Kodály Zoltán, Bartók Béla és Liszt Ferenc nemzeteként sokan joggal büszkék a magyar zenei hagyományra, azonban a nagy nevek ellenére nem brillírozunk a zene minden területén. Ahogy az elmúlt húsz év kutatásai mutatják, a könnyűzenében messze lemaradunk az európai és Egyesült Államokbeli átlagtól. A lakosság csupán töredéke játszik vagy tanult valamilyen hangszeren, de az átlag zenei tudás is hiányos. Bár a tendencia javulni látszik, egyelőre még bőven van hová fejlődni. Ennek kapcsán beszélgettünk a magyar könnyűzenei élet egyik elismert szakemberével, Andrásik Remóval.
„2008-ban jutottunk hozzá az első ilyen kutatáshoz, és hitetlenkedve néztük, hogy Magyarország teljes lakosságának mindössze nyolc százaléka tanult valamilyen hangszeren. Ekkor kezdtünk elmélyedni abban, hogy ez hogyan is fest más országokban. Eldöntöttük, hogy mi is készítünk egy ilyen kutatást, annyira nem hittük el az eredményt, viszont azzal kellett szembesülnünk, hogy nem egy légből kapott számadat volt” – emlékezett vissza Andrásik Remo arra, amikor kollégáival a nemzetközi statisztikákat kézhez kapták.
A gitártanár több mint negyven éven átívelő karriere során a könnyűzene szinte minden területét bejárta. Számos formációban színpadra állt, évtizedeken át tanította a zenészek új generációit. 16 éven keresztül volt a Hangszeresek Országos Szövetségének (HANOSZ) főtitkára. Korábban az év zenei újságírójának választották, valamint az Artisjus Zenetanári díjban részesítette.
A szakember elmesélte nekünk, hogy a statisztikát, ami a 2010 előtti időszakot térképezte fel, egy a HANOSZ-hoz hasonló nemzetközi hangszeres szövetség készítette. Az eredmények alapján a magyarok könnyűzenei tudása, műveltsége, hangszeres ismerete Európa egyik leggyengébbje volt – egyedül Bulgáriát sikerült megelőznünk.
Ekkor a környező országokban, szemben a hazai nyolc százalékkal, szinte mindenhol negyven százalék fölött volt a zenei tanultsági ráta.
A fejlettebb országokban ez a szám a hatvan százalékot is meghaladta, az Egyesült Államokban pedig a lakosság 90 százaléka vett részt élete során valamilyen hangszeres képzésben.
A szakember elmondása alapján az északi országokban ebből még stratégiai programot is csináltak: kötelezővé tették az általános iskoláknak, hogy indítsanak kurzusokat és létesítsenek zeneszobákat. Az ottani folyamat nagyjából 35 éve indult, az alapját pedig egy boldogságindex-felmérés képezte. A kutatás kimutatta,
hogy azok, akik valamilyen hangszeren játszanak, általánosan boldogabb életet élnek, függetlenül attól, hogy professzionális szintről vagy önszórakoztatásról beszélünk.
Andrásik Remo azóta számos kutatást végzett más hazai szakemberekkel. Ezekben többek közt a hangszeres tudást mérték, amely javuló tendenciát mutat, de még továbbra is jelentősen a nemzetközi átlag alatt van.
2019-ben a Hangfoglaló Program is végzett egy kutatást, ez egyfajta válasz is volt a mi figyelemfelhívásunkra. Ők akkor már 11,1 százalékot mértek, mi pedig saját erőből 2022 elején készítettünk egy másikat, amely már némi optimizmusra adott okot. A magyar lakosságnak ekkor már a 29 százaléka vett részt valamilyen hangszeres képzésben, ami hatalmas előrelépés volt
– fogalmazott a zenetanár, hozzátéve:
Tettünk fel olyan kérdéseket, hogy »Fontosnak tartja-e a könnyűzenei tudást?«, akkor a lakosság 53 százaléka felelt igennel. Az 52 százalék jelezte, hogy szívesen tanulna hangszeren, ha az elérhető lenne a lakóhelyéhez közel, és ami igazán optimizmusra adott okot, az a szülők megnyilvánulása. 63 százalékuk taníttatná a gyerekét hangszeres könnyűzenére, amennyiben talál a lakóhelyéhez közel ilyen intézményt. Ez az a szám, amivel szerintem már igazán elégedettek lehetnénk, és ott lennénk az átlagban.
