Index Vakbarát Hírportál

A fiatalok bálványa, aki keményen kiosztotta az exét

2024. július 25., csütörtök 12:08

Először látogatott hazánkba az elmúlt években a közösségi platformokon igencsak felfutott Gayle, a Z generáció egyik jeles képviselője. Az előadót elsőként az abcdefu című daláról ismerhettük meg, amelyet élőben hallhattak a Campus Fesztivál első napjára kilátogatók. Hogy az énekesnő miképp tudta feldolgozni, hogy szerzeménye vírusként terjedt el a neten, arról a koncertet megelőzően az Indexnek adott villáminterjúban beszélt.

Kevés olyan tényezőt lehetne felsorolni, amelyért hálásak lehetünk a koronavírus-járványnak, ám egyik közülük mindenképp Gayle amerikai énekesnő köztudatba való berobbanása lenne. A 20 éves Taylor Gayle Rutherfurd ugyanis a pandémia alatt az idejüket főleg a TikTokon eltöltő fiataloknak hála futott be 2021-es abcdefu című szerzeményével, amiben kiosztja az exét, és amire megszámlálhatatlanul sok videót gyártottak a felhasználók. Mint ismert, az énekesnő mindennapjait már hétéves kora óta átszövi a zene, amiatt is költözött Texas államból Tennesseebe, hogy karrierjét fellendítse. Az American Idol egykori zsűritagja, Kara DioGuardi fedezte fel őt, majd szerződtette le az Atlantic Recordshoz és az Arthouse-hoz.

Az igazi áttörést az előbb említett abcdefuval érte el, ami a harmadik helyen végzett a Billboard Hot 100-as listáján, illetve 2023-ban a legjobb dal kategóriában szállt versenybe a Grammy-gálán. Azóta több kislemezt is kiadott már, volt lehetősége Taylor Swift és Pink előzenekaraként fellépni az Eras Tour amerikai, illetve a Summer Carnival európai szakaszán, sőt a Barbie című filmben felcsendülő egyik dalt, a Butterfliest is neki köszönhetjük. Gayle debütáló turnéja 2023 őszén startolt el az Egyesült Államokban, ám idén nyáron már európai városokba is ellátogat, köztük Debrecenbe. A főleg pop-punk és rock műfajban jeleskedő előadó az idei Campus Fesztivál legelső napjának headlinereként állt színpadra, és a saját slágerei mellett régi klasszikusok feldolgozását is előadta. Közéjük tartozott a Queentől a We Will Rock You, Pinktől a Get The Party Started, illetve Fergie-től a London Bridge. A koncertet vicces megjegyzésekkel tűzdelte tele, szinte minden dalnál gitáron játszott, illetve minimálisan megpróbálkozott a magyar nyelvvel is, „köszönöm”-mel kifejezve a háláját. A fellépést megelőzően az Index is készíthetett egy villáminterjút Gayle-lel, amiben többek között arról beszélt lapunknak:

Először jár hazai fesztiválon, megfordult már korábban Magyarországon?

Még soha. Budapesten is csak átutazóban a reptér miatt, illetve ezen a fesztiválon is elsőként koncertezem, de nagyon örülök, hogy itt lehetek.

Hogy tetszik, amit eddig tapasztalt az országból?

Gyönyörűnek találom, bár sajnos nem túl sokat láthatok belőle, mivel két koncert között vagyunk. Pink előzenekaraként is játszunk, így hajnali három órakor egyenesen Svédországba kell utaznunk, de mindenképp szeretnék visszajönni.

Ha már Pinket említette, az utóbbi években több előadó turnéjának előzenekaraként is felléphetett, köztük Taylor Swiftén. Ezt hogy éli meg ilyen fiatalon? Egy valóra vált álomként?

Abszolút. Az abcdefu után volt bennem némi félelem, mivel nem tudtam, mit kéne tennem ahhoz, hogy felérjek ahhoz a sikerhez, amit ezzel a dallal elértem, és hogy egyszer még életemben újra átélhessem ezt a pillanatot. Taylor Swift és Pink előzenekaraként fellépni viszont legalább annyira izgalmas, mint szerezni egy dalt, ami a rádiós slágerlisták első helyére kerül. Ez egy nagyon szép időszaka volt az életemnek, illetve idén másodjára léphetünk fel Pink előtt, ami képtelenségnek tűnik. El sem hiszem az életet, amit jelenleg élhetek, és azt is nehezemre esik felfogni, hogy vannak ekkora előadók, akik hittek bennem. Nagyon szerencsésnek tartom magamat.

