Hatalmas érdeklődés övezte Alessandro Baricco olasz sztáríró budapesti látogatását. A világhírű szerző súlyos betegsége miatt tavaly lemondta budapesti útját, most azonban úgy tűnt, hogy a körülményekhez képest már jobban van, ennek köszönhetően idén végre a magyar olvasók is találkozhattak vele a Zenekadémián, ahol Czakó Zsófia író beszélgetett Olaszország egyik legnépszerűbb szerzőjével.

Az olasz sztáríró mondandóját azzal kezdte, ő is furcsállja, hogy eddig még nem volt Budapesten, miután már az egész világot bejárta. De most már ezt a fehér területet is lefedte, viccelődött, azt viszont teljesen komolyan mondta, úgy érzi, hogy Magyarországgal sok ponton tud kapcsolódni. Valószínűleg senki sem számított arra, amiről ezt követően beszélt. 

A Pál utcai fiúk volt az első könyv, amit életemben olvastam. Imádtam, egymás után többször elolvastam. Úgy éreztem, hogy én vagyok Nemecsek.

A meglepődött közönség odavolt Baricco kijelentéséért, örömének hangos tapssal adott hangot. Azért szintén odáig volt, amikor a szerző Molnár Ferenc nevét próbálta kiejteni, a vezetéknév még ment, a keresztnév annyira nem, a próbálkozás így is szívmelengető volt. Arról nem is beszélve, amikor megígérte, visszatér Budapestre.

Élő adásban sétált ki a stúdióból

A Helikon Kiadó gondozásában megjelent Barbárok és A játék című esszékötetében Baricco a digitális forradalom hatásairól értekezik. Úgy véli, összességében nagyobb egyenlőséget hozott, és gyengítette a privilégiumokat. Kiszélesítette az információkhoz való hozzáférést, az emberek manapság aktívabban vehetnek részt a közügyek alakításában.

Czakó felvetésére, miszerint mi van akkor, ha egy olvasó nem érti, amit mond, annak ellenére, hogy ő élvezettel olvasta a könyvet, azért is, mert közérthető volt. „A normál olvasó nem számít” – vágta rá az író, aztán megmagyarázta, ha találkozik velük, akkor elmagyarázhatja nekik, de ha egy újságíró nem érti, azon felhúzza magát. 

„Emlékszem, amikor ez a könyv megjelent, interjút adtam egy francia rádiónak. Hamar világossá vált számomra, hogy a riporter nem olvasta a könyvet, csak összeállítottak neki egy adatlapot, amely alapján meg volt győződve arról, hogy én a digitális forradalom ellen vagyok. S végre egy értelmiségi, aki kimondja azt, hogy a gyerekek az áldozataivá válnak.

Elmondtam, hogy ez nem igaz, s hogy épp arról beszélek, hogy az értelmiségiek mennyire lusták, hogy nem akarják megérteni mindezt. Értetlenül néztem, olyan volt, mintha a vegetáriánusokról írtam volna, ő pedig azt mondta volna, hogy ön a bifszteket szereti. A harmadik kérdés után levettem a fejhallgatót, és élő adásban kisétáltam a stúdióból. Ahogy haladtam, hallottam, ahogy még beszél, de egyre halkabban

– fogalmazott Baricco, aki szerint az értelmiségiek úgy gondolják, hogy a digitális forradalom az új civilizáció bűne, s hogy ezek az eszközök tönkretesznek mindent, de szerinte ez téves olvasat.

A torinói szerző megfogalmazása szerint a gyerekek buborékban élnek, csak az ér el hozzájuk, ami érdekli őket, de kilencéves korában ő is ilyen buborékban élt. Felsorolta, hogy csak az egyház, a cserkészek, a család, A Pál utcai fiúk értek el hozzá. „Egy árva pillanatig nem gondolkodnék azon, ha a saját vagy a gyerekeim 15 éves kora között kellene választanom. Azt a világot kell megélnünk, amely körülvesz bennünket.”

Ismeretlen vizek felé

„Minden könyv magunkról szól” – idézte fel Baricco egyik nyilatkozatát Czakó Zsófia, majd azzal folytatta, hogy a Vértelenül című könyve magyar kiadásának borítóján az alábbi felirat áll: „...nincs erősebb annál az ösztönnél, mely arra késztet, térjünk vissza oda, ahol tönkretettek bennünket, és éveken át újraéljük azt a pillanatot.”

