Az önismerethez segíthet hozzá, hogy hol, mikor, mennyit és mit olvasunk. Egy nemrégiben megjelent könyv ahhoz ad útmutatót, hogyan építsük be az irodalmat az életünkbe.
Augusztusban jelent meg magyarul a Central Kiadó gondozásában Ella Berthoud biblioterapeuta A tudatos olvasás művészete című könyve. A vékony, de annál tartalmasabb kötet értékes tanácsokat és gyakorlatokat sorakoztat fel az olvasók számára.
Ella Berthoud azt vizsgálja a könyvében, hogy tudatos olvasással hogyan fejlesztheted az érzelmi intelligenciád és a személyiséged, miként találhatod meg magad egy könyvben, és hogyan nyithatod meg az elméd a fontos tanulságok előtt. Fedezd fel az olvasásban rejlő erőt meditatív gyakorlatok, lebilincselő történetek és szakértői tanácsok révén
– olvasható a kötet hátoldalán.
A könyvet Jakobovits Kitti tanácsadó szakpszichológus, irodalomterapeuta fordította, akivel 2021-ben már készítettünk interjút az olvasás terápiás szerepéről. Még abban az évben megjelent a Kulcslyuk Kiadónál első saját könyve Irodalomterápia – A könyvespolcod pszichológusszemmel címmel. A tudatos olvasás művészete az első fordítása.
Ella Berthoud Angliában élő biblioterapeuta és képzőművész, aki több mint tíz évig dolgozott a londoni székhelyű The School of Life-nál, és eközben emberek ezreinek segített megtalálni az adott életszakaszuk kérdéseire, problémáira válaszokat kínáló irodalmi szövegeket. Rendszeresen tart előadásokat a tudatos olvasás életünkre gyakorolt jótékony hatásairól. Családjával az angliai West Sussexben él. A könyv szerintem egy könnyed, de hiánypótló segítség ahhoz, hogy figyelmesebbek legyünk önmagunkkal és az időnk eltöltésével kapcsolatban, elsősorban persze az olvasásra vonatkozóan, de hamar észre fogjuk venni, hogy mi minden mást is magával hoz, ha már csak első lépésként az olvasást tudatosabban tesszük
– mutatta be a szerzőt és könyvét Jakobovits Kitti az Indexnek.
Hogy lehet jól, és hogy lehet rosszul olvasni? A kérdésre válaszolva az irodalomterapeuta kifejtette, nem biztos, hogy releváns a jól-rosszul megkülönböztetés, inkább olvasni lehet, és azon belül vagy túl mindezt különböző módokon:
Értően, önreflektíven, tudatosan vagy hanyagul, figyelmetlenül, esetleg felületesen. De a könyvben ezeknél árnyaltabb módokkal is találkozhatunk, viszont az mindben közös, hogy a figyelmes és önreflektív olvasást célozzák.
Ella Berthoud munkájából bárki megtudhatja, hogy melyik olvasói típushoz tartozik: auditív, vizuális vagy kinesztetikus.
