Angolszászokkal cimboráló kémfőnök, brutális náci és ÁVH-s vallatótisztek, Mercedes és Maybach luxusautók, francia konyak, Törley pezsgő, kaviár, Halálos tavasz, Valamit visz a víz..., szerelem és árulás. Ezek a kulisszái Toldy Csilla napokban megjelent életrajzi regényének, melynek címe: Kata – Karády, a lázadó díva. Az Írországban élő írónő biztos kézzel kalauzolja el az olvasót a negyvenes évek Magyarországának egyszerre varázslatos és rémületes világában.
„Na, ezt a Katit ugyancsak nehéz lesz férjhez adni pénz nélkül...” Amikor 1910. december 8-án egy Százados utcai egyszobás lakásban megszületett a Kanczler család hetedik gyermeke, egy satnya kislány, a nullához közelített annak az esélye, hogy a csecsemő minden idők leghíresebb magyar filmszínésznőjévé, egy ország által imádott dívává serdül. A hirtelen növekedés, a rossz táplálkozás kissé görnyedt hátat adott a lánynak, és ha nincs a Vöröskereszt gyermekmentő vonata, amely Sankt Gallenbe repíti a lányt, aki majd három éven keresztül hosszabb-rövidebb időszakokat tölt el Svájcban és Hollandiában nevelőszülőknél, ahol elsajátítja a német nyelvet, jó eséllyel egész életére megmarad Kanczler Katalinnak.
Szerencsére nem maradt meg, később az őt felkaroló újságíró-menedzser Egyed Zoltán kitalált Katának egy, a nagyközönség számára sokkal vonzóbb vezetéknevet, és ma így ismerjük a búgó hangú „femme fatale-t”, Karády Katalint. Róla szól Toldy Csilla lebilincselő műve, a szerző által életrajzi regényként aposztrofált Kata – Karády, a lázadó díva című könyv, amely a napokban jelent meg az Open Books Kiadó gondozásában, Bíró Júlia kiváló fordításával.
Az olvasó joggal kérdezheti, miért kellett lefordítani egy magyar szerző könyvét magyarra. Nos, Toldy Csilla angolul ír, ugyanis 1981-ben, 18 évesen disszidált Magyarországról, fojtogatónak érezte a létező, akkoriban már oszlásnak indult szocializmus légkörét, és meglehetősen hosszas bolyongás után 26 évvel ezelőtt egy Írország és Észak-Írország határán (de még az UK területén) lévő városkában, Rostrevorban telepedett le, ahol ma is él. Bár Rostrevor kísértetiesen rímel Voldemortra, a Carlingford Lough nevű varázslatos szépségű tengeröböl partján fekvő kisvárosban semmi sem emlékeztet a gonosz nagyúrra.
Csilla 2013 óta ír, és első kézből tudom, nem felejtette el az anyanyelvét. Hosszas telefonbeszélgetéseink meggyőztek arról, hogy ma is ugyanolyan szépen beszél magyarul, mintha, mondjuk, a Rózsadomb Pasarét felőli lejtőjén élne, a Lepke utca 26.-ban. Miért pont ott? Mert ott áll az egykori Karády-villa és a sors kifürkészhetetlen akaratából Írország budapesti nagykövetségének rezidenciája. (Ahol egyébként Csilla is lefényképeztette magát idén februárban a lázadó díva egész alakos képe alatt.)
Csilla az anyaggyűjtéssel együtt két évig írta a Karády-könyvét, és meg kell mondanom, annyira korhűnek tűnik a korai negyvenes évek Budapestjének leírása, annyira érzékletesen adja vissza az író a majdnem békeidők (mert 1940 és 1943 vége között jóformán semmit sem lehetett tapasztalni Pesten és Budán a háborúból) idilli hangulatát, hogy szinte érezzük a halkan suhanó Fordok és Maybachok kipufogójából diszkréten szivárgó kipufogógáz illatát.
Márpedig van nívós összehasonlítási alap: Kondor Vilmos lebilincselő kalandregénye, a 2010-ben publikált A budapesti kém. Az olvasó óhatatlanul felfedezi a párhuzamokat a két nagyszerű kötetet olvasva, pedig konkrétan tudom, hogy Toldy nem is hallott a Kondor Vilmos-thrillerek inkognitóban élő szerzőjéről. A kor ugyanaz, a negyvenes évek eleje-közepe, és Kondornál is ugyanúgy felbukkan Karády oldalán szerelme, Ujszászy István, az Államvédelmi Központ (ÁVK) vezérőrnagyi rendfokozatú főnöke, Horthy Miklós hírszerzésének és kémelhárításának főnöke. Sőt, még a „tömött bajuszú” Péter Gábor, az ÁVH Ujszászyhoz hasonlóan ugyancsak vezérőrnagyi rangban működő főnöke is. De hát a Karády/Ujszászy sztorit nehéz lenne anélkül megírni, hogy kikerülnénk a rettegett államvédelmist.
Toldy Csilla történetvezetése – azt is írhattam volna, hogy meseszövése, mert bőven tartalmaz fikciós elemeket az életrajzi regény – irigylésre méltóan olajozott, pedig nem is egy szálon futnak az események, amelyek a bő 400 oldalas könyv utolsó fejezetében futnak össze.
