Édouard Louis, a kortárs francia irodalom ifjú zsenije önéletrajzi ihletésű regényében édesapja történetén keresztül mutatja meg, hogy a szociálisan teljesen érzéketlen politikusok döntéseikkel hogyan tehetik még elviselhetetlenebbé egy már egyébként is kizsákmányolt és a munkája miatt megnyomorodott ember életét.
Ki ne szeretné a francia irodalmat? Na ugye. Már csak e miatt a szeretet miatt is azonnal felkapja fejét az ember, ha azt hallja, hogy magyarul is megjelent a francia irodalom új csillagaként aposztrofált, a harmincas éveinek derekán járó Édouard Louis regénye. A reklámfogásként használt fenegyerek vagy épp szupersztár kifejezésektől jobbára kiver a víz, de egy nyári délutánon a megbízható forrásokból származó ajánlásoknak köszönhetően mégis úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát, és megvásároltam az Akik megölték az apámat című kötetét. És milyen jól tettem! El sem tudják képzelni, míg nem olvassák el Édouard Louis 2018-as regényét.
A filigrán, mindössze 96 oldalas könyv fülszövegét átfutva azt hittem, hogy hamarosan egy túlhájpolt önéletrajzi kesergést fogok olvasni, így sokáig halogattam (két hónapig) az olvasást, ide-oda rakosgattam a polcon a kötetet. Azt hittem, hogy egy olyan, sajnos egyébként egyre divatosabbá váló irodalmi maszturbáció vár rám, amelyben a szerző leginkább képzeletének, egyedi gondolatainak teljes hiányáról tesz tanúbizonyságot. Egy újabb kötet, amiben az író az érdektelen, lényegében súlytalan, eseménytelen, tehát baromi unalmas életén mereng végeláthatatlan oldalakon keresztül, a mindentudás pózában, valódi önreflexió és lényeges mondanivaló nélkül. Csak az ilyen regényektől mentsen meg minket a jóisten. De egy ponton túl nem késleltethettem tovább a találkozást ezzel a zseniális, ifjú alkotóval.
Kezdetben a könyv rövidsége is kétségeket ébresztett bennem. Alig száz oldalon valóban összefoglalható, mély nyelvi gazdagsággal elmesélhető-e egy ember, jelen esetben Louis édesapjának élete? Azért ilyen rövid, mert nem volt elegendő mondanivaló? A fenegyerek képes ilyen tömören, élvezetesen és átfogóan átadni az apjával való kapcsolatának történetét?
A válasz igen, képes volt rá. Egyszerűen, mégis nagyszerűen.
Egyszerűen, mert semmit sem bonyolított túl, bárki számára rögtön érthető, szép és igényes szöveget alkotott, világos és érvényes üzenetekkel. Nem az volt az elsődleges célja, hogy az egyébként nyilvánvaló írói képességeit fitogtassa, bravúrokat hajtson végre.
A valódi célja az volt, hogy egy hátrányos helyzetű ember (az apja) embertelen sorsát felmutassa. Íme. Az emberét, akit kifacsart és (ténylegesen) megnyomorított a munkája, a nincstelenség, a politikai elit pedig rendre cserben, az út szélén hagyja. Sőt, minden egyes intézkedésével csak tovább ront eleve borzalmas helyzetén.
Louis lényegében nemcsak egy hidegrázós, egyetértést és együttérzést instant kiváltani képes, Gyönyörűen megírt önéletrajzi drámát, hanem egy jól megalapozott vádiratot írt az elmúlt évtizedekben franciaországot irányító politikusok ellen, akik intézkedéseikkel még elviselhetetlenebbé tették nyomorék (betegen is munkára ítélt apja) életét.
Tehát egyúttal több ezer kizsákmányolt és kilátástalan helyzetben lévő munkás életét, akiknek életére döntő hatással bírnak a legapróbb döntések is. De ez csak a regény egyik vezető motívuma.
Louis amellett, hogy apja sorsán keresztül életbevágóan fontos politikai, az emberi sorssal összefüggő üzeneteket is megfogalmazott, meghökkentő könnyedséggel írt fájdalmas kapcsolatukról, egymás iránt érzett furcsa szeretetükről és heves gyűlöletükről. Arról, hogy az apja milyen nehezen fogadta el homoszexualitását, valójában milyen nagyra becsülte környezetéből kirívó intellektusát.
Tudtam, hogy szeretsz engem, de arra volt szükségem, hogy másoknak azt mondjam, hogy gyűlöllek. Normális dolog szégyellni a szeretetet?
– teszi fel a kérdést a regényben Édouard Louis, aki bátran, kendőzetlenül tárja elénk diszfunkcionális családja sokszor ön -és életveszélyes dinamikáit.
Édouard Louis: Akik megölték az apámat
Napvilág Kiadó, 2024
Fordította: Pataki Pál
(Borítókép: Édouard Louis 2017-ben. Fotó: Wikipédia)