Egy ginkgo fa a főszereplője Enyedi Ildikó készülő új filmjének, „akit” három különböző korú fa testesít meg a Csendes barát című filmben, attól függően, hogy éppen melyik idősíkban vagyunk: a századelőn, az 1970-es években, vagy napjainkban, a Covid miatti lezárások (lockdown) idején. A fák kiválasztása legalább olyan nagy gonddal történt, mint a rendező szívének kedves sztárok megnyerése: a hongkongi Tony Leung Chiu-Wai nélkül nem is készült volna el a film, vagy nem ez a film lett volna, a francia Léa Seydoux pedig már barátként csatlakozott a szereplőgárdához. A Csendes barát utolsó forgatási napján jártunk Sellyén.
Mindenkiről szakad a víz, a nyár egyik legmelegebb napján vagyunk a Baranya vármegyei Sellyén, a horvát határ közelében. Egészen pontosan a sellyei arborétumban, bokrok és fák között, ami egy fokkal jobb, mint a betonon, de a Becstelen brigantykból ismerhető Sylvester Groth segítői – a francia sminkes és a német öltöztető – három legyezővel próbálják hűteni a német színészt, mielőtt ráadják a bőrdzsekit.
A stáb a füvön különböző sátrakban elképesztő mennyiségű technikai felszereléssel követi a forgatást. A kamera mögött vagy ötven ember dolgozik – a forgatási helyszínhez közelebb vagy távolabb – különböző pozíciókban. Enyedi Ildikó rendező-forgatókönyvíró és Pálos Gergely operatőr azonban csak egyetlen emberre és néhány másodpercre koncentrál: arra a jelenetre, amikor Sylvester Groth szép lassan megkerül egy fát. Ennyi.
A német–francia–magyar koprodukcióban készülő film Németországban játszódik, Marburgban, ebben a patinás, nagy múltú egyetemi városban. Az utolsó forgatási napon felvétel előtt többször, több nyelven hangzanak el a „vezényszavak”, mind azzal a céllal, hogy egy pisszenés se legyen a stábban vagy a bámészkodó újságírók között, mert hangot is vesznek. Ne kattanjon fényképezőgép, és főképp ne beszélgessünk – még Mécs Mónikát, a film egyik producerét is kedvesen csendre inti a lánya, aki asszisztensként dolgozik a produkcióban.
Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó legújabb filmje, a Csendes barát forgatásán fehér nadrágban, fehér baseballsapkában, és fehér, hosszú ujjú ingben – ez a nap és a bokrokból támadó, felzargatott szúnyogok ellen is véd – halk hangon és finom mozdulatokkal instruálja a német színészt, Sylvester Groth pedig lassan megkerüli a fát, aztán felnéz rá. Aztán még egyszer megkerüli, kezében táska. Keveset tudunk kiszedni Enyedi Ildikóból és Mécs Mónikából arról, hogy mi is a film sztorija, de annyi biztos, hogy a fa, a csendes barát, fontos szerepet játszik benne. Nem véletlen, hogy hosszas keresés után leltek rá a megfelelő ginkgóra: egyet Németországban, kettőt Magyarországon találtak meg, Sellye mellett és az alcsúti arborétumban.
Ez volt az a momentum, ami Enyedi Ildikót annyira foglalkoztatta már a Simon mágus (1998) című filmje óta. Emlékezhetünk, hogy a filmben egy növény old meg egy bűnügyet – Simon mágus közreműködésével, akit Andorai Péter alakított. De már a Bűvös vadász (1994) című filmjének története is egy több száz éves tölgy, és az általa kijelölt szent hely körül forgott.
A rendező a Simon mágus óta tervez filmet a mindent érző növényvilágról.
Amikor végül elkezdte írni a forgatókönyvet, az egyik főszerepet konkrétan Tony Leung Chiu-Wai hongkongi színészre szabta, akit a hazai közönség Wong Kar-Wai filmjeiből ismerhet, de dolgozott Ang Lee-vel és Marvel-produkcióban is. Ildikó közben leforgatott két másik filmet (Testről és lélekről, A feleségem története), de a Csendes barát tervét sem adta fel, és most, a forgatáson az Index kérdésére azt is elárulta, miért szerette volna, ha Tony Leung Chiu-Wai játssza a főszerepet.