Ezek arról szólnak, melyik érzékelésünk, modalitásunk erősebb olvasás közben – az auditív a hangoknak tulajdonít nagy szerepet, például halljuk-e belül az olvasott szöveget, adunk-e képzeletben más hangot a szereplőknek. A vizuális a képi fantáziának – mennyire látjuk magunk előtt a leírt tájat, a szereplőket, színeket. A kinesztetikus a testnek – jár-e a lábunk valami akciódús jelenet közben vagy más módon mozdulunk-e az olvasott történethez igazodva. Ez a kategóriaalkotás, ahogy minden típusba sorolás és sematizálás szükségszerűen redukcionista, leegyszerűsítő. Sok jellemzőt figyelmen kívül hagy az embereket nézve, míg néhányat kihangsúlyoz, és azok mentén próbálja őket meghatározni és csoportosítani
– magyarázta Jakobovits Kitti, hozzátéve, hogy Berthoud kategóriaalkotását felvetésekként és kiindulópontokként érdemes kezelni:
„Jó sorvezetők ahhoz, hogy az olvasási működésünkön gondolkodjunk. De nem érdemes úgy kezelnünk, hogy valamelyikbe és csak egybe bele kell illenünk. Hasznos, ha ismerjük, mi jellemző ránk, mert ez a fajta tudatosság és önismeret segít abban, hogy könnyebben beillesszük az olvasást az életünkbe. Megismerjük, mi jó nekünk, és mi nem, vagy egyáltalán azt, mit csinálunk az olvasásnak nevezett tevékenység közben, de ritka, ha egyáltalán létezik bármilyen karakterológiában tiszta kategória. Valószínűleg vannak ezekben átfedések, hiányok, kombinációk. Anyukám is olvassa a könyvet, és egyik nap felhívott pont azzal a kérdéssel, hogy nem igazán érti ezeket a kategóriákat, mert szerinte egyikbe se tartozik, akkor ő most mi. Mondtam neki, hogy olvasó, ugyanúgy, mint a többiek.”
Az irodalomterapeuta arról is beszélt, hogy magunknak kell kitapasztalni, mikor, melyik napszakban, illetve milyen környezetben olvassunk. Berthoud könyve sok különböző helyzetet hoz, példákat arra, hogy egy napon belül mikor olvashatnánk. Arra bátorít, hogy ezeket próbáljuk ki és jöjjünk rá, nekünk melyik működik.
Ez is egy fontos önismereti gyakorlat. Ha végigpróbáljuk, és látjuk, mikor esett jól, és mikor nem ment egyáltalán az olvasás, akkor később szabadabban tudunk benne lenni. Például nem kell arra sem ráfeszülni, hogy ez a könyv azt írta, olvassunk a buszon, ha megtapasztaltuk, hogy ott képtelenek vagyunk koncentrálni, de megtanultuk azt is, hogy este, lefekvés előtt megy a dolog: elengedhetjük a napközbeni olvasás »kényszerét«, mert tudjuk, hogy ránk az esti olvasás vár nap végén.
Ella Berthoud azt ajánlja, hogy vezessünk olvasónaplót. Miért lehet fontos, ha feljegyezzük, mit olvastunk? Ártani nem árthat senkinek, ha így teszünk, de Jakobovits Kitti szerint jó, ha ki tudjuk alakítani a magunk számára kényelmes és izgalmas verziót.
„A jegyzet bármilyen formája segíti az emlékezést és a felidézést, de ugyanúgy a reflexiót és összegzést is. Mindegyik abban segít, hogy az olvasás élményét nagyobb távlatba helyezzük, és ne csak addig tartson, míg az utolsó oldal után becsukjuk a könyvet” – mutatott rá az irodalomterapeuta.
A tudatos olvasás művészetének egy fejezetcíme az, hogy „találd meg magad egy könyvben”. Jakobovits Kitti elmondta: ennél a résznél Berthoud leginkább az önreflexió fontosságára utal, és javaslatokat tesz arra, hogyan építsük be az irodalmat az életünkbe – akár azzal, hogy megtaláljuk a számunkra fontos és biztonságot adó vigaszkönyveket, akár azzal, hogy hogyan gondoskodjunk a meglévő könyveinkről, vagy akár azzal, hogy az írást, a naplózást hogyan szokjuk meg.
„Ilyen értelemben elég tág ez a fejezetcím, de valahogy ott összegezhető, hogy keressünk támaszokat, olyan támaszokat, amikre az irodalmon keresztül találunk rá, de tulajdonképpen bennünk vannak” – tette hozzá az irodalomterapeuta.
