A pandémia első évét írjuk, három nővér hazatér a családi farmra, hogy együtt vészelje át a járványt a szülőkkel. A történet középpontjában Lara Nelson áll, akinek felnőtt lányai, a családi cseresznyefarmot átvenni kívánó Emily, az állatorvosnak tanuló Maisie, valamint az anyjához hasonlóan színésznői vágyakat dédelgető Nell egytől egyig kíváncsiak a mama fiatalságára, pontosabban arra a szerelmi szálra, amely egy bizonyos Duke-kal szövődött köztük. Lara visszaemlékezésein keresztül az olvasó megismerheti a múltját, miközben szép lassan kiderül, hogy az egynyári románc hatását nemcsak ő, de a gyermekei, sőt talán még a férje is magán érzi.

Szép, szép, de...

Az esztétikus borító már fél út a szívhez, a Tom Lake pedig annyira megnyerő kívülről, hogy az ember örömmel veszi kézbe. Bár a dizájn sokszor meg sem közelíti a szöveg tartalmát, ez a könyv pontosan olyan érzést kelt az olvasóban, mint ahogy kinéz: légies, könnyed, komfortos és festői.

A Tom Lake szépsége az egyszerűségben rejlik: egy kiszámítható, ugyanakkor kiegyensúlyozott olvasmány, azt azonban semmiképp sem süthetjük rá, hogy a világ legizgalmasabb, legakciódúsabb vagy legszellemesebb regénye lenne.

Mert nem az, ellenben bájos képekkel, több helyen ékes nyelvezettel operál, irodalmi szempontból is megállja a helyét, miközben egy kedves élettörténetet tár fel.

kivéve persze, hogy a túlságosan nyálas, bárgyú romantikázást a szerző jelen esetben elhagyja, és inkább a klasszikus női írók, például a Brontë nővérek műveire jellemző atmoszférát teremti meg (természetesen kortárs köntösben).

A világjárvány témája egyfajta intim, mégis klausztrofób környezetet kölcsönöz a regénynek, a zárt családi szituáció néhol megnyitja, máskor azonban nagyon is korlátolja a karakterek önkifejezését és a szerepét. A karakterfejlődés, a szereplők mély megértése éppen ezért el is marad. 

Lara megbízhatatlan, néha önző, néha elővigyázatos narrátor, a leírásokból és visszaemlékezésekből gyakran szándékosan kihagyja a kulcsfontosságú eseményeket, nem oszt meg mindent a lányaival, ezáltal pedig az olvasókkal sem. Ezek hiányában azonban vázlatos regényt kapunk, kevésbé tudjuk megérteni a karakterek gondolatait vagy tetteit, sokszor személyiségét, és a férfi főhős iránti érdeklődésünket is elveszítjük.

Tájképekben erős

A regényben van néhány váratlan, meglepő fordulat, összességében azonban elférne benne több drámai feszültség, amely úgy istenigazából előrevinné a történetet. Lehet, hogy Patchettnak egyáltalán nem is volt célja körömlerágós regényt írni?

A hírnév, az ambíció, a szerelem és a szeretet közötti különbség témái szintén inkább érintőlegesek, semmint részletesen kifejtett motívumok, az anya-lánya(i) viszony akarva-akaratlanul is érdekesebb, sőt ez dominál a könyvben a központi(nak szánt) tematikával, konkrétan a szerelmi szállal szemben. Ennek ellenére kicsit hiteltelen, ahogy az anya beszél felnőtt lányaival, pontosabban ahogy a felnőtt lányai viselkednek, kommunikálnak, gondolkoznak: sokkal infantilisebbek, mint azt a huszonéves korukból adódóan várnánk.

A történet inkább képekben erős, a cseresznyeszedős jelenetek, a testvérek közötti kapcsolat leírása, a természet bemutatása sokkal jobban állnak a szerzőnek, mint a romantikus szál erőltetése, igaz, romantikus szál nélkül nem lenne sztori. A tájleírások kifogástalanok, szinte a bőrünkön érezzük a napsütést, és az orrunkban a gyümölcsök illatát. 

A regény vége felé közeledve kapunk egy kisebb plot twistet, aminek köszönhetően egy fokkal jobban elhelyezzük térben és időben a központi történéseket, de ennek ellenére sem érezzük úgy, hogy ez a szál vinné a prímet. A könyv összességében tehát egy szép és könnyű, a legkevésbé sem megerőltető olvasmány, annak viszont tökéletes.

Anne Patchett: Tom Lake

21. Század Kiadó, 2024

Fordította Csonka Ágnes

334 oldal

(Borítókép: Ann Patchett Tom Lake című könyve. Fotó: Gáll Anna / Index)