Index Vakbarát Hírportál

Tizenhárom napon keresztül várja a látogatókat a kazincbarcikai Kolorfesztivál

2024. július 21., vasárnap 17:00

Érkezik a 11. Kolorfesztivál az immár hetvenéves Kazincbarcikán. Az érdelkődők augusztus 8. és 20. között zenei és táncos előadásokat, kiállításokat, gyerekeknek szóló kreatív programokat és extrémsport-bemutatót is láthatnak.

Augusztus 8. és 20. között rendezik a 11. Kolorfesztivált a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kazincbarcikán – írja az MTI. A tizenhárom napig tartó fesztivál egyúttal Kazincbarcika várossá nyilvánításának hetvenedik évfordulóját is ünnepli.

Az első koncertnapok augusztus 8. és 10. között lesznek, a Csónakázó-tónál fellép Rúzsa Magdi, az Orosz Fanni és a Band, a Kowalsky meg a Vega, a miskolci Z!ENEMi, Manuel és T.Danny is.

A második etap augusztus 14-én és 15-én lesz, az Experidance és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái adják elő a Fergeteges – Sissi legendája című táncelőadást a Csónakázó-tónál, ahol Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter A padlás című darabja is látható lesz a Pannon Várszínház előadásában.

Augusztus 18-tól 20-ig a város főterén az Első Emelet, a több mint negyvenéves Bikini, az edelényi Császta Néptáncegyüttes, Horváth Tamás, a Fricska Táncegyüttes szórakoztatják majd a közönséget. A fesztivált Korda György és Balázs Klári zárja majd a tűzijáték előtt.

A zenei és táncos előadások mellett számtalan programmal is készülnek a szervezők, köztük a kiállítással, gyerekeknek szóló kreatív, sportos és élményprogramokkal, utcazenével, extrémsport-bemutatókkal valamint kisvonatos városnézésével is.

A szervezők arról tájékoztatták az MTI-t, hogy fesztiválprogramokba a város térsége is bekapcsolódik, így Sajóivánkán a Körúti Színház Én és a kisöcsém című előadása lesz látható, míg az aggteleki Baradla-barlangban Varga Miklós és a Band életmű nagykoncertjén vehetnek részt az érdeklődők. Bánhorvátiba egy kamarazenei koncertre, míg a szuhakállói Kastélykertbe a TNT fellépésére mehetnek el a fesztiválozók.

Rovatok