Sokkal többet mond a jelenléte annál, mint ami akcióban, dialógban történik. Különösen erős aurájú színész kellett ehhez a lockdown alatt játszódó filmhez, amikor minden megállt, bezárt, mozdulatlanságba dermedt. A Tony Leung által megformált karakter is úgy él át erős, meghatározó élményeket, hogy a felszínen szinte semmi nem történik vele, körülötte, a lezárt campuson, az egyetem elzárt botanikus kertjében. Ahogy annak idején Andorai Péter erős aurája volt az, ami a Simon mágust megcsinálta. »Csak« egy jó színész nem lett volna elég. Itt mindenki messziről jött, a növények is a botanikus kertben, és más-más szempontból, de a film három human főszereplője is idegen azon a helyen, ahova érkezik
– mondta Enyedi Ildikó.
Persze nem volt biztos, hogy meg tudják szerezni az ázsiai filmsztárt – ha nem sikerül, a rendező átírta volna a forgatókönyvet –, de Tony Leung megnézte Ildikó két utolsó filmjét, és azt mondta, szeretné eljátszani ezt a szerepet. A fát nem kellett „megnyerni”, csupán megtalálni a megfelelő példányokat, viszont a növények kommunikációja után kutakodó stáb ráakadt egy német elektromérnök-tudósra, Martin Heinére, aki éppen azt tudja mérni a műszereivel, ami Ildikót is foglalkoztatja: azt, hogy a növények milyen jeleket bocsájtanak ki.
Ezt a sellyei forgatáson is megcsodálhattuk, és a nézők is láthatják majd a filmben: Martin Heine bedrótozta a gingkót, majd mintha EKG-vizsgálatot végezne rajta, rákötötte egy masinára. És amikor a fa érzékelt valamit, például azt, hogy megsimogatjuk a leveleit, akkor a műszer mutatója kilengett, és
egészen másfajta jeleket rajzolt a papírra, mint nyugalmi állapotban.
A német elektromérnök a szerkezet mellett állva minden érdeklődőnek készséggel mesélt a tudományáról, arról, hogy mi mindent éreznek meg a növények, hogyan kommunikálnak, hogyan figyelmeztetik egymást – apró molekulákkal, amelyeket a levegőbe bocsájtanak – a veszélyre. Műszeresen mérhető, hogyan reagálnak a környezetükre, a fényre, a vízre, a tápanyagra és az ártalmakra.
Martin Heine tinédzserként olvasta Cleve Backster A növények titkos élete című könyvét, és teljesen rabul ejtette. Ennek hatására kezdte megépíteni saját, a növényi reakciókat mérő szerkezeteit, amelyek közül kettő a Csendes barát című filmben is feltűnik, attól függően, hogy melyik idősíkban vagyunk, technikailag modernebb vagy kevésbé modern formában, lyukszalaggal vagy számítógéppel. Martinra a film alkotói az interneten találtak rá, rögtön felhívták, és megkérdezték, hajlandó lenne-e segíteni a filmben, ő pedig igent mondott.
Nem csoda, hogy Enyedi Ildikót is megragadta ez a világ, de csak nagyon visszafogottan nyilatkozik arról a valójában fantasztikus dologról, hogy mindannyian össze vagyunk kötve egymással. Az emberek és a növények is ugyanolyan egyenrangú alkotórészei a természetnek, de nem szeretné ezt „agyonbeszélni”, ahogyan a film történetét sem. „Kicsit feszengek, nem szeretném, ha a film már előre belekerülne valami »new agey«, széplelkű skatulyába” – mondja. Elmeséli, hogy a filmben az alkotók sokszor „csalnak”, de Martin készüléke valóban működött, és mutatta, hogy az a kis muskátli, ami az 1972-ben játszódó rész fontos szereplője, hogyan reagál arra, ha az epizód főszereplője éppen kiabál. „Ezt a szereplők és a stáb is átélhette” – meséli Ildikó.
