Meghalt Király Levente Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. Ő volt az első olyan színész, akit úgy választottak a Nemzet Színészei közé, hogy az egész pályáját vidéken töltötte. Király Levente 87 éves volt.
„Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Király Levente, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, Érdemes művész, a Szegedi Nemzeti Színház Örökös Tagja, Szeged város díszpolgára ma reggel elhunyt” – tudatta közösségi oldalán a Szegedi Nemzeti Színház.
Király Levente Budapesten született 1937. március 6-án Kőnig Antal és Hangyál Terézia gyermekeként, életét azonban Szegeden élte le. Fia, Király Attila szintén a művészi pályát választotta, színész, rendező, koreográfus lett.
Középiskolai diákszínjátszókörben szerzett tapasztalatai után 1955-ben felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. „Elmondása szerint ő maga nem is a színész szakra készült, egy barátját kísérte el a felvételire, azonban kettejük közül végül Király Levente lett Szinetár Miklós első színészosztályának hallgatója” – írja róla Kecskés Noémi a Magyar Művészeti Akadémia honlapján megjelent tanulmányában.
Király Leventére Szinetár mellett nagy hatással volt egy másik tanára is, Gellért Endre. Ő volt az is, aki Király fegyelmi tárgyalásán kiállt a hallgató mellett: az ötvenes években hozott szabály szerint ugyanis a főiskola elvégzése után a hallgatóknak két évre vidéki színházakba kellett szerződniük. Király nem tudott erről a szabályról, és egy informális keretek között folytatott beszélgetés során igent mondott Ladányi Ferencnek, aki a Madách Színház társulatába akarta szerződtetni. Gellért Endre javasolta, hogy ne szabjanak ki büntetést, inkább várják meg a vidéki színházak igazgatóit, döntsék el ők, ki szeretné leszerződtetni a fiatal színészt – végül Komor István, a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője hívta meg.
Engem Komor István, a Szegedi Nemzeti Színház akkori főrendezője kérdezett, jönnék-e Szegedre, s nem sok választásom volt, jöttem. De úgy, mintha kést forgattak volna a szívemben. Leszálltam a vonatról, ahol az a borzasztó tér fogadott. Gondoltam, eldobott engem a Jóisten. De legalább a színház szép volt, gondoltam, valami majdcsak lesz. Bementem az irodába, megkérdeztem a művészeti titkárt, hogy hol fogok én lakni. »Édes Leventém, ahol tud. Kivesz egy albérletet, vagy elmegy szállodába, nem tudom« – válaszolta. Ennek hála fél évig laktam a Hungária Szállodában, amit aztán két évig fizettem vissza
– nyilatkozta erről a Magyar Narancsnak 2006-ban. Élete végéig hűséges maradt a társulathoz és városához, ahol 1959 óta játszott. 2007-ben Szeged díszpolgára lett.
A kritikusok rendszeresen kiemelték sokszínű, megújulni képes, bravúros alakításait. Pályája fontos állomása volt a London királya, avagy Kean, a színész című előadás, amelyben Edmund Kean alakját formálta meg, belejátszva több ismert drámai szerepet, mindegyiken keresztül a darab fő kérdését, a magánember és színész közötti határt feszegetve.
Bár prózai színészként szerzett diplomát, hamar bekerült zenés előadásokba is (A Cigánybáró, Luxemburg grófja, Mária főhadnagy, Irma, te édes, János vitéz, Csárdáskirálynő) nagy sikereket aratva. A zenés szerepei sorából kiemelkedik Tevje, a Hegedűs a háztetőn című előadás főszerepe, amellyel olyan nagy elődök lábnyomába lépett, mint Chaim Topol, aki a világhírű filmben alakította Tevjét, vagy Budapesten, a Fővárosi Operettszínházban Bessenyei Ferenc.
Király Levente majdnem négy évtizede volt már a Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja, amikor 1997-ben először dolgozott együtt Zsótér Sándorral, A sasfiók című előadásban. Ezt követte Az ügynök halála, amelyben már a főszerepet játszotta, ezzel is megkezdve többéves együttműködésüket. Később ugyanis Zsótér Sándor több szegedi előadását is Király Levente színpadi jelenlétére építette, így rendezte őt a Falstaffban, a Galilei életében és a Lear királyban, minden alkalommal címszerepet osztva rá. Zsótér jellemzése szerint
Király Levente azon ritka művészek egyike, akiknek magas fokú mesterségbeli tudása a munka örömével párosul.
Ő maga így nyilatkozott erről: „A fiatalokkal is szerencsém volt, különösen Zsótér Sándorral, akinek olyan nagy szerepeket köszönhetek, mint Willy Loman, Falstaff, Galilei vagy Lear király. Óriási szerencse kell a színészi pályához – nem árt, ha társul hozzá némi tehetség is. Csoda, hogy ennyi mindent megélhettem, hálás vagyok érte mindenkinek. Fontos volt az is: Szeged azonnal megszeretett. Ha nem így lett volna, nyilván elmegyek” – mondta a Délmagyarnak 2012-ben.
Király Leventét filmekben is láthattuk, méghozzá a következőkben: Nem (1965), Minden kezdet nehéz (1966), Harlekin és szerelmese (1967), Egy szerelem három éjszakája (1967), Egy kis hely a nap alatt (1973), Getno (2004), Fejezetek az Erények könyvéből (2006), Kalandorok (2008), Tabló – Minden, ami egy nyomozás mögött van! (2008).
„Az egyik legnagyobb kitüntetés pályája során 2006. szeptember 21-én, véletlen egybeesésnek köszönhetően pont a magyar dráma napján, érte. A 11 Nemzet Színésze egyhangú döntéssel választotta be maguk közé, ezzel pedig Király lett a cím birtokosai közül az első, aki egész pályáját egy vidéki színházban töltötte. 2013 óta pedig a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának rendes tagja, ezen kívül is több díj birtokosa. A számos elismerés is árulkodik arról, hogy bár szegediként kezdetben talán kisebb figyelmet kapott pályafutása,
a számos nagy ívű alakítás és a mögötte álló szimpatikus magánember kivívta magának a szakmai és közönségsikert.
Számos színházi és filmszereppel a háta mögött is ugyanolyan alázattal és kíváncsisággal áll a pályához, mint az egyetemet frissen végzett pályakezdőként, amikor először lépett a szegedi színpadra” – írja Kecskés Noémi.
Király Levente azt vallotta: „Soha nem mehetünk biztosra a bemutató előtt! Az a színész, aki azt mondja magáról, hogy na, ebben a szerepben isteni leszek, az nevetséges alak. Ha egy mérnököt megbíznak egy ház tervezésével, az magabiztosan mondhatja, ez jó lesz, nem fog összedőlni. A mi szakmánk azonban sokkal nehezebben mérhető, sokkal kiszámíthatatlanabb. Persze, amúgy is én örök kételkedő vagyok.”
(Borítókép: Király Levente színművész. Fotó: Kollányi Péter / MTI)