A szakemberek külön vizsgálták a professzionális zenészköröket is, és bebizonyosodott addigi feltételezésük, miszerint „a zene egyfajta élethosszig tartó tanulási folyamat”. A professzionális zenészek szinte száz százalékban azt válaszolták, hogy folyamatosan tanulnak és fejlesztik magukat tovább. Andrási Remo szerint más hivatásokkal szemben a zene akár 80-90 éves korig is aktívvá teheti az ember életét, ami remek egészségi, szellemi muníció, ráadásul élethosszig tartó boldogságfaktor.
„Stratégiailag komolyabban kéne vennie a kérdést a magyar államnak” – fogalmazott a szakember, hozzátéve, hogy rengeteg európai országban a könnyűzene hatalmas gazdasági erőforrás is, amit jobban ki lehetne aknázni. Véleménye szerint a magyar egy kimagaslóan tehetséges nemzet, és az Öröm a zene! tehetséggondozó sorozat alatt is tapasztalta, hogy elképesztően ügyes fiatalok vannak itthon, akik szomjazzák a tudást.
A tanulás lehetőségének biztosítása országos szinten nincs megoldva Magyarországon. Ebben voltak előrelépések az elmúlt években, ha jól tudom, ma már két felsőoktatási intézményben is lehet könnyűzenére jelentkezni, ami hatalmas áttörés még az öt évvel ezelőtti állapotokhoz képest is. Ez meg fogja hozni az eredményét, hisz évtizedek múlva komoly visszahatása lesz, de az alapszintű és középszintű oktatás országos méretekben nem elérhető, amin fejleszteni kell
– magyarázata Andrásik Remo, aki szerint a javuló hangszeres tendencia főként a magánoktatási szektornak és az interneten könnyen elérhető tartalmaknak köszönhető, viszont az államigazgatás részéről is komolyabb hozzáállásra lenne szükség ahhoz, hogy fenntartható, hosszú távú fejlődés alakuljon ki.
Információi szerint az ismertebb zenészek majd 40 százaléka foglalkozik oktatással, a hangszeres zenét tanulóknak pedig 68 százaléka autodidakta módon fejleszti magát, vagy magántanártól tanul.
Emiatt nincs központilag elfogadott, szakemberek által egységesen összeállított tananyag, ezért sokszor töredezett az átadott tudás. Kollégáival az elmúlt években ezen próbáltak javítani, a megvalósításhoz szükséges anyagi háttérért pedig pályáztak is. Jelenleg az egységes tananyag kidolgozásával foglalkoznak.
Andrásik Remo szerint a magyar komolyzenének óriási hagyománya van, kimagasló oktatási múltja és remek művészei, azonban más a cél. Míg a klasszikus zenében a kiválóságok képzésén van a hangsúly, addig a könnyűzene a tömegeket célzott kiszolgálni, ezért más megítélés és megközelítés alá is esik. Úgy véli, a kommunizmusból több dolog hátramaradt a köztudatban a könnyűzene megítélésével kapcsolatban, aminek változtatásán évek óta dolgoznak.
Míg a klasszikus zene, a népzene és a jazz kitaposta magának a közelismerés útját, addig a három T rendszerébe eső könnyűzene sokáig azzal is küzdött, hogy egyáltalán egy kategóriába, hasonló művészeti és tudományos megítélésbe essen a többi zenei ágazattal.
Ez egy nagyon különleges terület. Sokáig hobbinak tekintették, és nem ismerték el sem a kultúra, sem a tudomány, sem a művészet részének a könnyűzenét. Mi ezt a felismerést a kétezres évek elején tettük. 2003 óta létezik a Hangszeresek Országos Szövetsége, és 2006-tól indult el tudatosan az a fajta munka, amely ezt a nagyon rossz beidegződést szerette volna megváltoztatni. Rengeteg kutatást készítettünk, tanulmányutat, konferenciát szerveztünk, mások konferenciáin vettünk részt. Igyekeztünk szakszerű munkát végezni, és ezért merem kijelenteni, hogy a könnyűzene mind az egyetemes művészet, egyetemes zenetudomány és egyetemes kultúra elszakíthatatlan része
– fogalmazott Andrásik Remo.