A 42 napos, német- és magyarországi helyszíneken zajló forgatás végén sem látszik rajta és a munkatársain fáradtság, inkább valami várakozással teli izgalom. A stábon az látszik, amit Enyedi Ildikó úgy fogalmazott meg, hogy amíg nem készül el egy film – beleértve a forgatást és a majdnem egy év intenzív utómunkát –, az ember eltűnik a világból, és abban a különleges, a stábtagokkal és a színészekkel közösen létrehozott burokban létezik, ami a film világa. „Most éppen ez van, boldog vagyok, hogy ismét átélhetem” – mondja. Ildikó szerint a stábtagok is változtak a forgatás alatt,
teljesen kikészült például a kameracsapat, amikor kivágtak egy ujjnyi vastag törzsű fiatal kis növendék fát.
Egyikőjük szerint ez olyan volt, mint puszta kézzel megölni egy állatot, meséli a rendező, és megismertet velünk egy fogalmat: a plant blindness azt jelenti, hogy vakság a növényekre. „Az ember hajlamos azt gondolni, hogy egyedül van egy kertben, pedig egy tömeg közepén áll.” Az a nagyjából kétszáz ember, aki a filmen dolgozott, a munka során elkezdetett figyelni olyan dolgokra is, amikre addig nem. A forgatás során ki voltak szolgáltatva a természetnek, például annak, hogy mikor virágzik egy növény, és hogy ezt nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Intim, egyszerű film a Csendes barát, nincsenek olyan hatalmas díszletek, mint A felségem történetében. A látványvilágért, a díszletekért Láng Imola felelt, akivel a forgatás szünetében igyekeztünk árnyékos helyet keresni a beszélgetéshez. „Három részből áll a film, és ezt a három, eltérő időszakban játszódó jelenetsort a fa növekedése fogja össze, a fa szemszöge többször megjelenik. Olyan ez, mintha három filmet készítene elő az ember” – meséli Imola. Elmondása szerint Enyedi Ildikónak nagyon fontos a díszlet, minden részletében el lehet vele merülni, és adott esetben még arra is emlékszik, hogyan nézett ki a hetvenes években, Németországban egy bögre.
A díszlet, a helyszín, a színek, a fények, az árnyékok segítik a színész játékát, hogy pontosan az történjen, ami a forgatókönyvben le van írva, és szerencsés esetben azt az érzelmi állapotot érjük el, ami a jelenet célkitűzése volt
– magyarázza Imola.
A Marburgban játszódó film az egyetemhez is kapcsolódik, de a fő helyszín maga a botanikus kert. Ez a kert ad otthont a legtöbb jelenetnek, de persze vannak szobabelsők is, és több helyen fel kellett tüntetni ugyanazokat a berendezési tárgyakat, elemeket, hogy össze tudjuk fűzni az időben eltérő történteket.
A korhűség nagyon fontos volt, tehát a három idősíkon olyan bútorok, szőnyegek, berendezési tárgyak jelennek meg, amelyek a korra és Németországra jellemzők.
Képeket, archívumokat kellett ehhez átnézni – ez az internet korában már nem olyan nehéz –, de a német stábtagok is segítettek. Az 1908-as történethez a VII. kerületi Róth Miksa Emlékházban rendeztek be fotóstúdiót, Tony Leung 2020-as évekbeli vendéglakását Marburgban, a botanikus kertben álló régi, épp üres egyetemi épületben építették meg, a szereplő tehát abba a parkba látott ki, ahol a film szerint lakott.
Tony lakása volt a legnehezebb a berendezők számára, mert ez a középkortól ott álló ház eredetileg középület, és ezt kellett vendégházzá varázsolni, ami az épület arányai miatt volt kihívás. Ráadásul csupán négy-öt bútor van benne – ágy, íróasztal, kanapé, fotel, szék –, és így érzékeltetni egy kort mindig nehezebb, mint ha több tárgy szerepel a jelenetben. Ugyanebben az épületben például helyet kapott egy 1908-as biológiai labor is, ami – talán furcsa, de – könnyebb feladat volt, mert ahol négyszáz tárgy jelenik meg, ott egyiken sincs akkora fókusz. Ráadásul az említett öt bútornak magasabbnak, filigránabbnak kellett lennie a megszokottnál, hogy a ház középületi jellegét el tudja tolni egy lakóház hangulatába.