A kérdező szerint a szerző itt többes számban beszél, s általános kijelentést tesz, de vajon a saját életében összetörték-e valaha, és ez esetben hova tért vissza. Baricco érezte a kérdés mélységének súlyát: „Ez nagyon személyes” – majd humorosan jelezte is, hogy közönség előtt ülnek, a válasz elől mégsem tért ki. Elmondta, hogy az emberek jelentős része itt-ott össze van törve, ki jobban, ki kevésbé.

S ez olyan mondat, amely rám is igaz volt, ahogy másokra is, akiket egyszer megtörnek, azok számára annyira ismerőssé válik az érzés, hogy a végén jobb nekik ott élni, még akkor is, ha megsebezték őket, mintsem leszállniuk az óceánjáróról, és kalandozniuk ismeretlen vizeken

– utalt a szerző a Novecento című drámájára, majd két példát is említett, az egyik, amikor az ember rendre olyan étterembe jár vissza, ahol rosszul főznek: a tésztát túlfőzik, a ragu sem jó, a milánóit pedig egy hétig sem lehet megemészteni, de ismeri, nincs meglepetés.

Az apa-gyermek és az anya-gyermek kapcsolat is ilyen, pontosabban amikor a szülők kemény jelenléttel voltak jelen a gyerek életében, aki aztán nem tud leválni róluk, mintha megrögzötten mindig vigasztalást keresne valamiben, amiben otthonosan mozog.

S ha már Novecento, Alessandro Baricco egy részletet is felolvasott a világszerte híres műből.

A történet szerint a „Virginian nevű gőzhajó a két világháború között járt Európa és Amerika között – fedélzetén milliomosokkal, emigránsokkal és egyszerű, hétköznapi emberekkel. A fennmaradt legenda szerint a hajón esténként egy különös tehetséggel, páratlan improvizációs képességgel megáldott zongorista szórakoztatta a közönséget. Semmihez sem fogható muzsikájával valósággal elbűvölte hallgatóságát. Azt is mondják, egész életét a hajón töltötte, ott született, és lábát soha nem tette szárazföldre. Hogy miért, senki sem tudja, életének talányos rejtélyét magával vitte – örökre”.

Arra a kérdésre, hogy Novecento mit olvasna ki Baricco szemeiből, az olasz szerző határozottan felelt, megfogalmazása szerint biztos sok időt töltenének együtt, egyrészt mert imádná a zenéjét, másrészt neki is sok története van. Szerencsésnek tartja magát, mert rengeteget látott a világból, és fantasztikusnak tartja, hogy az írás mellett a moziba, a színházba is belekóstolhatott, íróiskolát hozott létre, és tanított is. 

A félelemtől el kell köszönni

Alessandro Bariccónak a 2023-as PesText világirodalmi fesztiválon is  fontos szerepet  szántak. De az elismert olasz alkotó személyes okokból mégsem jött Budapestre. Az  Index  akkor azt is észrevette, hogy miért: kiújult leukémiája miatt hagyta ki az irodalmi rendezvényt. Most a Fesztivál Akadémia Budapest, a PesText és az Budapesti Olasz Kultúrintézet közös szervezésében sokak örömére végre megvalósult az esemény.

Nem tudjuk, hogy előre megvolt-e beszélve, de Czakó Zsófia roppant érzékenyen érintette a témát, anélkül, hogy a betegséget szóba hozta volna. Arról kérdezte a torinói szerzőt, hogy el tud-e képzelni olyan helyzetet, amelyben a félelem hasznos. Baricco megfogalmazása szerint a félelem értékes útitárs, amelyre ő is útitársként tekint, akivel sokat utazott együtt.

Keménynek kell lenni hozzá, de sokat lehet tanulni tőle. A legjobb, ha úgy tekintünk rá, mint akitől egyszer el akarunk köszönni, akitől el kell válni. Egy olyan ismerős legyen, akivel időnként még lehet telefonon beszélni, de az utunkat már egyedül kell járnunk. Ezt kívánom minden embernek. 

Arra a kérdésre, hogy mi teszi boldoggá, elmondta, hogy élete nagy részét munkával töltötte, sokat dolgozott. Szenvedélyesen csinálta, sok emócióval töltötte el, de az utóbbi időben lelassította az életét, és ezt talán jobban élvezi. Higgadtabb, persze most is vannak érzelemmel teli pillanatai, szerencsés embernek tartja magát, hiszen „szép az élet”.

(Borítókép: Alessandro Baricco. Fotó: Felvegi Andrea)