A szakember szerint a könnyűzene mint kifejezés is félrevezető, hiszen minőségi művelése abszolút nem könnyű feladat. Az angol nyelvben mint „popular music” létezik a kifejezés, ami a széles közönség szórakoztatását, a műfaj népszerűségét jelenti, de nem a művészet megvalósítási szintjét hivatott minősíteni. Régebben sokan „úri huncutságként” tekintettek a könnyűzenére, itthon pedig sokáig nem volt kutatási háttere sem, miközben az angolszász országokban több mint fél évszázada van tudományos megközelítése.
Bár a hazai megítélés valamelyest fejlődött, Andrásik Remo szerint továbbra is jelen van az az alapvető hiba, miszerint az emberek egy része a mai korban valamilyen mellékes tevékenységnek gondolja a könnyűzenét, ami sokszor elég, ha csupán mint háttérzene szól. Itt válik el egymástól az ösztönös és tudatos zenefogyasztás, hisz utóbbinál a hallgatónak abszolút nem mindegy, hogy mi az, amit „zene” címszó alatt kap.
Ha elfogadjuk azt a tényt, amit Kodály mondott, hogy a zene a lélek tápláléka, és semmi mással nem pótolható, akkor ha valaki tudatosan választ táplálékot, annak mások lesznek az összetevői, és más minőséget képvisel minden szempontból
– fogalmazott Andrásik Remo.
A hangszeres tudás, a zenei élmény nagyobb elérhetősége érdekében 2017-ben kollégáival elindították a Hangszert a kézbe programot, amelynek révén számos fiatalnak akarták megadni a lehetőséget, hogy többet megtudhassanak a hangszeres zenéről, az ehhez köthető szakmákról, és különféle instrumentumokon kipróbálhassák magukat. Elképedtek, amikor meglátták, hogy a gyerekek közül sokan még azt sem tudják, egy gitárt miként kell tartani, pedig az internet korában arra számítottak, hogy az ilyen alapvetőnek tűnő dolgok azért beivódtak a társadalomba.
A program a mai napig folyamatosan működik, és igyekszik az ország különböző részeire eljuttatni a zenei élményt a fiatalok számára.
Emellett Andrásik Remo az egyik fő szervezője a több mint harminc éve működő Gitármánia Tábornak (az ország legnagyobb zenei továbbképző eseményének), amely azon túl, hogy a közös zenélés élményét adja át minden korosztálynak, igyekszik olyan szakembereket meghívni, akik közel egy héten át osztják meg tudásukat különféle kurzusok keretében a kezdő és professzionális zenészekkel egyaránt.
Kérdésünkre azt is elmondta, hogy nem szabad tévúton járni, hiszen a zenei tudás megélhetés is lehet, az elsődleges funkciója az örömszerzés kell hogy legyen, amitől a mindennapok is jobbá válhatnak. Ennek ellenére azt is látja, hogy a kemény munka és a tehetség együttes ereje számos hazai zenésznek és zenéhez kapcsolódó szakembernek (hang- és fénytechnikusnak, hangszerésznek, hangszerkészítőnek, stúdiótechnikusnak, producernek, dalszerzőnek) ad stabil megélhetést, akár nemzetközi karriert is.
A magyarok közt kiváló tehetségeket vél felfedezni, és szerinte sokan a nehezített pálya ellenére is élnek a lehetőségeikkel,
amit az elmúlt időszak nemzetközileg nyitott világa ad. Épp ezért tartja fontosnak, hogy komolyabb, rendszerszintű fejlődés induljon útnak, hogy a nehezített pálya helyett idővel olyan járható terepen szállhassanak versenybe a hazai művészek, mint Európa számos országának alkotói.
(Borítókép: Karrastock / Getty Images)