A díszlettervező összehangolja a színeket a jelmeztervezővel is, hiszen a szereplők abban a miliőben mozognak, amit ő álmodott meg. Láng Imola mindig igyekszik olyan színeket beletenni a díszletbe, ami az adott színésznek jól áll.
Mindent megtettem, hogy Tony a legjobb formáját hozza, és otthon érezze magát
– meséli. Ezért a hongkongi színészhez jól passzoló sötét függöny szélére például egy vörös csíkot tervezett. „A korábbi filmjeiben azt figyeltem meg, hogy nagyon jót tesz neki, ha hideg színek között jelenik meg meleg fénnyel megvilágítva, és vannak nagyon pici élénk színfoltok a környezetében – avat be a részletekbe a látványtervező. – Az igazi vizsga az volt, amikor Tony először érkezett meg Marburgba, és bejött a félkész díszletbe. Szerintem ott minden eldőlt, hogy mit gondol a berendezésről, pedig akkor még csak a falszínek voltak készen meg a padlóburkolat. Izgalmas hétvége volt.”
A másik sztárnak, Léa Seydoux francia színésznőnek (Adéle élete, Spectre – A Fantom visszatér, Nincs idő meghalni, A feleségem története) pedig olyan lakást kellett berendezni, amiben
magabiztosnak érezhette magát, mintha tényleg egy párizsi lakásban lenne.
De itt is adtak kihívást a méretek. „Minden az arányokról szól. Egy német épületben forgattuk, ami nem francia arányokkal rendelkezik, a tető hajlásszögétől kezdve minden teljesen más volt” – meséli Imola azokat a részleteket, amelyek talán eszünkbe sem jutnak egy film láttán.
Magyarországon az alcsúti és a sellyei arborétum, valamint a Róth Miksa Emlékház mellett a budapesti Füvészkertben és a Papnövelde utcai Pálos Könyvtárban is forgattak, utóbbi hozza vissza legjobban a Marburgi Egyetem hangulatát, hiszen három történet tudósok, diákok, professzorok között játszódik. A film három idősíkját azzal is megkülönböztetik, hogy különböző módon rögzítették a filmet. Az 1908-as jelenetek 35 milliméteres filmre forogtak fekete-fehéren, a hetvenes évek jellegzetesen erős, színes képi világa 16 milliméteres filmen jelenik meg, a 2020-as évet pedig digitálisan vették fel.
Ez így bonyolultabb volt és drágább, de megérte, mert látszik a különbség.
„A különböző idősíkokat a változó, növekvő fa és a visszatérő helyszínek kötik össze” – mondja a film magyar producere, Mécs Mónika. Enyedi Ildikóval – a Testről és lélekről, valamint A feleségem története után – már a harmadik filmet forgatják, és jól megértik egymást. A producer igyekszik mindenben segíteni a rendező elképzeléseit. Mécs Mónika szerint az a tény, hogy ennyi helyről és módon érkezik a koprodukcióhoz támogatás, és a film mellé álltak olyan neves produkciós cégek, mint a patinás német Pandora Film vagy a francia Galatée Films, reménnyel tölti el őket, hogy sokak számára vonzó, értékes filmalkotás születik.
A film a német és a francia produkciós cég, valamit a magyar Inforg-M&M Film koprodukciójában készül, a Nemzeti Filmintézet (NFI) 500 millió forintos támogatásával, teljes költségvetése 10,5 millió euró. A forgatást követően az utómunka jelentős része is hazánkban zajlik majd. A Csendes barát a tervek szerint 2025 második felében kerül Európa-szerte a mozikba, nálunk a Mozinet forgalmazza majd.