Az egyik szál természetesen Karády Katalin élete, annak megannyi buktatójával, zsákutcájával, ugyanakkor zajos sikereivel, szerelmeivel és csalódásaival.
Karády megelőzte a korát. És nem csupán az öltözködésével, a félméteres elefántcsont szipkával folytatott dohányzásával, az alkalmankénti konyakozásokkal, azzal, hogy ripityára törte a Horthy-kor – de ugyanúgy a Rákosi-éra – nőideálról alkotott avítt, molyrágta, dohos képét. Sokkal inkább azzal, hogy – ha akkoriban ismerték volna ezt a fogalmat – Karády tudtán kívül LMBTQ-aktivista volt. Egyik nagy szerelme Bajor Gizi volt, a másik Ujszászy István, a kémfőnök, de ha úgy alakult, szívesen flörtölt más hölgyekkel is, arisztokratákkal és rangon aluliakkal egyaránt. Karády számára a szerelem nem kötődött szigorúan egyik nemhez sem, illetve fogalmazzunk úgy: mindkettőhöz kötődött. Ha ma élne, ilyen szövegű kitűzőt viselne: „Love is love!”
A Toldy könyvében megismert Karády, bár léha, élvhajhász, a luxust igencsak kedvelő díva, nagyon komoly igazság- és szociális érzékkel, érzékenységgel van megáldva. Amikor a rendszer lecsap a zsidótörvényeivel, politikai kapcsolatait felhasználva hazahozatja az ukrajnai munkaszolgálatból imádott dalszövegíróját, Zsütit, alias G. Dénes Györgyöt, és rajta kívül is szakmányban mentette és bújtatta a zsidó művészeket, értelmiségieket, akik szinte teljes egészében a baráti körét alkották.
Élen Egyed Zoltán színikritikussal, akivel liezonja is volt, és aki mellett haláláig, mármint Egyed haláláig kitartott, pedig ez nem volt jó ajánlólevél sem a Horthy-, sem a Rákosi-érában. Egyed az életrajzi regény egyik legszínesebb és leginkább szerethető figurája, aki még Jávor Pállal, Karády állandó partnerével is párbajra akart kelni, mert Jávor részeg mámorában valami dehonesztálót mondott Titkos Ilonára, a neves színésznőre, akihez a kritikust érzékeny szálak fűzték. (Szerencsére a párbaj nem jött létre, kibékítették a két férfiút.)
A regény lapjain, mint valami panoptikumban, feltűnnek a negyvenes évek elejének sztárjai: Tolnay Klári, a Karádyval egy esztendő híján egyidős Mezey Mária, Honthy Hanna, Csortos Gyula, Ráthonyi Ákos, a zseniális rendező, Tolnay Klári férje, Fényes Szabolcs és sokan mások. És főleg és mindenekelőtt Jávor Pál, akinek oldalán Karády nemcsak országos, hanem Európa-hírű sztár is lett a Halálos tavaszban, 1939-ben.
És ott van sátáni intrikusként Kiss Ferenc, a nyilasbarát, ugyanakkor lenyűgöző tehetségű színész, a Színművészeti és Filmművészeti Kamara elnöke, 1944. október 15. után a Nemzeti Színház igazgatója. Aki kitöri Karády és Egyed meg még megannyi liberális vagy éppen kommunista érzelmű pályatárs nyakát. Hogy aztán egy-két évvel később, a szovjet megszállás idején Major Tamás vegye át a szerepét...
De nemcsak a korabeli Budapest társasági és nagyvilági életének megkerülhetetlen alakjai elevenednek meg a regény lapjain. Találkozunk Raoul Wallenberggel, a jóképű, elegáns svéd diplomatával, aki ugyanúgy bekerült Jeruzsálemben a Világ igazai közé, mint a zsidókat teljes ékszerkészlete elkótyavetyélése árán szakmányban mentő Karády Katalin.
A könyv megannyi anekdotát, bon mot-t idéz fel, amelyek közül a legütősebb Bajor Gizitől származik, aki ezzel a tréfával üti el annak a figyelmeztetésnek az élét, ami arra hívná fel a figyelmet, hogy a művésznő zsidó származású férjét, dr. Germán Gyula orvosprofesszort, a neves orr- és fülspecialistát hamarosan deportálni fogják a németek:
Ez képtelenség! Én Bajor vagyok, a férjem Germán, a színházunk igazgatója meg Németh (Antal)!
A sors iróniája, hogy a Germán–Bajor házaspár 1951-ben, a legsötétebb személyi kultusz idején követ el együttes öngyilkosságot.
Ami Karádyt illeti, ő szép kort ért meg, 1990-ben hunyt el New Yorkban, miután nemkívánatos személy lett Rákosi Magyarországán. Szerelme, Ujszászy sorsa ismeretlen, csak a moszkvai archívumok kutathatóvá tétele után tudhatnánk meg, mi történt vele valahol Oroszországban.
Toldy Csilla: Kata – Karády, a lázadó díva, 435 oldal
Fordította: Bíró Júlia
Open Books Kiadó
(Borítókép: Karády Katalin magyar színésznő, énekesnő. Fotó: Várkonyi László / MTI)