Index Vakbarát Hírportál

Magyar háborús film kerül a mozikba

2024. augusztus 29., csütörtök 12:58

Dyga Zsombor rendezésében augusztus elején kezdték el forgatni a Kabul művelet munkacímű akciófilmet. Az alkotás 2025 őszén kerül majd a mozivászonra.

A különleges katonai hadműveletről szóló alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Magyar Honvédség szakmai támogatásával, valamint a Sárkányok Produkció Kft. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) koprodukciós partnerségével készül – közölte a Nemzeti Filmintézet csütörtökön az MTI-vel.

Mint írják, hiánypótló alkotásról van szó, mivel a magyar filmgyártás történetében eddig még soha nem készült ilyen volumenű katonai tematikájú filmdráma.

A 47 napos forgatás fő helyszínei között szerepel a kecskeméti katonai repülőtér, a honvédségi területen lévő újdörögdi romváros, a fóti homokbánya, a zsámbéki kőbánya, a Központi BM Kórház és a Budapesti Műszaki Egyetem.

A fikciós elemekkel átszőtt Kabul művelet a hősiesen helytálló magyar katonák személyes visszaemlékezései alapján dolgozza fel a 2021-es Sámán Pajzs nevű katonai műveletet, amikor a Magyar Honvédség kihozott 540 embert, köztük 180 gyereket Afganisztánból, a NATO-erők kivonulása közepette.

Nem felejtjük a kivonulást!

A Kabuli művelet történetének középpontjában egy magyar orvosnő áll. Az akciófilm cselekményében a magyar katonák önfeláldozó küzdelme összefonódik a háborús városból kijutni próbáló civilek elkeseredett menekülésével. A film fináléjában, a káoszba süllyedő repülőtéren már nincs se törvény, se rend, csak a magyar katonák kitartása, hősiessége, embersége számít.

A filmünk egy izgalmas és heroikus katonai hadművelet megrázó és felemelő története. Egy nagyszabású akciófilm látványos díszletek között, számos technikai kihívással, emberileg és színészileg is masszív pillanatokkal

– mondta Dyga Zsombor rendező.

Lajos Tamás producer azt hangsúlyozta, hogy „a Kabul művelet az afganisztáni katonai akció révén testközelből mutatja meg a Magyar Honvédség elhivatottságát és hősiességét. Katonáink bátorsága és kitartása – az extrém körülmények között – példaértékű. Ez a film tisztelgés a hazánkat szolgáló hősök előtt.”

A Kabul művelet előreláthatóan 2025 őszén kerül a magyar mozikba. Producere Lajos Tamás, forgatókönyvírója Horváth Áron, rendezője Dyga Zsombor (Aranyélet, Köntörfalak), operatőre Dobos Tamás, vágója Barsi Béla és Hack Júlia, látványtervezője Hujber Balázs, jelmeztervezője Donkó László.

Rovatok