámutatás, hogy a felnőttek hogyan is bánnak egymással, saját gyermekükkel, és a gyermekeknek miért is kell karót döfniük elhunyt szeretteik szívébe – és azokéba, akinek mellkasát legszívesebben már éltükben is átütötték volna.

Elbábozott valóság

A szombathelyi Mesebolt Bábszínház művészei (Gyurkovics Zsófia, Kolozsi Angéla, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Lukács Gábor, Varga Bori – zenei közreműködő: Kiss Dávid) egyszerre játszanak gyereket, felnőttet, élőt és holtat. Ettől olyan érzésünk támad, mintha rengetegen volnának, s nem csupán heten. 

Ehhez ráadásul nem is öltöznek át nagyon, csupán segítségül hívják a színészmesterséget: egy póz, egy hang ha változik, egy cilinder, ha a fejről lekerül a hónalj alá, az máris új személyiséget ad. De használják a bábművészet minden szükséges eszközét, és ettől még plasztikusabbá válik Baka István története, valamint Fábián Péter rendezői szándéka:

• ez a történet élő és holt találkozása a valóság foszló szövetén, egy olyan birodalomban, amelyet ha az egyik oldalról nézzük, semmi sem visz már előre, a másik felől látva meg folyton összeomlik.

Olyan összművészeti élményt kapunk, amely egyszerre hívja elő belőlünk a gyermeki kíváncsiságot és rakja helyére a felnőtti kételyt. Az első még hisz a csodákban, a másik már csak reménykedik azokban. A kettő találkozásánál kel életre az Én, a vámpír története.

Szín- és bábművészet tökéletes találkozásának lehettünk szemtanúi, pazar tér- és dimenziójáték, horrorisztikus hangulatú díszletek között (tervező: Boráros Szilárd). Itt minden koporsó, a sír és a kövezet is, holtakon sétálunk, holtakkal ölelkezünk egy olyan, velejéig romlott társadalomban, amelyben még a vámpír – hiába végtelen lény – is boldogtalan.

Mindehhez Horváth Szabolcs írt zenét Baka István verseire. A mondott versek többszólamú refrénben teljesednek ki. Horváth Szabolcs ügyelt arra, hogy az önmagukban is igen erős Baka-versek lényege megmaradjon, szerkezetük ne sérüljön. Ez a szándék meg is valósul, a dalok balladaszerűen mutatnak rá a világ sötét és nyomorúságos természetére, s vezetnek minket a végső feloldozás ígéretének kapujába.

Merthogy a történetben szereplő Sárdi mise arra a műre utal, amelyet Szekszárdi mise néven maga Liszt Ferenc komponált, részletében felcsendül az előadás végén. Egy olyan pillanatban, amikor már minden az életben maradt gyermekeken múlik, de legfőképpen az, hogy milyen jövőt építenek maguknak egy felnőttek nélküli valóságban. Egy olyanban, amelyben egyszer ők lesznek a felnőttek, szülők, a társadalom építői és működtetői.

Kőszegen emlékezetes előadást láthattunk a Festecsics Palota udvarán. Az Én, a vámpír előadás a későbbiekben megtekinthető Szombathelyen, a Mesebolt Bábszínházban, valamint Szekszárdon, a Magyarországi Német Színházban.

A szombathelyi Mesebolt Bábszínház olyan történetet hozott Kőszegre, ami az est leszállta után kel életre, majd a nap első sugaraival együtt a lelkünkbe ég – mint felismerés. Fábián Péter rendező és a Mesebolt Bábszínház minden művésze komoly leckét ad emberségből.

(Borítókép: Én, a vámpír / Lukács Gábor, Varga Bori / Kőszegi Várszínház / Mesebol Bábszínház / Fotó: Mesebolt Bábszínház)