Mégis miként lehet feldolgozni, ha valaki szexuális bántalmazás áldozata lesz? Csak az elkövető a bűnös, vagy az őt segítőket is egyformán felelősségre kell vonni? Létezik-e valódi megbocsátás és igazi bűntudat? Mennyiben az egyének és a rendszer hibája, hogyha az áldozatok nem kapnak megfelelő segítséget, igazságtételt? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Fiona McPhillipsszel, az ír származású újságíróval és krimiszerzővel, aki új, A hallgatás sebei című könyvében a felsorolt kérdésekre keresi a választ. Az alkotó Budapestre látogatott, ahol a Nemzetközi Könyvfesztivál és a PesText Fesztivál vendégeként készíthettünk vele interjút.
Elsőkönyves szerző, aki pillanatok alatt robbant be a köztudatba. Kötetét szinte az összes újság és szakmai lap méltatta, még a horror királya, Stephen King is elismerően írt róla. Évtizedeket várt, hogy az anyaság és a munkája mellett lehetősége nyíljon végre szenvedélyével, az írással foglalkozni, majd némi szerencse folytán hamar az események középpontjában találta magát.
„Amikor a kéziraton kezdtem dolgozni, alig néhány fejezettel voltam meg, de beadtam az anyagot egy elsőkönyves szerzőknek szóló versenyre, amiről később el is feledkeztem. Nem vártam semmit az egésztől, ezért meglepett, amikor beválogattak, és azt kérték, hogy küldjek néhány fejezetet a könyv közepéből, amely akkor még nem is létezett. Szóval a semmiből kellett néhány hét alatt ezt a pár fejezetet megírnom, amire újból azt gondoltam, hogy semmi sem fog történni, végül mégis a második helyezettnek választottak, és hirtelen ügynökök és kiadók kérték tőlem a nem létező kéziratot. El kellett készítenem a teljes első változatot, miközben vártak rám, ami egyfelől csodálatos motiváció volt, másfelől viszont őrült módjára kellett írnom, hogy a végére érjek” – mesélt nekünk „szerencséjéről” Fiona McPhillips.
Az írónő, akinek hamarosan érkezik második kötete is – ami egy dublini rave-parti után eltűnt fiúról szól –, korábban újságíróként dolgozott. Húsz évet várt, hogy szenvedélyével foglalkozhasson, elérhesse az áttörést, mert korábban nem volt elegendő ideje az írásra. Azért sem volt egyszerű számára a könyv megírása, mert írásmódja szerint lineárisan fűzi a történetet. Az eleje és vége nagyjából megvan, de hagyja, hogy alkotás közben „hozzanak döntéseket” karakterei.
Első kötete, A hallgatás sebei egy elég sötét történetet mesél el, ahol a főhősnőt behívják, hogy a bíróságon tanúskodjon egy szexuális bántalmazás ügyében, amely abban az iskolában történt, ahová ő is járt fiatalon. Amikor megkérdeztük, miért ilyen sötét történetet választott első kötete témájának, annyit felelt:
Feminista harag.
Nevetve hozzátette, hogy az ír irodalom XX. századi, női alkotói szinte kivétel nélkül kemény történetekkel váltak az irodalmi közeg hajtóerőivé, ő pedig általuk inspirálódott.
Amikor belevágott az írásba, épp a BBC egyik podcastelőadását hallgatta, ahol arról beszéltek, hogy egy korábbi ír úszóedző, akiről azt feltételezték, hogy szexuálisan zaklatta a versenyzőit, 1994-ben Amerikába menekült, hogy elkerülje a vádemelést. Később lenyomozták, hogy Floridába költözött, majd elindult ellene az eljárások lavinája.
Az írónő érdeklődését felkeltette a téma, ezért jobban beleásta magát. Kiderült, hogy a 90-es években több ír úszóedzőt is hasonló vádak értek, és számos hasonló történet létezik. Így került története központjába egy fiatal lányokat zaklató edző, aminek köszönhetően
a könyv rezonálhatott arra az ír valóságra, aminek évtizedek kellettek az igazságtételhez.
Eredetileg arra gondolt, hogy a történetet kizárólag a 80-as, 90-es évekbe helyezi, de rájött, hogy akkor tud igazán releváns krimi-drámát írni, ami ráadásul elsősorban a felnőtteknek szól, hogyha a jelenben élő főhősnőjét szembesíti múltjának történéseivel, azokkal a dolgokkal, amelyeken túllépett, de sosem tudta őket elfelejteni. Szintén fontos volt számára, hogy fiatalkorúak legyenek a történet fókuszában, akiket nem óvott meg kellően a társadalom, az intézményrendszer, akiknek nem hittek.
Egyértelműnek kell lennie a törvénynek abban, hogy mi minősül visszaélésnek, mi minősül beleegyezésnek. Írországban jelenleg törvénymódosítás zajlik, mert az elkövető, ha úgy gondolta, hogy a másik beleegyezését adta, azzal érvelhet, hogy nem követett el semmi rosszat. De most a törvény úgy módosul, hogy azt kell tenni, amit egy észszerű ember is tenne […] szóval többé nem mondhatják azt, hogy »nem tudtam, hogy részeg, nem tudtam, hogy ennyire részeg«
– fogalmazott az írónő.
McPhillips szerint egy olyan esetben, ahol egy iskolában hasonló zaklatás történik, akár az általa írt könyvben, nem csupán az a tanár tekinthető bűnösnek, aki a zaklatásban közvetlenül érintett, hanem mindenki, aki segített, félrenézett, próbálta eltussolni, vagy egyszerűen nem törődött a helyzettel. Kötetében többször előkerül az áldozathibáztatás és a hiteltelenítés is. Úgy véli, az intézmények nem takarózhatnak azzal, hogy csupán „egyetlen poshadt alma” termett náluk, hisz
olyan közeget kell teremteni, ahol bárki bízhat abban, hogy ha hasonló történik vele, akkor felszólalhat, és büntetés helyett segítséget kap.
Ilyen esetekben a vezeklésben, megbocsátásban sem hisz teljesen, mivel számos alkalommal – minden társadalmi változás ellenére – az áldozatok gyakran hasonló tortúrán mennek keresztül, mire az igazságszolgáltatás melléjük áll, mint az elkövetők.
Az írónő könyvében igyekezett a traumák feldolgozását különféle karaktereken keresztül bemutatni, mivel úgy véli, ebben az esetben sincs két egyforma ember. Szerinte mindenkit meghatároz az élethez való hozzáállása, a nehéz helyzetek kezelése a múltban, vagy az, ahogyan szembe tud nézni a traumáival. Ebből fakadóan igyekszik bemutatni azt a karaktert, aki képes túllépni (de nem felejteni), akiben továbbra is ott dolgoznak a rossz emlékek eltemetve, néha pedig a felszínre törve.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
(Borítókép: Daragó Napsugár / Index)