A kérdésre, hogy a hangos- vagy az olvasható könyvek rögzülnek-e, illetve kapcsolnak-e ki inkább minket, hangsúlyozta, ez is személyfüggő:
„Sok praktikus érv szól a hangoskönyvek mellett, de hogy melyik kapcsol ki vagy rögzül jobban, az olvasott vagy a hallgatott, szintén személyfüggő. Én például még nem szoktam rájuk, mert szabadidőmben gyakran nagyon könnyen függetlenítem magam a hangoktól, és erre igényem is van. Szükségem van a csendre, és ezek szerint ehhez igazodik a szervezetem is, ezért én egyelőre úgy látom, könnyebb egy könyvet olvasnom, mint hallgatnom. Tudom azonban, hogy sokan előbb hallgatnak meg egy Youtube-előadást, mint olvasnak el ugyanabban a témában egy könyvet. Felteszem, jobb is a viszonyuk a hangokkal, mint a betűkkel, és lehet, hogy nekik utóbbi a megerőltetőbb. Szóval szerintem ezekkel a lehetőségekkel is ismerkedni kell.”
„A tudatos olvasásnak része az is, amikor nem olvasunk” – állapította meg könyvében Berthoud. Fordítója, Jakobovits Kitti szerint ez azt jelenti, hogy az irodalomhoz való tudatos viszonyulás nem szorítkozik csak arra az időre, amikor ténylegesen könyv van a kezünkben, és a szemünk követi a sorokat: „Akkor is alkalmazható és alkalmazandó, amikor kiválasztjuk a könyvet, amikor befejezzük, amikor visszaemlékszünk rá, amikor kölcsönadjuk, amikor újra elővesszük és a többi. Ami »a köztes időkben« történik, az is legalább olyan fontos.”
Segíthet-e az olvasás a mentális betegségek kezelésében? Az irodalomterapeuta leszögezte, hogy az olvasás önmagában kigyógyítani még senkit nem gyógyított ki mentális zavarból.
Itt ki lehetne nyitni annak a kérdését, hogy gyógyítás mentén és egészség-betegség dimenzióban gondolkodunk-e egyáltalán az emberi pszichéről, de ezt nem tenném most meg, csak maradnék annál, hogy az olvasás hol helyezkedhet el a mentális zavarok kezelésében. Számos kutatás igazolja már, hogy más művészetterápiákhoz hasonlóan az irodalomterápia is sikeres és hiánypótló kiegészítő a különböző zavarok komplex kezelésében. De fontos, hogy ebben a komplexitásban ott legyen a megfelelő egyéni és/vagy csoportos pszichoterápiás, ha szükséges, gyógyszeres és egyéb kezelés is. Mindegyik másra való, és ahogy az olvasás sem tudja helyettesíteni a pszichoterápiát vagy a gyógyszert, úgy ez visszafelé sem működik, ezért az irodalom olyan helyekre juthat el, ahova az előbbiek nem. Segítség lehet a fantázián, képzelőerőn, érzelmi síkokon keresztül reflektálni arra, amire racionálisabb keretek között esetleg nincs lehetőség. De alapvetően az olvasás stresszcsökkentő, érzelemszabályozó, egészségmegőrző hatásai is mind működnek természetesen ilyen esetekben is
– hívta fel a figyelmet Jakobovits Kitti.
A legfontosabb, amit irodalomterapeutaként megtanult az olvasásról és a hatásukról, az, hogy a könyvek hatása soha nem válhat automatikussá vagy egységessé: „Akár egyszerű olvasás, akár irodalomterápia kapcsán beszélünk az olvasmányélményről, az mindig annak az adott személynek és annak az adott könyvnek a találkozásáról szól. A világon minden olvasás egy külön, megismételhetetlen esemény, és ez az az esemény, amit néznünk kell, ha a hatásáról akarunk gondolkodni, általánosan nem lehet.”
Ella Berthoud: A tudatos olvasás művészete
Kiadó: Central Kiadó 2024
Fordította: Jakobovits Kitti
152 oldal
(Borítókép: Egy nő könyvet olvas a Hyde Parkban 2018. április 21-én. Fotó: Chris J Ratcliffe / Getty Images)