Taylor Swift és Pink után akár más előadók előzenekaraként is fellépne?

Igen, rengeteg előadót tudnék mondani. A Maneskin előtt például nagyon szívesen, vagy Avril Lavigne előtt, imádnám. Természetesen Charlie XCX-ért is odáig vagyok, vele szívesen összehoznék egy közös dalt, mivel remek dalszövegíró. Lucy Dacust, Julien Bakert, Phoebe Bridgerst és a boygeniust is kedvelem, bár tudom, hogy a boygenius most épp egy kisebb szünetet tart. Vagy akár mondhatnám mgk-t, a Big Thiefet, Clairót, Gracie Abramst, Alex G-t, legalább egymillió előadót tudnék felsorolni, de ők vannak a topban. Szeretem előzenekarként nyitni a koncerteket.

Már talán kissé ki is nőtte, hogy pusztán előzenekarként lépjen fel, mivel az új generáció hangjának tartják, amit szintén az abcdefuval sikerült elérnie. Gondolta volna, amikor a dalt írta, hogy ekkora sláger lesz belőle?

Gőzöm sem volt róla. Még 16 éves koromban írtam, majd 17 évesen jelentettem meg. Kész őrültség, hogy ennek a dalnak köszönhetően máig olyan helyekre jutok el, ahol még sosem jártam korábban. Meg sem fordult a fejemben, de örülök, hogy így alakult.

Mi volt az első reakciója, amikor megtudta, hogy a közösségi médiában a csapból is ez a dal folyik?

Nagyon megijedtem, mivel egyáltalán nem számítottam rá, de szerintem jobb is, ha az embert váratlanul éri. Nem gondolom, hogy bárkinek is akkora elvárásokkal kéne állnia egy dalhoz, mint amit az abcdefu vitt véghez. Hacsak nem vagy Taylor Swift vagy Beyoncé, mert akkor teljesen érthető, de nekem egy 17 éves lányként, aki otthon a hálószobájában ücsörög, egyszerre volt rémisztő és nagyon izgalmas. Egyszerűen nem tudtam, mit is csinálok valójában.

Megnehezítette az életét a hirtelen jött hírnév?

Inkább azt mondanám, hogy nagyon megalázó volt, hogy emiatt kaptam ekkora figyelmet, de úgy vélem, hogy ez segített nekem abban, hogy emberként fejlődjek. Bár bizonytalanabbá is tett, hálás vagyok amiatt, amilyen hatással rám és a személyiségemre volt.

Küzdelemként éli meg az ismertté válást? Zavarja, hogy felismerik az utcán?

Egyáltalán nem, mivel simán sétálhatok az utcán, elmehetek bevásárolni, normális életet élhetek. Nashville-ben lakom, ahol a helyiek nagyon tiszteletteljesen állnak az előadókhoz, különösen mivel sokan foglalkoznak ott zenéléssel. Mókás, amikor mégis odajönnek hozzám, de mindenki nagyon kedves velem.

Mit gondol, jelenleg mi okozza a legnagyobb nehézséget egy fiatal előadó számára?

Az, hogy komolyan vegyék. Egyesek nehezen tudják felfogni, hogy egy velem egykorú is elérhet sikereket, és azt hiszik, valaki csak szimplán alájuk rakta. Azért pedig, hogy jobban érezzék magukat a bőrükben, próbálják hitelteleníteni, amit más elért. Hétéves korom óta zenélek, tízéves koromban kezdtem el vele komolyabban foglalkozni Nashville-ben, szóval már tíz éve zenélek. Valamiért az emberek mégis azt hiszik, minden egyik pillanatról a másikra történt – különösen az olyan fiatal előadók esetében, akik velem egykorúak –, pedig már egy ideje bontogatom a szárnyaimat ebben a szakmában.

Honnan nyer inspirációt az alkotáshoz?

A magánéletemből. Az élet gyönyörű hullámvölgyekkel van tele, de ahhoz, hogy igazán megértsd a szomorúságot, sok boldogságot kellett átélned. Ahogy a boldogság megértéséhez szintén meg kell tapasztalnod az igazi szomorúságot. Ez egyszerre szörnyű és csodás, de nagyon inspiráló a számomra.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Ki szeretnék adni egy stúdióalbumot, amit még sosem tettem korábban, így jelenleg ez a fő célom. Folyamatosan halogatom, de a jövő évnek már tényleg erről kell szólnia.

(Borítókép: Gayle a Campus Fesztiválon 2024. június 24-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)

Rovatok